Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Pogány Juditot választották a Nemzet Színészei közé


Pogány Judit színész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának stúdiójában, 2016. január 20-án
Pogány Judit színész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának stúdiójában, 2016. január 20-án

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznőt, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a november 18-án elhunyt Csomós Mari helyére választotta a Nemzet Színészének a cím többi birtokosa.

Pogány Judit pályafutását segédszínészként a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, miután az országos Ki mit tud?-on bekerült a döntőbe és felfigyelt rá a teátrum vezetése. 1978-tól két évig tagja volt a Nemzeti Színháznak. Ezt követően ismét Kaposvárra szerződött.

1994-től szabadfoglalkozásúként fellépett többek között az Örkény István Színházban, a József Attila Színházban, valamint a Katona József Színházban. 2004 óta az Örkény Színház tagja.

Film- és szinkronszínészként olyan legendás alkotásokban működött közre, mint az Eldorádó, A legényanya, a Zimmer Feri, a Vuk, valamint a Frédi és Béni.

Munkásságáért 1978-ban Jászai Mari-díjjal, 2008-ban Kossuth-díjjal, 2019-ben a Színházi Kritikusok Céhének életműdíjával is kitüntették.

Filmszerepeiért is számos elismerésben részesült: a legjobb női alakítás díját kapta, majd Arany Oroszlánt is nyert az Ajándék ez a nap című (1979) filmben nyújtott alakításáért.

A Nemzet Színésze címet a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése a nemzeti irodalom tolmácsolása és a magyar nyelv ápolása terén nyújtott kimagasló tevékenységért kaphatja meg az a művész, akit a cím viselői maguk közé választanak. A rendszeres havi juttatással járó elismerést először 2000-ben adták át Schwajda György akkori kormánybiztos, a Nemzeti Színház Részvénytársaság vezérigazgatója javaslatára.

A címet egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és ha közülük valaki elhalálozik, a cím többi birtokosa dönti el, ki kerülhet a megüresedett helyre. Pogány Juditot a november 18-án elhunyt Csomós Mari helyére választották.

A Nemzet Színésze címet - Pogány Judit mellett - jelenleg Király Levente, Bodrogi Gyula, Tordy Géza, Molnár Piroska, Cserhalmi György, Szacsvay László, Almási Éva, Jordán Tamás, Lehoczky Zsuzsa, Udvaros Dorottya, Benedek Miklós viseli.

XS
SM
MD
LG