Régóta éri üldöztetés az LMBTQ közösséget Oroszország észak-kaukázusi régiójában, de az utóbbi hónapokban az aktivisták szerint megnőtt a homofóbia és az erőszakos cselekmények száma. A Szabad Európa a közösség két tagjával beszélgetett arról, milyen veszélyekkel kell szembenézniük pusztán azért, mert azok, akik.
Miközben a globális LMBTQ-közösség a büszkeség hónapját ünnepli, a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek Oroszországban növekvő, államilag szentesített homofóbiával és erőszakkal szembesülnek – állítják az aktivisták. A New York-i székhelyű Human Rights Watch (HRW) 2023-as világjelentésében megjegyezte, hogy Oroszország „új, homofób jogszabályokat fogadott el, és fokozta a homofób (…) retorikát”.
„Az orosz kormány folytatta az (…) LMBTQ-diszkriminációt” – áll a jelentésben.
Az LMBTQ-üldözés különösen súlyos az észak-kaukázusi Csecsenföldön, ahol a Kreml által támogatott Ramzan Kadirov helyi erős vezető az úgynevezett hagyományos muszlim értékek védelmezőjeként tünteti fel magát. Azzal vádolják személyesen irányított biztonsági erőit, az úgynevezett kadorovciket, avagy kadirovistákat, hogy elrabolják, megkínozzák és megölik Kadirov politikai ellenfeleit és az LMBTQ-közösség tagjait.
A HRW különös kritikával illette a régiót, mondván, hogy Kadirov „továbbra is kíméletlenül elfojtja a másként gondolkodás bármely formáját”.
A Szabad Európa Caucasus.Realities című műsorában a csecsenföldi LMBTQ-közösség két tagjával beszéltek, akik elhagyták Oroszországot, és Európában élnek, bár tartózkodási helyük elhallgatását kérték. Egyben azt is kérték, hogy vezetéknevük ne kerüljön nyilvánosságra.
„A rendőrség az autójuk csomagtartójába dugta”
A 25 éves csecsenföldi Ahmed 2019-ben hagyta el Oroszországot.
„Gyerekkoromban nem tűnt abnormálisnak a gondolat, hogy vonzódom a férfiakhoz. Csak 13 éves koromban értettem meg, hogy nem vagyok »ugyanolyan«.
Apám mindig is kritizált mindent, amit nem tartott hagyományosnak. Emlékszem, egyszer láttam az Ivanuski popegyüttest a televízióban, és apám megjegyezte, hogy az egyik énekes túl extravagáns. Mentálisan összehasonlítottam magam az énekessel, de nem tűnt annyira extravagánsnak.
Később a szüleim találtak egy fényképet a telefonomon egy fiatalemberről, akin nem volt ing. A papa elkezdett kérdőre vonni, de a mama közbelépett, és azt mondta neki, hogy én magam is csak ilyen testalkatra vágyom. Ekkor értettem meg először, hogy el kell rejtenem a gondolataimat.
Mama beíratott egy iszlám iskolába, és elkezdtem tanulmányozni a Koránt. Megértettem, hogy a vágyaim rosszak és vallásellenesek. Meggyőztem magam arról, hogy egy nővel kell lennem és családot kell alapítanom. Betartottam a böjtöket, imádkozni jártam, és kértem Istent, hogy tegye lehetővé, hogy ne vonzódjak a férfiakhoz. Hét évig küzdöttem, nem voltam hajlandó elfogadni magam.
És nem tudtam senkivel beszélni erről az egészről.
Nem voltak barátaim a faluban, ahol éltem. Csak akkor szereztem barátokat, amikor elmentem egyetemre. 22 évesen kapcsolatot akartam. Elkezdtem találkozgatni egy fiúval egy másik régióban, de azt mondtam egy barátomnak, hogy egy lánnyal fogok találkozgatni. Egy idő után bevallottam az igazat. Először nem hitt nekem, de elfogadta, és továbbra is barátok maradtunk. Később a barátom nagyon vallásos lett, és nem válaszolt már az üzeneteimre.
