Az infláció felvitte az uniós adósság kamatterheit
Az európai képviselők attól tartanak, hogy az EU az Erasmus+ és más népszerű programok megvágása árán lesz csak képes megtéríteni a hitelből finanszírozott, közel nyolcszázmilliárd euró összegű helyreállítási alapok költségeit. Ezt az aggodalmat tükrözi az a napokban az EP plenárisa által megszavazott jelentés, amely arra sürgeti az Európai Bizottságot, hogy legkésőbb 2023 harmadik negyedévében terjessze elő új, saját forrásokra vonatkozó javaslatait.
Az EU a koronaválság utáni gazdasági helyreállításra 2018-as áron 750 milliárd euró (folyó árakon közel nyolcszázmilliárd euró) összegű pénzügyi alapot hozott létre Next Generation EU (NGEU) néven, amelyet közös hitelfelvétellel finanszíroznak. A 2021 és 2027 közötti hétéves uniós keretköltségvetés (MFF) 2018-as árakon 12,9 milliárd, folyó áron 15 milliárd eurót irányzott elő a hitelfelvétellel összefüggő költségek fedezésére a közös büdzséből (egészen 2058-ig). Ez az összeg azon a feltételezésen alapult, hogy a kölcsönök után fizetendő kamatok a 2021-es 0,55 százalékról 2027-re 1,15 százalékra emelkednek majd. Ehhez képest az ukrajnai háború és az energiaválság miatt magasan szárnyaló infláció következtében a kamatok már most három százalékon állnak.
Ehhez kapcsolódóan: Uniós vizsgálóbizottság: Továbbra is vannak problémák az uniós pénzek felhasználásával
Kriptovaluták adója és más új bevételi források
A képviselők attól tartanak, hogy hacsak az EU haladéktalanul nem néz új bevételi források után, a növekvő hitelezési költségek vészesen korlátozni fogják a fontos prioritások és politikák finanszírozását. „Az unió pénzügyei kritikus időszakon mennek keresztül, amelynek során a reform hiányának kifejezetten káros következményei lennének az Európai Unió jövőjére, politikáira, céljaira, továbbá az európaiak és a befektetők bizalmára nézve” – húzza alá az EP által elfogadott szöveg.
A képviselő-testület a pénzügyi mozgástér növelése érdekében egy sor új saját forrás bevezetését javasolja az uniós költségvetésnek, többek között egy társasági adón alapuló saját forrást, a pénzügyi tranzakciókra kivetett adót, egy új, „méltányos importmechanizmust”, a kriptovaluták megadóztatását, a környezetszennyezést megsarcoló saját zöldforrásokat és a statisztikákon alapuló tagállami hozzájárulást.
„Meg kell találnunk az új módjait az uniós büdzsé finanszírozásának úgy, hogy egyszerre környezetbarátok, előremozdítják a tisztességes és méltányos versenyt, biztosítják a versenyképességet, és nem raknak túl nagy terhet az adófizetőkre. Az új saját forrásoknak ez a kosara elegendő kell hogy legyen az EU által felhalmozott adósság visszafizetésére anélkül, hogy hozzá kelljen nyúlni politikákhoz és programokhoz” – mutatott rá José Manuel Fernandes, portugál néppárti képviselő, a jelentés társszerzője.
A képviselők sürgetik az Európai Bizottságot
Az EU 1988 óta első ízben 2021-ben vezetett be új saját bevételi forrást (ami tehát nem a tagállami befizetéseken alapul) a műanyagokra. Még ugyanazon év végén a testület további három új saját forrásra is javaslatot terjesztett elő. Ezek: a kibocsátási egységek kereskedelméből (ETS) származó bevétel, az import karbontartalmára kivetett adóból (CBAM) származó források és a nagy multinacionális cégek újraelosztott nyereségének egy része (az OECD által elfogadott társasági minimumadóról szóló megállapodás első pillérével összhangban). Az Európai Parlament 2022 végén már kialakította álláspontját a három javasolt új saját forrásról, de a tagállamok még adósak a saját pozíciójuk elfogadásával, mielőtt megindulhatnak a tárgyalások a két intézmény között.
Az EP most arra szólította fel a bizottságot, hogy az eredetileg tervezett időpontnál, 2024-nél korábban, legkésőbb 2023 harmadik negyedévében terjessze elő javaslatait az EU-költségvetés saját forrásainak új körére.
A képviselők szerint az EP-nek nagyobb szerepet kellene kapnia a jövőben a saját forrásokról szóló döntéshozatalban, „az uniós közpénzügyek láthatóságának, legitimitásának és a demokratikus elszámoltathatóság jegyében”. Jelenleg a saját forrásokról a döntő szót a kormányok mondják ki egyhangú döntéssel és utólagos tagállami ratifikációval.
