Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ukrajna nyugati szomszédai közül csak Magyarország nem vett részt a szaúdi békekonferencián


A részt vevő államok képviselői Dzsiddában
A részt vevő államok képviselői Dzsiddában

Az első értékelések szerint sikeres volt a Dzsiddában tartott tanácskozás, amelynek céja, hogy közelebb hozza egymáshoz a Nyugat és a globális Dél államainak álláspontját Ukrajna ügyében. Magyarország nem volt a résztvevők között.

Szlovákia, Lengyelország, Románia is képviseltette magát hétvégén Szaúd-Arábiában, ahol több mint harminc ország vezetői voltak jelen, hogy az Ukrajnában teremtendő békéről beszéljenek, Magyarország viszont hiányzott Dzsiddából. Mint pénteken megírtuk, az ügyben kerestük Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályát is, de egyikük sem válaszolt. Így azt sem tudni pontosan, Magyarország kapott-e meghívót. Szent-Iványi István volt ljubljanai magyar nagykövet közösségi oldalán azt írta, valószínűleg nem.

A magyar hiányzás azért is érdekes, mert Orbán Viktor gyakran hangoztatja, hogy „Magyarország az egyetlen békepárti ország az Európai Unióban”, márpedig Dzsiddában számos olyan állam képviseltette magát, amelyek a magyar terminológia szerint békepártiak, mivel azonnali tűzszünetben lennének érdekeltek.

Függő játszma

A globális Délnek nevezett országcsoport – elsősorban egy sor afrikai állam – tagjainak jelentős része valamilyen módon függ Oroszországtól, például az orosz gabonától, így az agresszió kezdete óta vonakodik határozottabban elítélni Vlagyimir Putyint. A mostani megbeszélések célja többek között éppen az volt, hogy ebben közelítse egymáshoz a résztvevők álláspontját.

Ehhez kapcsolódóan: Miért támogatjuk sokkal jobban Ukrajnát, mint Orbán Viktor szavai alapján bárki gondolhatná?

Elment a szaúdi kikötővárosba India, Kína és Törökország reprezentánsa is. Ezek az államok fontos szerepet játszhatnak egy esetleges közvetítésben, hiszen például a fekete-tengeri gabona exportját hosszú ideig biztosító egyezményt is Recep Tayyip Erdoğan hozta össze Moszkva és Kijev között. (Oroszország július közepén felmondta a megállapodást, azóta ismét lehetetlen a Fekete-tengerről gabonát kiszállítani.)

Kínai aktivitás

A The New York Times értékelésében külön kiemeli Kínát. A szaúdi konferenciának ugyanis volt már egy elődrendezvénye júniusban Koppenhágában (Magyarország ezen sem vett részt), ahonnan még hiányoztak a pekingi kormány képviselői, most viszont Liu Hui, a Kínai Kommunista Párt biztonságpolitikai főképviselője, volt moszkvai nagykövet kifejezetten aktív volt.

Ehhez kapcsolódóan: Tényleg kifulladt az ukrán ellentámadás? – Rácz Andrást és Demkó Attilát kérdeztük.

A találkozón ugyan nem fogadtak el zárónyilatkozatot, de abban a résztvevők megállapodtak, hogy munkacsoportokat alakítanak majd a következő témákban: élelmiszer-biztonság, nukleáris biztonság, környezeti biztonság, humanitárius segítségnyújtás, hadifoglyok szabadon engedése, családegyesítés.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalának vezetője is ott volt Dzsiddában, és ismertette Ukrajna 12 pontos béketervét, amelynek lényege, hogy az országnak vissza kell nyernie teljes területi integritását. Andrij Jermak szerint a béketervet pozitívan fogadták a résztvevők, ezzel nemzetközi szinten erősödött Ukrajna helyzete.

Oroszország nem kapott meghívót, és bár Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő előzetesen azt nyilatkozta, „szorosan figyelemmel kísérik” majd a konferenciát, utólag már a rendezést tekintve „elvetélt kísérletnek” nevezte.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG