Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több mint ezer ELTE-s dolgozó követel ötvenszázalékos béremelést


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (ELTE TTK) épülete a főváros XI. kerületében, a Duna-parton
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (ELTE TTK) épülete a főváros XI. kerületében, a Duna-parton

Elmaradt az állami egyetemeken a közoktatásban megvalósult bérrendezés, ezért most egy pedagógusokat vizsgáztató docens kevesebbet keres, mint frissen diplomázott hallgatója gyakornokként. Az ELTE több mint ezer dolgozója nyílt levélben követel azonnali béremelést.

Az ország legnagyobb állami fenntartású egyeteme, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) dolgozói, akik aláírták a nyílt levelet, elfogadhatatlannak tartják, hogy a közoktatási szektorban zajló bérrendezéssel egy időben a fenntartó továbbra sem biztosítja az elvárt, magas színvonalú oktatáshoz és kutatáshoz és tisztességes bérezéshez szükséges forrásokat, hogy növelni lehessen a mára teljesen elértéktelenedett és méltatlanul alacsony garantált béreket és hallgatói juttatásokat – olvasható a nyílt levélben, amelyet a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) ELTE-s intézményi szervezete tett közzé Facebook-oldalán.

Ahogy arról a Szabad Európa is beszámolt, a szinte pontosan egy éve, 2023. január 18-án indított kampányban több mint ezer ELTE-s alkalmazott írta alá azt a nyílt levelet, amelyben jelezték a bérhelyzet tarthatatlanságát. Ennek nyomán az egyetemvezetés három intézményi minimálbért vezetett be: a tanársegédeknek bruttó 380 ezer Ft-ban, az adjunktusoknak bruttó 420 ezer Ft-ban, az oktatást-kutatást támogató munkakörökben dolgozóknak bruttó 362 ezer Ft-ban húzta meg a garantált bér minimumát – derül ki mostani levelükből.

Az elmúlt év maginflációja (18,2 százalék) ezt az emelést felemésztette, a docensi és egyetemi tanári munkakörben pedig nem vezettek be hasonló rendszert. Emiatt állhat elő az a helyzet, hogy egy záróvizsga-bizottság docens elnökének ma kevesebb a bére (bruttó 504.480 Ft), mint a sikeres záróvizsgájának másnapján pedagógusgyakornokként elhelyezkedő pályakezdőnek (bruttó 528 ezer Ft) – hívták fel a figyelmet.

Ehhez kapcsolódóan: Az ELTE 650 dolgozója nyílt levélben követel érdemi bérrendezést

Fontosnak és örvendetesnek tartják, hogy a közoktatás béreit megemelték, ezt régóta nagyon időszerűnek tartották, sokszor, sok formában kiálltak a közoktatásban dolgozók mellett, most azonban a saját, méltatlan és hosszú évek óta rendezetlen bérükért emelnek szót – írták a levélben.

Azt követelik, hogy a közoktatási intézményekhez hasonlóan az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben is történjen meg a bérek felzárkóztatása.

Követeléseik:

  • A munkáltatói döntésen alapuló illetmény (a 2021–22-től bevezetett 15+15 százalék) beépítése az alapbérbe.
  • Az így létrejövő garantált alapbérek legalább ötvenszázalékos azonnali emelése minden munkakörben és beosztásban; az oktatói-kutatói és a közalkalmazotti bértáblák felülvizsgálata.
  • A nemzetgazdasági átlagnak megfelelő, garantált tanársegédi minimumbér bevezetése és bértáblában rögzítése; a további oktató, illetve a kutatást-oktatást támogatók bérezésének ehhez igazítása.
  • Inflációkövető garantált éves emelés.

Ezekért a rendelkezésükre álló összes eszközzel küzdeni fognak – írták.

Magyarország elemi érdeke, hogy legnagyobb és a tanárképzésben vezető szerepet vállaló egyetemén és minden állami fenntartású felsőoktatási intézményben megszűnjön a méltatlan bérhelyzet miatt már megindult munkaerő-elvándorlás; méltó ellentételezéssel folyjon az oktatói, valamint az oktatást-kutatást támogató munka, és hogy a tudományos pálya újra vonzóvá váljon, hogy fiatal oktatóik számára is tervezhetővé váljon a jövő – olvasható a nyílt levélben.

XS
SM
MD
LG