A miniszterelnök a február 17-én mondott évértékelője elején bejelentette: a kormány új gyermekvédelmi törvénycsomagon dolgozik. Hozzátette: a magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni, az azzal kapcsolatos szabályozást „az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig átfésüli és kiegészíti a kormány”. Gyermekvédelmi szakértőket kérdeztünk arról, mi az, ami semmiképp se maradjon ki az új szabályozásból.
„Hol kezdjem?”
„Megfelelő minőségű, mennyiségű szakképzett nevelő, gyermekfelügyelő. Minőségében és mennyiségében is megfelelő élelmiszer és ruházat. Több speciális intézet, mert nagyon hosszúak a várólisták. Források szabadidős tevékenységekre, kirándulásokra, sporteszközökre, táborokra. Korrepetálás, mentorprogramok elősegítése, finanszírozása. Szerződéses külsős szakemberek megbízása, bérezése (drámapedagógus, edző, tánctanár, művészetterapeuta). Utógondozói ellátás szakmai megerősítése. Az intézmények bővítése, korszerűsítése. Kijelölt rendőrségi kapcsolattartó a gyermekotthonokban az iskolarendőrséghez hasonlóan. A családba visszaengedés, a hazagondozás feltételeinek határozottabb átvilágítása. Gyakrabban elkészített környezettanulmányok. Egységes, naprakész drogstratégia” – folyt szinte lélegzetvétel nélkül a sürgős változtatásra szoruló elemek felsorolása Tóth Ákosból, az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány vezetőjéből.
„Évek óta azt látjuk, hogy az állam szívja ki a pénzt a rendszerből. Mostanra ha Marika néni férje nem festi ki a lakásotthont, vagy Julika néni nem főz lekvárt, akkor nincs festés és nincs lekvár. Lélegeztetőgépen vannak tartva ezek az intézmények. A fenntartó fél évig ül egy mosógépigénylésen, de egy szén-monoxid-jelző vásárlását is alig lehet átvinni a bürokrácián. A Borsod megyei iskolába, ahová tizenkét éve visszük az adományokat, most már a tankerülettől kell engedélyt kérnünk a mikuláscsomagokra. De volt olyan eset is egy másik szervezettel, akik laptopokat vittek, hogy a tankerülettől kellett kibérelniük a tornatermet, hogy átadhassák az adományba hozott gépeket” – folytatta a rendszerhibák felsorolását.
Segíteni, amikor még otthon van az otthon
"Több gyereket kellene alapellátásba helyezni – legyen valós hazagondozás. Így akkor lehetne segíteni, amikor a gyerek még a családban van. Azt a pénzt, amit a gondozásukra fordít az állam, oda lehetne adni például a lakhatás biztosítására és akkor nem lesz szükség állami gondoskodásra. A kapcsolattartás körülményei nem tiszták a családoknak. Meg kellene tanítani őket arra, hogyan érdemes kapcsolatot tartani, több felügyelt kapcsolattartásra van szükség” - fejti ki egy gyermekotthon vezetője, aki azt kérte, a saját és az általa vezetett otthon nevét ne közöljük.
Beszélt arról is, hogy a nagykorúvá váló gyerekek körül rögtön ott nyüzsög a család, és el is veszik az addig összegyűjtött pénzét. “A gyerek boldogan odaadja, mert azt hiszi ettől lesz majd családja, ezzel pedig magát fosztja meg a továbblépés lehetőségétől. Csak felnőtt kontroll mellett szabadna a pénzt odaadni” - véli az otthonvezető.
