Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tiltakozásra készül az orvosi kamara, rendkívüli küldöttgyűlést hívnának össze


Deményi Zsolt háziorvos egy hajléktalan nőt vizsgál Debrecenben 2017. január 5-én (képünk illusztráció)
Deményi Zsolt háziorvos egy hajléktalan nőt vizsgál Debrecenben 2017. január 5-én (képünk illusztráció)

Hajlandó-e koordináltan felmondani az önként vállalt túlmunkát, és letétbe helyezni a felmondását? – kérdezi az orvosokat a kamara, mert álláspontja szerint az egészségügyi törvény módosítása súlyosan sérti az orvoskar érdekeit és a betegbiztonságot, módosítási indítványaikat pedig nem támogatta a kormány.

A parlament olyan törvénymódosítás elfogadása előtt áll, amellyel a kormány felrúgja az orvosok miniszterelnökkel megkötött megállapodását, és a munkakörülmények megváltoztatásával durván beavatkozik az orvosok magánéletébe – írta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az orvosoknak küldött körlevélben.

Ez a törvény alkalmas lesz arra, hogy miközben az orvosok fizetését húsz százalékkal csökkenti a munkáltató tetszés szerint, például az elégedetlenségüket jelző kollégákat akár napi háromórás ingázási távolságra száműzheti, hiszen az orvosok munkahelye egy bő hónap múlva már az egész megyére fog kiterjedni – hívta fel rá a figyelmet a MOK.

A szakmai szervezet szerint a változások várhatóan a háziorvosokat is súlyosan érintik: a negatív béreltérítés mellett nem kapnak kompenzációt a növekvő rezsiszámlákra, és a mentők vezénylik majd őket kötelező ügyeletbe.

A fő problémákat orvosolni akaró módosító indítványaikat a kormánytöbbség nem támogatta – közölte a MOK.

Korábbi cikkünk a témában: A kormány átalakítja az egészségügyet, és nehezebb helyzetbe hozza a munkavállalókat

A kamara alapszabálya szerint abban az esetben, ha a lakosság egészségi állapotát veszélyeztető vagy az orvoskar érdekeit súlyosan sértő helyzet a MOK egységes fellépését teszi szükségessé, az elnökség javaslatára rendkívüli küldöttgyűlés hívandó össze, ahol megfelelő ellenlépésekről dönthetnek.

A MOK ezért egy kérdőívet küldött szét az orvosoknak, amelyben arra várnak választ, hogy támogatják-e a rendkívüli ülés összehívását, és ha a küldöttgyűlés úgy dönt, akkor hajlandók-e koordináltan, nagy tömegben felmondani az önként vállalt ügyeleti vagy műszakos túlmunkát, valamint letétbe helyezni a felmondásukat.

XS
SM
MD
LG