Egy hónapja volt rá a tankerületnek, mégis csak pár nappal a tárgyalás előtt sikerült elküldeni a bíróságnak azt a kimutatást, amelyet a bíró kért, hogy kiderüljön, ki és pontosan mennyit mulasztott a pedagógusok közül.
A Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán Halász Krisztián tanácselnök bíró szerette volna lezárni a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárok perének lassan egy éve tartó perfelvételi szakaszát, de a Népszava beszámolója szerint ez most sem sikerült.
Ehhez kapcsolódóan: Elkezdődött a Kölcsey gimnáziumból kirúgott tanárok munkaügyi pere
A bíró azért kérte a kimutatást a mulasztásokról a november 2-i tárgyaláson, mert a Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője, Marosi Beatrix a bíróság szerint nem tudta egyértelműen megmagyarázni, miért éppen öt tanárt bocsátottak el a Kölcseyből polgári engedetlenség miatt, holott többen is részt vettek az akcióban.
Ehhez kapcsolódóan: Nem akar már a közoktatásban dolgozni a Karinthy elbocsátott tanára; munkaügyi peréről is kérdeztük Ősi Juditot
A kimutatás a tankerülettől december 1-jén, péntek éjjel 11-kor futott csak be, így a bírónak a december 4-én délelőtt tartott tárgyalásig nem volt ideje alaposan átnézni, amit pedig látott, azt értelmezhetetlennek tartja. Az adatok pontosítását, normális számokat kért, mert – mint mondta – nem tudja elképzelni, hogyan mulaszthatott valaki például 14,5 tanórát, vagy hogyan tölthetett 1,72 napot polgári engedetlenséggel. A következő tárgyalás 2024. január 18-án lesz.