Török kollégája arról tájékoztatta Tobias Billströmöt a NATO külügyminiszteri ülésén, hogy „heteken belül” sor kerülhet a svéd NATO-tagság jóváhagyására az ankarai parlamentben.
„Kétoldalú megbeszélést folytattam kollégámmal, a török külügyminiszterrel (…) amelynek során arról tájékoztatott, hogy számításai szerint heteken belül meglesz a ratifikáció” – közölte a svéd diplomácia vezetője.
„A török külügyminiszter (Hakan Fidan) nem mondott konkrét dátumot, csak azt, hogy heteken belül. Arra számít, hogy már heteken belül lezárul a svéd NATO-csatlakozás ratifikációja. Ezt mondta tegnap” – húzta alá.
Törökország ezt egyelőre nem erősítette meg, és nem is kommentálta.
Ehhez kapcsolódóan: Mit nyert Törökország azzal, hogy késleltette a svéd NATO-csatlakozást?
Billström az ugyancsak függőben lévő és régóta lebegtetett magyar ratifikáció kapcsán leszögezte, hogy Orbán Viktor többször hangoztatta, hogy Magyarország még Törökország előtt jóvá fogja hagyni a belépést, és ezt Szijjártó Péter előző nap megerősítette.
„Ez azt jelenti, hogy a folyamat talán inkább Ankarától függ, mint Budapesttől. Fehér füstre számítunk Budapestről, amint felszáll a fehér füst Ankarában” – fogalmazott a vatikáni pápaválasztás sikerét jelző fehér füstre utalva.
Ehhez kapcsolódóan: „Technikai kérdés” – A svéd NATO-csatlakozásról egy éve húzódó magyar szavazás kronológiája
Egyes NATO-tisztségviselők abban bíztak, hogy mostanra elhárul minden akadály Svédország belépése elől, és a brüsszeli találkozó margóján sort lehet keríteni a csatlakozási ceremóniára.
Az amerikai külügyminisztérium név nélkül nyilatkozó illetékese úgy összegezte a vonatkozó egyeztetés megállapításait, hogy még év vége előtt megtörténik a török ratifikáció.