Egy friss jelentés szerint a muszlim országok közül több is „aktívan együttműködik” a kínai kormánnyal az ujgurok elleni kampányban, így a muzulmán kisebbség külföldre menekülő tagjai közül sokakat megfigyelnek, bebörtönöznek, illetve visszatoloncolnak Kínába.
A pakisztáni hatóságok 1997-ben kiadtak tizennégy ujgurt, akiket Peking azzal vádolt, hogy terrorcselekményeket készültek elkövetni annak érdekében, hogy kiszakítsák Kínából az északnyugati, muszlim többségű Hszincsiang tartományt. Kitoloncolásukat követően rövid úton kivégezték őket.
A The Oxus Society for Central Asian Affairs és az Uyghur Human Rights Project szerint ez volt az első dokumentált eset, amikor Kína kérésére kiadtak ujgurokat. Ez „vízválasztó a nemzeteken átívelő kínai elnyomás fejlődésében”.
A két szervezet által közösen létrehozott adatbázisban 1546 őrizetbe vételt és deportálást vizsgáltak 28 országban 1997-től 2021-ig. Jól nyomon követhető, ahogyan az ujgurok elleni kampány globálissá vált, előbb Közép- és Dél-Ázsiára, majd pedig Európára, a Közel-Keletre és Délkelet-Ázsiára is átterjedt.
A jelentés bemutatja, miként működtek és működnek együtt egyes, jellemzően közel-keleti és ázsiai muszlim országok Pekinggel a hszincsiangi muzulmán kisebbségi csoportok azon tagjainak megfigyelésében, őrizetbe vételében és kitoloncolásában, akik elmenekültek a távol-keleti országból.
Függőségi viszony
„Sok bírálat ért muszlim többségű országokat, amiért nem szólaltak fel Hszincsianggal és az ujgurok elnyomásával kapcsolatban – mondta Bradley Jardine, az Oxus Society for Central Asian Affairs kutatási igazgatója, a jelentés fő szerzője. – Ez az adatbázis azonban jól mutatja, hogy nem pusztán az iszlám világ képmutatásáról van szó, hanem aktív együttműködésről” – tette hozzá.
Az ENSZ illetékeseinek friss becslése szerint az ujgur, a kazah és más muszlim kisebbségek legalább egymillió tagját kényszerítették internálótáborokba Kínában. Számos korábbi rab arról számolt be, hogy politikai indoktrinációnak, kínzásnak, kényszermunkának, valamint kényszersterilizációnak vetették őket alá.
Az Egyesült Államok és több más nyugati ország népirtásnak minősítette az ujgurok elleni tömeges jogsértéseket, a muszlim államok túlnyomó többsége azonban nem szólalt fel az ügyben. Elemzők szerint ehhez annak is köze lehet, hogy közülük több is egyre inkább függ Kínától, egyebek mellett az Egy övezet, egy út kezdeményezésen keresztül megvalósuló beruházások miatt. A kínai program keretében több száz milliárd dollárt fordítanak világszerte infrastruktúra-fejlesztésre és ezen keresztül a politikai kapcsolatok, végső soron pedig Peking befolyásának erősítésére.
A jelentés szerint a külföldre menekülő ujgurok visszatoloncolását célzó erőfeszítések 2017 óta jelentősen fokozódtak, valószínűleg ekkoriban kezdődött a tömeges internálóprogram Hszincsiangban.
„E gyakorlatok alkalmazásával a kínai kormány képes kiterjeszteni az ujgurok elnyomását és ellenőrzését” – írták.
Globálissá váló belföldi kampány
Kína eleinte élesen tagadta a hszincsiangi táborok létezését is, azóta azonban diplomáciai és PR-kampányt folytat az egyre erősödő nemzetközi felháborodás ellensúlyozása érdekében, azt állítva, hogy e létesítményekben pusztán szakmai képzés és oktatás folyik, amire nagy szükség van az iszlám radikalizmus elleni harcban.
A kínai hatóságok általában terrorizmus gyanújával indokolják a külföldön tartózkodó ujgurok kiadatásának szükségességét, gyakran adnak ki körözést ellenük az Interpol nemzetközi rendőri együttműködési szervezeten keresztül, illetve különböző módszerekkel megfigyelik őket.