Ez a rendszer kilépő része, a másik végén viszont “csecsemők üldögélnek a kórházakban, mert nincs hely a csecsemőotthonokban – az egészségügy látja el őket. Ez megalapozza a korai kötődési sérülések kialakulását, mely nagyon súlyos hatással van a későbbi, embertársakkal kialakuló kapcsolatokra”. Az intézményvezető szerint a társadalom értékrendjében is egy rendkívül káros tendenciát lehet látni. “A szolidaritás szót konkréten kivették/redukálták a szociális törvényből, azaz az állam felelősségét csökkentették. A rendszerből minden ötödik gyerek hajléktalan lesz a szakellátásból. Az iskolák nem fogadják be az államis gyerekeket, amit nem is nagyon csodálunk, hisz sok gyerek olyan mentális állapotban van, hogy nem integrálható. A civilek részvétele nagyon fontos, mert enélkül már nem tudom mi lenne, de nem vállalhatják át az állam feladatait” - teszi hozzá az otthon vezetője.
Ehhez kapcsolódóan: „Gyivis, zacis, lelences” – Állami gondozott gyerekek Magyarországon
Ki vannak zárva
“Engedjék vissza az oktatási intézményekbe a prevenciós tevékenységet, legyen szó akár drogprevencióról, akár a viselkedési addikcióval való foglalkozásokról (például evészavar, önbántalmazás, játékfüggőség, telefon-, számítógép függőség, stb). Tudomásom szerint most csak a rendőrség jár az iskolákba, a civilszervezetek nem. Pedig ők tudnának az élettani következményekről is beszélni, nem csak a büntetésről. A rendőr arról beszél, hogy börtönbe kerül, aki drogokhoz nyúl, a civil szakemberek viszont arról is, mit okoz a testének és a lelkének a fogyasztás és hogyan hathat mindez a jövőjére” - véli Wéber Ágnes, az ifjúsági drogprevencióval foglalkozó Megálló Csoport intézményvezetője.
“Nem az a lényeg, hogy milyen drogok vannak és milyen hatásuk van, mert azt fél perc alatt megtudja a netről. Mi nem mondjuk azt, hogy drogozni rossz, mert ez nem ilyen egyszerű. Nem hinnének nekünk, hiszen ha rossz lenne, miért csinálnák? De például elmondjuk, hogy az elején sokszor közösségi élményként induló szerhasználat első időszakát követően múlnak az évek és a fogyasztó elmagányosodik, ami már egy negatív következmény” - teszi hozzá a szakember.
Náluk fontos szempont az interaktív beszélgetés a tanárok és a szülők teljes kizárásával, hogy kérdéseket fel tudjanak tenni egy védett környezetben. Az otthonokban Wéber Ágnes szerint ez kéz a kézben kellene járjon a szexedukációval, mert a bentlakók ebből a szempontból jelenleg információs vákuumban élnek.
Senki nem beszél a szexről, csak megtörténik
„A gyermekotthoni lét integráns része kell hogy legyen a szexedukációs foglalkozás – erősíti meg Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő is, hogy a változtatni kívánt elemek listáján helye van ennek a prevenciós formának. Ő korábban a Szabad Európának arról is beszélt, miért lenne ez létfontosságú ahhoz, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő szexuális visszaélések a gyermekvédelmi szakellátásban. – Nincs módszertana a szakellátásban lévő gyerekek szexuális edukációjának, ahogyan a nevelőszülőknek sem áll rendelkezésükre módszertani útmutató, amikor hozzájuk kerül egy korábban bántalmazott gyerek, és nem értik, mit miért tesz. A gondozóknak és a gyámoknak sincs ilyen” – ecseteli Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány vezetője. Szerinte ez a felkészültség ráadásul úgy hiányzik, hogy ezek a gyerekek egy „kiemelten provokatív szakellátási környezetben élnek”, vagyis sokan traumatizáltak, teljesen eltérő életkorban vannak, idősebb kortársaik mintáit látják, és közben sokukat kísérik a családban elszenvedett bántalmazások emlékei is.
