Az Upp Corporation nevű regionális internetszolgáltató eladására utasították a brit hatóságok Mihail Fridman orosz milliárdos befektetési társaságát, a LetterOne-t a nemzetbiztonsági kockázatok miatt – közölte a londoni kormány.
A több orosz oligarcha tulajdonában lévő LetterOne csalódottságát fejezte ki a döntés miatt, amelynek értelmében meghatározott időn belül túl kell adnia a mindössze tavaly felvásárolt, korábban Fibre Me Limited néven működő Upp Corporationön.
„Nem hisszük, hogy bárhogyan is veszélyt jelentene a nemzetbiztonságra az, hogy az L1 a tulajdonosa az Uppnak” – írták a kiadott sajtóközleményben.
„Az L1 nem áll szankciók hatálya alatt, ráadásul gyors, határozott lépéseket tett annak érdekében, hogy eltávolítsa magát azon részvényeseitől, akik ellen szankciókat rendeltek el. Nincsen szerepük az L1-ben, nincs hozzáférésük a cég létesítményeihez, infrastruktúrájához, személyzetéhez, alapjaihoz” – húzták alá.
Ehhez kapcsolódóan: Németországban elkaszálták egy csipgyártó vállalat kínai felvásárlását
A brit kormány idén nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva utasításba adta a kínai tulajdoni hátterű Nexperiának, hogy adja el a szigetország legnagyobb chipgyártójának számító Newport Wafer Fab legalább 86 százalékát. A vonatkozó törvény lehetővé teszi különböző felvásárlások és beruházások megakadályozását az érzékeny szektorokban.
Grant Shapps vállalkozásügyi miniszter leszögezte, hogy az Upp Corporationt teljes körűen átvilágítják az eladás előtt.