Miért volt történelmileg fontos dátum augusztus 10-e? Hogy állunk a gáztárolók feltöltésével, és lehet-e továbbra is olyan enyhe telünk, mint az elmúlt két évben? Továbbra is finanszírozható-e az európai gazdaság számára, hogy hét százalékra esett a korábbi, negyvenszázalékos oroszgáz-arány ? Mi lehet a magyar–orosz hosszú távú gázszerződés sorsa? Megszűnhet-e az orosz vezetékes földgáz szállítása Európa felé? Ezekről is kérdeztük Pletser Tamást, az Erste olaj- és gázipari elemzőjét.
A beszélgetésről készült videópodcastot itt tudja megnézni:
Ha inkább csak meghallgatná a beszélgetést, ide kattintson:
Öt fontos gondolat a beszélgetésből:
(1) Pletser Tamás szerint az európai gáztárolók a sokéves átlagnál is magasabb töltöttségi szinten állnak. A magyarországiak töltöttsége is közelít a kilencven százalékhoz, ami jó két hónappal előzi meg a korábbi években mért értékeket. A jó hír alapja azonban az, hogy jóval több gáz maradt a rendszerbe spájzolva a tavalyi tél után, mint általában. Szinte biztosan idén sem kell számolni komolyabb ellátási problémákkal, arra azonban már nagyobb az esély, hogy hidegebb lesz a tél, mint az elmúlt két évben.
(2) Szudzsa ukrán elfoglalásakor az európai gázpiacon beindult a spekuláció: rövid időre meg is ugrott az ár, mert többen arra fogadtak, hogy a továbbiakban nem fog gáz érkezni Európába Ukrajnán keresztül Oroszország felől. Szudzsa az a pont, ahol az oroszok átadják a földgázt az ukrajnai szállításra, de itt működött az a mérőállomás is, ahol a gázszállításokat elszámolták. Az elemzőket azonban nemcsak az lepte meg, hogy a Gazprom gyakorlatilag védtelenül hagyta az állomást (és a várost), hanem az is, hogy az oroszok a szudzsai mérések nélkül továbbra is teljesíteni tudják az európai ügyfelek felé szerződött mennyiségeket.
(3) A gázpiaci elemző szerint az ukránoknak rövid távon érdekük, hogy fennmaradjon az orosz gáztranzit, mert az európai megrendelőkhöz érkező mennyiségből évi mintegy egymilliárd eurós biztos bevételük származik, de azért is, mert a tranzitgázrendszer működtetése éppen megfelelő az ukrán gázellátás fenntartása érdekében a rendszerben szükséges nyomás biztosítására. Az aktuális piaci spekulációk arról szólnak, hogy az orosz–ukrán tranzitszerződés lejárta után, január 1-jével vajon az oroszok megtehetik-e, hogy nem küldenek ezen az úton többé földgázt.
(4) Pletser Tamás úgy gondolja, hogy az Ukrajnán keresztül szállítható orosz gáz kérdésében nem játszik fontos szerepet, hogy Németországban elfogatóparancsot adtak ki egy ukrán férfira, akit az Északi Áramlat 1 vezeték felrobbantása miatt keresnek, sokkal fontosabb, hogy megállítsák Oroszország agresszióját. Az elemző szerint az Európai Unió számára annak a II. világháború utáni konszenzusnak a fenntartása (visszaállítása és megerősítése) sokkal fontosabb, hogy katonai eszközökkel nem mozgatunk határokat Európában, mint hogy az északi-tengeri gázvezeték elleni akcióban volt-e ukrán befolyásoltság.
(5) Pletser Tamás szerint 2027–2028-ra az Európai Unió képessé válhat arra, hogy akár teljes mértékben függetlenítse magát az orosz gáztól. Ha az Ukrajna elleni orosz agresszió nem szűnik meg, ha elhúzódik a háború, erősödik majd a politikai nyomás az EU-ban az orosz földgázmentesítés elérésére. Az elemző úgy látja, hogy ebben az esetben az EU valószínűleg követelni fogja a tagállamoktól, hogy váljanak le az orosz olajról és földgázról. Ha most válna ez szükségessé, „az árban még biztosan fájna Európának”. Ám a gázpiaci kínálat várható nagymértékű növekedése és az Európában kiépülő további LNG-infrastruktúra néhány éven belül ezt akár zökkenőmentesen is képes lesz biztosítani.