Anyám mindig is tudta, hogy meleg vagyok, de csak nemrég beszéltünk erről először. Felhívott, és először kérdezte meg tőlem egyenesen, hogy tudnék-e nővel lenni. Összeszedtem a bátorságomat, és őszintén válaszoltam. Azt mondta, hogy meggyógyítanak, segítenek rajtam. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez nem betegség, de nem tudtam meggyőzni.”
„Hosszú ideig remegtem. A beszélgetés után elmentem, és beszéltem egy pszichológussal. Úgy döntöttem, hogy teljesen nyíltan kell beszélnem anyámmal.
Írtam neki, kértem, hogy fogadjon el olyannak, amilyen vagyok. Elmondtam neki, hogy nem tudok más lenni, még ha próbálnék se, és hogy nem tudom, hogyan tudnánk együtt lenni, ha nem tud elfogadni engem. Egy nappal később visszaírt és bocsánatot kért. Azt mondta, hogy szeret, és még sok más csodálatos dolgot. A szívem kiugrott az örömtől, és sírtam. Megértett.
Azóta nem beszéltünk a házasságról. Nem tudok jobbat elképzelni egy meleg csecsen számára, mint amikor az anyád nem beszél többé arról, hogy megnősít vagy meggyógyít, egyszerűen csak normálisan bánik veled.
Arra, hogy Csecsenföldön boszorkányüldözés folyik a melegek ellen, még 2017-ben jöttem rá. Az a nő, akinek dolgoztam, elmondta, hogy a rendőrség őrizetbe vett egy fiatalembert az épületünkben, és az autójuk csomagtartójába dugták, csak azért, mert olyan „furcsa frizurája” volt, mint nekem.
Már azelőtt is mindig óvatos voltam. Néha-néha zaklattak, de azelőtt soha nem jutott eszembe, hogy megölhetnek. A végső döntést akkor hoztam meg, amikor láttam egy interjút Makszim Lapunovval.” (2017-ben az Omszki területről származó Lapunov arról számolt be, hogy szexuális irányultsága miatt megkínozták Csecsenföldön.)
„Amíg Csecsenföldön voltam, folyamatosan attól féltem, hogy megállítanak, és találnak valamit a telefonomon. Nem csak arról volt szó, hogy meg fognak verni – attól kellett félni, hogy elrabolnak, megkínoznak és megölnek. 2019-ben elhagytam Oroszországot.
A távozás nagyon ijesztő volt, de megértettem, hogy Csecsenföldön nincs számomra élet, és soha nem is lesz. Szóval rászántam magam, megpróbáltam, és sikerült. Másokat is arra buzdítanék, hogy ne féljenek, vállalják fel a másságukat, ha annyira boldogtalanok ott. Az élet Csecsenföldön vagy akár Oroszországban soha nem fog normálisan működni. A dolgok csak rosszabbodnak. Először is ott van a háború (Ukrajna ellen). Ráadásul senki sem figyel oda az LMBTQ emberek elleni bűncselekményekre.
El kell menned és a saját utadat kell követned. Ez ijesztő lehet, de találhatsz kapcsolatokat, találhatsz külföldi lehetőségeket, és elmehetsz.”
„Mindenki ismeri a rudat”
Ibrahim 29 éves csecsenföldi, 2019-ben hagyta el Oroszországot.
„Soha nem tapasztaltam belső ellentmondást vagy az elfogadás hiányát. Nem vagyok egy durva, tipikus kaukázusi férfi, aki állandóan focizik vagy bokszol. Soha nem éreztem, hogy valami baj lenne velem.
Amikor 13 éves voltam, egy fiú a környékről elkezdett figyelni rám, én pedig érzéseket tápláltam iránta. Nem volt szex – csak szerelem és csókok –, és nem tartott sokáig. Hamarosan megjelent egy lány az életében, én pedig háttérbe szorultam. Később egy másik sráccal voltam, aki őszintén megmondta: »Tudod, miért vagyok veled? Mert nincs feleségem. Amíg nem nősülök meg, addig veled csinálom.«
Az Észak-Kaukázusban a szex nőkkel nem igazán elérhető, ezért keresnek egy férfit, aki kielégíti őket. A Kaukázusban elég gyakori a »testvéri szeretet« Gyakran egy szomszéd vagy egy barát… Nekem egyszer volt egy házas partnerem. Először elkergetett és megfenyegetett, hogy megöl, ha nem hagyom el. Aztán néhány hónap múlva újra találkozni akart velem. Aztán hazament a feleségéhez. Jól működött. A felesége nem tudott róla.
