Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Németország nem hagyja hátra a katonáit segítő afgánokat


A Bundeswehr katonája egy CH–53 helikopter fedélzetén Afganisztánban, 2017. március 27-én
A Bundeswehr katonája egy CH–53 helikopter fedélzetén Afganisztánban, 2017. március 27-én

Németország eddig 2400 vízumot adott azoknak az afgán alkalmazottaknak, akik segítették az afganisztáni német erőket, és most védelmet keresnek, miközben a tálibok átveszik az ország nagy részének irányítását – mondta a külügyminisztérium szóvivője Berlinben.

Az utolsó német katona június 29-én hagyta el Afganisztánt, miközben a nemzetközi erők csaknem húsz évig tartó bevetés után kivonulnak az országból. Németországé volt az Egyesült Államok után a második legnagyobb külföldi kontingens Afganisztánban.

Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter áprilisban azt mondta, Németországnak „fontos kötelessége”, hogy ne hagyjon maga után védtelen helyieket, akik saját kockázatukra segítették a német erőket.

A csapatkivonás előtt 446 helyi alkalmazott és hozzátartozóik – összesen 2250 ember – kapott úti okmányt, közölte David Helmbold, a védelmi minisztérium szóvivője július 5-én. Ekkorra „viszonylag kevés” kérelem maradt nyitva – tette hozzá.

Vannak, akik megnézik, tudnak-e maradni

Helmbold elmondta, hogy azok közül, akik megkapták a papírokat, nem mindenki akarja elhagyni azonnal Afganisztánt.

„Sok helyi segítő azt mondta, hogy a lehető leghosszabb ideig Afganisztánban akar maradni, de szeretné, ha lehetősége lenne távozni, ha a biztonsági helyzet romlik” – közölte újságírókkal.

Az amerikai hadsereg a múlt héten kiürítette legnagyobb afganisztáni repülőterét, elősegítve a végleges kivonulást, amely Washington szerint augusztus végére befejeződik.

Az amerikai média arról számolt be, hogy Washington arra kéri Kazahsztánt, Tádzsikisztánt és Üzbegisztánt, hogy ideiglenesen helyezzenek el mintegy kilencezer afgánt, akik az Egyesült Államok vezette nemzetközi erőkkel működtek együtt Afganisztánban. Erre addig volna szükség, amíg nem kapják meg az állandó tartózkodásra feljogosító vízumukat, hogy biztonságuk érdekében átköltöztethessék őket az Egyesült Államokba vagy valamelyik szövetséges európai országba.

Készült a dpa és az AP tudósítása alapján.

XS
SM
MD
LG