Ehhez kapcsolódóan: Így dőlt rá a magára hagyott gyermekvédelmi rendszer a kormányra
Igazából csak be kéne tartatni
„A jelenlegi gyermekvédelmi törvény alapvetően jó, nem azon kellene változtatni, hanem a mai magyar gyakorlaton, ami rengeteg szempontból szembemegy a törvénnyel – véli Boros Ilona, a TASZ Egyenlőség Programjának vezetője. – Érdemes az ENSZ gyermekjogi egyezményéből és az egyezményhez kapcsolódó bizottság szakmai anyagaiból kiindulni. Alapvetés, hogy a gyerek legfőbb érdeke az, hogy a családjában nőjön föl. Anyagi okból és más, családban is kezelhető gondok miatt ne szakítsanak el gyerekeket a szüleitől. Ezt a törvény ma is kimondja, de a gyakorlat erőforrás és politikai akarat híján nem tudja teljesíteni. Kutatások igazolják, hogy minden harmadik gyerek a szegénysége miatt kerül ki a családjából. Ezt a törvény tiltja, helyesen, mégis ez az általános gyakorlat” – mondja.
A TASZ programvezetője szerint a családjuktól elszakított gyerekeknek joguk, hogy egyéni szükségleteiket ellátni tudó, családias jellegű elhelyezést kapjanak. „Ez azt jelenti, hogy egy gyermek sem kerülhetne intézménybe, minden gyereknek jár a nevelőszülői ellátás. Ráadásul olyan nevelőszülői ellátás, ahol a nevelőszülőt felkészítették a speciális szükségletű (azaz traumatizált, bántalmazott vagy pszichés beteg, droghasználó, magatartási zavaros stb.) gyerek nevelésére.”
A jogvédő szakember hozzátette, hogy mit kellene eltávolítani a szabályozásból. „Ki kell venni, hogy az együttműködés hiánya elegendő ok legyen a gyerekek kiemelésére. Ez egy gumifogalom, amivel könnyen visszaélnek a szülők kárára. Meg kell szüntetni azt a törvényi kivételt, ami lehetővé teszi, hogy a 12 évnél idősebb, a fogyatékos, beteg, speciális szükségletű gyerekeket intézményben hagyja felnőni, nem garantál nekik is nevelőszülői ellátást. A magyar rendszer a 12 év feletti gyerekeknek nem biztosít nevelőszülői ellátást, és a speciális szükségletű gyerekekre (bő háromszáz ilyen gyerek van) egyáltalán nincs nevelőszülő. Tehát a legnehezebb sorsú gyerekek kerülnek nagy intézményekbe, ami önmagában rendszerabúzus” – teszi hozzá Boros Ilona, hogy milyen konkrét jogszabályi változásokra lenne szükség.
Nem ártana hinni a gyerekeknek
A Magyar Helsinki Bizottság két munkatársa, Moldova Zsófia és Szekeres Zsolt közösen válaszolt kérdéseinkre. Szerintük sem új törvénycsomagra van szükség, „hanem a már meglévő, valóban a gyermekek védelmét szolgáló jogszabályok maradéktalan betartására és az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítására”.
Ezért szerintük szükséges, hogy az állam biztosítsa a megfelelő feltételeket a gyermekvédelmi szakemberek folyamatos képzéshez, „aminek legyen része nemcsak a tárgyi tudás, hanem a szemléletformálás is (például ha azt mondja a gyerek, hogy bántják, akkor elhiszik, nem pedig rögtön megkérdőjelezik). Nem várható el a visszaélések feltárása és a gyors jelzés, a gyerekek egyéni figyelemmel kísérése akkor, amikor a törvényi maximumnál kétszer több gyerek törvényes képviselője egy-egy gyám” – teszik hozzá a szakemberek, akik az ombudsman felelősségét is felvetik.
Szerintük a büntetések szigorítása és a kegyelmi jogkör korlátozása önmagában nem sokat jelent. „A megelőzés a fontos, ebben pedig a szemléletformálás és a gyermekjogi tudatosság növelése kulcsfontosságú. Nagyban segítheti a bántalmazás és egyéb jogsértések felismerését, ha már az oktatásnak is része a gyermekjogközpontú tudatosítás. Ebben ismét fontos szerepe van azoknak a civil szervezeteknek, akik jelenleg nem férnek hozzá ehhez a lehetőséghez” – vélik a szakemberek.