Bár Peking régóta gyanakvással tekint az ujgur közösségre, és egyes szélsőséges szeparatista csoportok valóban hajtottak is végre terrortámadásokat, a Hszincsiang székhelyén, Ürümcsiben 2009-ben kirobbant etnikai zavargások fordulópontot jelentettek. Ekkor mintegy kétszáz ember vesztette életét, túlnyomórészt többségi han kínaiak, de a következő években is követtek el merényleteket, és jelentősen romlott a biztonsági helyzet a térségben.
A történtek gyors megtorlást vontak maguk után a kínai hatóságok részéről a szélsőségek elleni harc nevében. Ennek eredményeképpen a muszlim kisebbségek tagjai elkezdtek tömegesen menekülni Kínából, és nem csak a környező országokba.
„Kína ezért globálisabb szemléletre váltott, miután korábban csak a térségre, a szomszédos területekre, például Közép-Ázsiára és Pakisztánra fókuszált” – húzta alá Jardine.
A kutatók három szakaszra osztották Kína globális kampányának alakulását. Eleinte, 1997 és 2007 között az ujgur diaszpóráknak otthont adó, közép- és dél-ázsiai országok 89 ujgur személyt vettek őrizetbe vagy toloncoltak ki. A második fázisban, 2008 és 2013 között tizenöt országban mintegy 130 ilyen esetet jegyeztek fel. 2014-től idén márciusig húsz ország több mint 1300 ujgurt tartóztatott le vagy deportált Peking kérésére.
A regisztrált esetek közül 647-et a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, míg 665-öt Dél-Ázsiában jegyeztek fel. 1151 esetben őrizetbe vétel, 395 esetben kitoloncolás történt.
„Ez csak csepp a tengerben. Kizárólag azokról az emberekről tudunk, akik előálltak a velük történtekkel, de sokkal több felderítetlen esetről lehet szó, csak ezekről nem tudunk” – hangsúlyozta a kutató.
Reflektorfényben a muszlim világ
Imrán Hán pakisztáni miniszterelnök nemrég azzal került a címlapokra, hogy az Axios amerikai hírportálnak adott interjújában nem volt hajlandó elismerni vagy elítélni a kínai hatóságok feltételezett hszincsiangi jogsértéseit.
Iszlámábád és Peking szoros kapcsolatokat ápol, a kínai–pakisztáni gazdasági folyosó fontos projekt az Egy övezet, egy út kezdeményezésen belül, ugyanakkor az adatbázisból az is kiderül, hogy az ujgurok elleni kampányban már évtizedek óta zajlik az együttműködés; korábban kezdődött, mint a fokozott kínai gazdasági terjeszkedés Eurázsiában.
„Bár nincs bizonyíték hivatalos megállapodásra az ujgurok tevékenységének monitorozásáról, Pakisztán kilencvenes évek végi fellépése arra mutat, hogy valószínűleg köthettek ilyet, formálisan vagy másképp” – olvasható a jelentésben.
Jogvédők korábban bizonyítékokat juttattak el a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC), amelyek szerint Tádzsikisztán is számos ott-tartózkodó ujgurt toloncolt vissza Kínába, továbbá a helyi hatóságok megkönnyítették a törökországi ujgurok deportálását is.
Törökország becslések szerint mintegy negyvenezer ujgurnak ad otthont. Recep Tayyip Erdoğan elnök éveken keresztül kemény bírálatokkal illette Kína hszincsiangi fellépését, az utóbbi időben azonban már finomabban fogalmaz, ami az egyre szorosabb kínai–török gazdasági kapcsolatokkal magyarázható.
Peking tavaly decemberben ratifikálta a két ország közötti kiadatási egyezményt, az ankarai parlament azonban ezt még nem tette meg. Az ott élő ujgurok attól tartanak, hogy ha erre sor kerül, sokukat visszaküldhetik Kínába.
„Törökország egykor biztonságos menedéknek számított, de már nem az. A Nyugatnak meg kell emelnie a menekültkvótáit, egyszerűsítenie kell a kínai transznacionális elnyomási kampányban bűnrészes országokban tartózkodó ujgurok befogadását” – mondta Bradley Jardine.
