Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Rekordmagasságba emelkedtek tavaly a globális élelmiszerárak


Lángoló búzamező az ukrajnai Harkiv régióban 2022. július 29-én
Lángoló búzamező az ukrajnai Harkiv régióban 2022. július 29-én

Immár kilencedik hónapja csökkenőben voltak az élelmiszerárak decemberben, azonban 2022 ennek ellenére is rekordévnek számít a legfrissebb adatok szerint.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) azt közölte pénteken, hogy az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag nemzetközi piaci árával kalkuláló árindexe decemberben 132,4 pontra esett, ami 1,9 százalékkal alacsonyabb a novemberi adatnál, sőt már az egy évvel ezelőtti számoknak is nagyjából 1 százalékkal alatta van.

A friss jelentés szerint ugyanakkor a teljes évre vetítve így is 14,3 százalékkal magasabb volt az árindex (143,7 pont) a 2021-esnél.

Ehhez kapcsolódóan: Az ukrajnai háború globális élelmiszerhiányt okoz

„Üdvözlendők a kiszámíthatóbb élelmiszerárak az utóbbi két, rendkívül változékony év után” – mondta Maximo Torero, a FAO vezető közgazdásza.

„Fontos, hogy továbbra is óvatosak legyünk és erősen fókuszáljunk a globális élelmezési bizonytalanság csillapítására, mivel az élelmiszerárak továbbra is magasak” – szögezte le.

Majd figyelmeztetett, hogy több termék ára még jelenleg is csúcsközelben van, emelkedik a rizs ára is és fennállnak bizonyos kockázatok a jövőbeli ellátással kapcsolatban.

Ehhez kapcsolódóan: Enyhítheti-e az ukrajnai gabonamegállapodás a globális élelmezési válságot?

A kukorica ára tavaly átlagosan 24,8 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit, a búza esetében ez 15,6 százalék volt.

Mind a kukorica, mind a búza ára csökkenésnek indult decemberben a déli félteke országaiban, például Brazíliában zajló betakarítás hatására.

A hús és a tejtermékek ára 1990 óta a legmagasabb szinten van, előbbi decemberben 1,2 százalékkal csökkent, míg utóbbi 1,1 százalékkal nőtt.

A globális élelmiszerárak tavaly márciusban szöktek az egekbe, miután Oroszország előző hónapban megtámadta Ukrajnát. Mindkét ország kulcsfontosságú gabonaexportőrnek számít a világban. Az árak azóta jelentősen mérséklődtek, különösképpen az orosz tengeri blokád miatt megszakadt ukrán kivitel újraindításáról török közvetítéssel júliusban megkötött megállapodás óta.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG