Izrael megerősítette, hogy szabadon engedtek két amerikai túszt, akiket a Hamász tartott fogva. Judit és Natalie Raanant a dél-izraeli Nahal Oz kibucban ejtették foglyul a Hamász fegyveresei.
A két nő elhagyta Gázát, és egy Izrael központjában található katonai támaszpont felé tart. Ők aközött a kétszáz túsz között voltak, akiket a Hamász az október 7-i támadások során Gázába hurcolt.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta: még mindig tíz amerikai van, akiket azóta nem találnak, hogy a Hamász megtámadta Izraelt. „Tudjuk, hogy néhányukat túszként tartanak fogva” – mondta Blinken. A külügyminiszter hozzátette: az összes túszt „azonnal és feltétel nélkül szabadon kell engedni”.
Korábban António Guterres ENSZ-főtitkár felkereste Egyiptomban a rafahi határátkelőt. Azt mondta, arra számít, hogy az első segélyszállítmány másnap érkezik Gázába.
Palesztin tisztviselők szerint több mint négyezer embert öltek meg Gázában azóta, hogy a Hamász október 7-én megtámadta Izraelt, amikor több mint 1400 ember halt meg.