Ez idő tájt erőszakoskodtak velem. Huszonhárom éves koromban szembesültem azzal, milyen szörnyű volt, de még mindig nem tudok normálisan beszélni róla.
A legveszélyesebb helyek a szexhez a bérelt lakások vagy a szállodák. Még a folyosó is biztonságosabb, mint ott. A csecsenföldi bérlakásokban a rendőrség kamerákat szerelt fel, de egy barátnál eltölthetsz egy »testvéri szeretet« éjszakát.
Mindig is csodálkoztam azon, hogy vannak híres melegek, és nem történik velük semmi; a hétköznapi srácok elmennek egy rossz találkozóra, és annyi nekik. A melegtárs-kereső hirdetések körülbelül 97 százaléka csapda. Vagy a rendőrségnek dolgoznak, vagy ők maguk fognak visszaélni veled. Sok meleg zsarol más melegeket.
Engem is őrizetbe vettek, mint sok más srácot. Egy ismerősöm elárult. Gyakori taktikájuk, hogy úgy fednek fel egy láncot, hogy megtalálják az adataikat valakinél, akit őrizetbe vettek, de nem tudta kitakarítani a telefonját. A rendőrség tőlem is azt követelte, hogy nevezzem meg a »hozzám hasonlókat«, és erőszakkal fenyegettek.
Néha megverik a fogvatartottakat, vagy a szájukba köpnek. Rúddal is verik őket – ez a kedvencük. »Mindenki ismeri a rudat« – ez nekik vicc. Megerőszakolnak azzal a műanyag csővel; néha az áramhoz csatlakoztatott dróttal is körbetekerik.
Ismerek három srácot, akik átélték ezt, és három napig nem tudták használni a vécét a fájdalom miatt. Mindannyian teli voltak zúzódásokkal a veréstől, nem tudtak ülni sem a fájdalomtól. Ezt csinálják a kadirovisták szórakozásból.
Az egyik rendőrőrsön van egy fickó, aki hírhedt arról, hogy embereket erőszakol meg. Nem tartja magát melegnek, csak azt mondja: »Én egy domináns bika vagyok.«
Néhány LMBTQ nő is megfordult már ott. Boszorkánysággal vagy illegális alkoholárusítással vádolják őket. Azt mondják: »Erkölcstelen nő vagy«, még akkor is, ha semmilyen bizonyítékkal nem állnak elő. Téged is megvádolhatnak csak úgy. A nők karját összekötötték, és megverték őket.
A rendőrség pénzt követel azért, hogy elengedje a fogvatartottakat. Két- vagy hárommillió rubelt (8,4 millió és 12,6 millió forint között), attól függően, hogy mennyire gazdag a család. Lehet velük tárgyalni. Talán kedvezményt is kapsz. Az én családomtól egymillió rubelt (4,3 millió forintot) követeltek. De a tévében csak azt hajtogatják, hogy milyen nagyszerű a régió és milyen magasak a fizetések.
Négy évvel ezelőtt kezdtem el gondolkodni azon, hogy ideje lenne elmenni. Mindig is voltak tömeges letartóztatások és gyilkosságok, de 2017-ben minden rosszabb lett. Még ha a közvetlen családod el is fogad, a többi rokonod – még ha soha életedben nem is láttad őket – azt mondja, hogy »meg kell tisztítani a vért« és »le kell mosni a szégyent«. Ezek a rokonok a halálodat fogják követelni, anélkül hogy beszélnének a szüleiddel.
Nagyon boldog vagyok, hogy elhagytam a régiót, nem bántam meg semmit. Édesanyámnak nagyon nehéz volt elengednie, de legalább tudja, hogy a fia életben van. Nem kell minden alkalommal azon töprengenie, amikor elmegyek, hogy vajon élve térek-e vissza. Bár most már viszonylag biztonságban vagyok, mindig óvatos leszek, nem mondom el senkinek, hogy csecsen vagyok. Ilyen vezetés mellett nem is akarom magamat csecsennek nevezni.”
