Az elmúlt évek kiugró magyarországi inflációja ellenére a rendvédelmi dolgozók illetményét sem emelték már két éve. A csaknem tízezer rendvédelmi alkalmazott átlagilletménye jelenleg bruttó 437.367 forint. A Belügyminisztérium szerint folyamatosan gondolkoznak a béremelésen.
A rendvédelmi dolgozók a bírókhoz és az ügyészségi dolgozókhoz hasonlóan több mint két éve nem kaptak fizetésemelést – írja a 24.hu, noha ez időszak alatt bőven harminc százalék feletti volt a hazai pénzromlás üteme, azaz nagyjából harmadával ér kevesebbet a fizetésük. Pontosabban emelték az illetménysávok felső határát a rendvédelmiseknél, de az illetményeket nem. Ennek annyi előnye van a munkaadó szempontjából, hogy könnyebben találhatnak új belépőket a leginkább feltölteni vágyott pozíciókra. „Ha valahol nagyon kell a munkaerő, akkor az új érkező a felső sávhoz közeli illetményt kaphat. Ez persze bérfeszültséghez vezethet, mivel többet keres, mint az a nagy tapasztalatokkal rendelkező munkatárs, aki már harminc éve ott dolgozik” – mondta el a lapnak Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára. Hozzátette, hogy jellemzően az illetménysávok alsó határa körül mozognak a fizetések.
Számos érintettnek azért emelkedett a fizetése, mert olyan rosszul keresett, hogy a garantált bérminimum emelkedése (jelenleg 326 ezer forint) utolérte az illetményét. Pongó Géza a Belügyminisztérium adataira hivatkozva elmondta, hogy
tavaly a rendvédelmi alkalmazottak egynegyede volt garantált bérminimumon, azóta nőhetett a számuk.
A rendvédelmi munkavállalók – például a gépkocsivezetők, a szerelők, a fizikai dolgozók – esetében a háromnegyedük kapta a garantált bérminimumot 2023-ban.
A lap megkereste a Belügyminisztériumot is az ügyben, akik azt válaszolták, hogy ez egy nagyon fontos probléma, gondolkoznak a béremelés lehetőségén, pontosabban „a béremelés kérdése folyamatosan napirenden van”. A minisztérium emellett elárulta a legfrissebb béradatokat is. Ezek szerint jelenleg a 9257 rendvédelmi alkalmazott
átlagilletménye bruttó 437.367 forint
(ez nagyjából 290 ezres nettó fizetést jelentene extra kedvezmények nélkül). Ezen belül:
- a vezetők átlagilletménye bruttó 805.875 forint,
- a felsőfokú végzettségűek átlagbére bruttó 549.581 forint,
- a középfokú végzettségűek átlagilletménye jelenleg bruttó 397.326 forint.