Az orosz elnök belarusz kollégájával találkozott pénteken Szocsiban, tárgyalásuk középpontjában az úgynevezett Orosz–Belarusz Államunión belüli integráció állt, de szó esett egyebek mellett Vlagyimir Putyin e heti megbeszéléséről is Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel.
A Kreml tájékoztatása szerint Aljakszandr Lukasenka úgy vélekedett, hogy további három hónapra van szükség a két ország közötti integrációs folyamat teljesítéséhez szükséges lépések végrehajtásához, és reményét fejezte ki, hogy Belaruszt is bevonják az Oroszország és Észak-Korea közötti partnerségbe.
Putyin „stabilnak és kiszámíthatónak” minősítette az orosz–belarusz kapcsolatokat, eközben felhívta a figyelmet a „kölcsönös ügyekre és kötelességekre” is.
„Teljességgel nonszensznek” nevezte azon spekulációkat, amelyek szerint segítséget kért volna Kimtől az ukrajnai háborúhoz.
Ehhez kapcsolódóan: Kim Észak-Koreába hívja Putyint
Bár Belarusz nem küldött katonákat a szomszédos országban zajló fegyveres konfliktusba, az orosz erők a volt szovjet tagköztársaság területét is felhasználták az invázió megindításakor.
A felek idén májusban megállapodást írtak alá arról, hogy Oroszország taktikai atomfegyvereket telepít Belaruszba, ami a NATO szerint veszélyes és felelőtlen lépés.
Az Európai Parlament szerdán állásfoglalást fogadott el, amelyben élesen elítélték Minszk részvételét az ukrajnai háborúban, bűnsegédnek nevezve a Lukasenka-rezsimet a Moszkva által elkövetett bűncselekményekben.