Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Út és kiút a javítóintézet előtt: fiatalkorú bűnelkövetés


A gyerekeknek sok esetben fogalmuk sincs arról, hogy amit elkövetnek, annak mennyire komoly büntetőjogi következményei lehetnek. Ez nem ment fel senkit, de a megelőzés, a felvilágosítás és a prevenció továbbra is hiánycikk. A kutatók szerint ez is látszik a statisztikákon.

„Volt, hogy napi negyvenezret kerestem tizenhárom évesen. Magamért feleltem, magamnak kerestem a kenyeret.”

„Valami gyermekotthon volt, de én sose tudtam, mi az, nem is voltam ott, csak mondták nekem. Ha jöttek a rendőrök, bevittek oda. Aztán amikor jöttek értem, akkor én már nem voltam ott.”

Roland és Edina történetét már korábban megismerhették. Az övék csak kettő abból a több ezer gyerekéből, akik fiatalkorúként bűncselekményt követtek el, és ezen belül abból a kisebb halmazból, akik javítóintézetbe és/vagy fiatalkorúak börtönébe kerültek. Most visszaugrunk, és az előzményeket járjuk körbe. Min múlik, hogy rossz döntést hoz-e valaki, akinek még az önálló döntéshozatal is friss élmény? Miért magas a fiatalkorúak száma a gyermekpornográfia bűncselekmények elkövetői között? Hogyan zajlik a megelőzés, ha egyáltalán?

2022-ben összesen 7769 fiatalkorút regisztráltak a Legfőbb Ügyészség statisztikájában bűncselekmény elkövetőjeként. Túlnyomó többségük, 6353 fiú, csak 1414 elkövető volt lány. Gyermekkorúak 68-an voltak, 54-en fiúk és 14-en lányok. Ez nagyjából az összes regisztrált bűncselekmény 5,7 százaléka volt. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a gyermek- és fiatalkorú elkövetők aránya az összes elkövető arányában különösen a gyermekpornográfia, a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és a rablás esetében magas.

14 éves korig gyerekkorú, 14–18 évesig fiatalkorú bűnelkövetőről beszélünk. A fiatal felnőttek kategóriáját a Btk. nem tartalmazza ugyan, de a szakemberek szerint a jogalkalmazók ezt is figyelembe szokták venni mint enyhítő körülményt. 12–14 éves kor között csak bizonyos, kiemelkedő tárgyi súlyú vagy viszonylag súlyosabb bűncselekmények esetében büntethető az elkövető.

Azért is fontos először az adatokat nézni, mert az átlaghírfogyasztó számára sokszor felnagyítva jelenik meg a probléma a média torzító hatása miatt, hiszen ott elsősorban a nagy port kavaró ügyekkel találkozik, és levonhatja azt a következtetést, hogy erőszakosabb és a bűnelkövetésre hajlamosabb a mai fiatalság, akkor is, ha egyébként a számok nem ezt támasztják alá.

Egyre több a gyerekek közti szexuális erőszak

„Nincs szó számbeli növekedésről, de kétségtelenül lehet olyan érzetünk, hogy minden egyre rosszabb. A fiatalkorú elkövetők tekintetében a számok alapján stagnáló tendenciát látunk. Ha megnézzük az elmúlt pár évet, hét–nyolcezer között mozog a fiatalkorúak által elkövetett esetek száma. Ami érdekes, hogy a gyermekkorúak körében tapasztaltunk 2022-ben és 2023-ban növekedést, ami pedig különösen szemet szúrt, az a szexuális bűncselekmények arányának növekedése volt” – mondja dr. Bolyky Orsolya, az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) Bűnözéskutatási és Elemezési Tudományos Osztályának osztályvezető-helyettese, valamint dr. Sárik Eszter tudományos főmunkatárs. Több mint egy évtizede kutatják együtt a fiatalkorú bűnelkövetés természetét.

A kutatók szerint ez a bűncselekménytípus a gyermekkorúaknál is egyre nagyobb számban fordul elő. „Az elmúlt években a szexuális erőszak és a zaklatás is szomorú népszerűségnek örvend. 2022-ben számszerűen is több gyermekkorú követett el szexuális erőszakot, mint fiatalkorú. Ez a tavalyi évre már kiegyenlítődött, de a tendencia így is beszédes. Nagyon erősen lehet érezni, hogy ebben a túlszexualizált világban a napi kommunikáció részévé vált a szexus. Jelenlegi kutatásunkban, amelyben a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakos cselekményeket vizsgáljuk (például pedagógus, nevelő – szerk.) is feltűnő, hogy az elkövető a konkrét erőszakon kívül szexuális utalást is tesz, például a tanárnő ezt vagy azt csináljon ezzel meg azzal” – mondták.

Hozzáteszik, hogy ezzel párhuzamosan nálunk is megváltozott az érzékenység, részben a Me Too mozgalom globális hatásának köszönhetően. „A másik oldalt is érzékenyebbé teszik mindenféle atrocitással kapcsolatban. Sokkal hamarabb fog szólni, aki sérelmet szenved, és tesz feljelentést, sokkal több esély van rá, hogy felismeri, ha abúzus vagy valamilyen atrocitás éri. Ez is okozhatja részben a szexuális bűncselekmények számának növekedését azáltal, hogy egyszerűen több eljárás indul” – szögezték le.

Egy másik érdekes változás a női elkövetők arányának lassú, de érzékelhető növekedése. „A legutóbbi kutatásunk során a fiatalkorúak erőszakos bűnelkövetését vizsgáltuk. Kiderült, hogy elkövetői oldalon erősen változott a lányok szerepe. Százalékosan nincs jelentős növekedés; régen tíz százalék körül volt, most tendenciaszerűen 18-19 százalék lett. Nagyon komoly felkiáltójel volt viszont, amikor a motivációkat néztük: a lányok 64 százalékánál megjelent az erőfitogtatás, a kötekedés és a bosszú, míg ehhez képest a fiúk 35 százalékánál voltak ezek a motivációk. Önálló elkövetőként is sokkal többször megjelennek már a lányok, mint korábban” – folytatta a két szakember.

Ehhez kapcsolódóan: Hová került a tizenkét éves bőnyi késelő, és mit javít a javítóintézet?

Így követ el gyermekpornográfiát a gyerek

„A gyerekek ma már gyakorlatilag az online térben élnek, részben a szexuális életüket is ott élik, a következményekről viszont sokszor szinte fogalmuk sincs. Pedig a 18 éves kor alattiakat ábrázoló pornográf felvételek készítése, tartása, átadása stb. akkor is büntetőjogi kategória, ha az elkövető sem múlt még el 18 éves. A gyermekvédelemnek nemcsak az áldozattá, hanem az elkövetővé válástól is védelmet kellene jelentenie” – elemezte a fiatalkorú elkövetők között a gyermekpornográfia megugrását Szabó Judit, aki szintén az OKRI tudományos főmunkatársa.

A kutató szerint már azzal megvalósulhat a bűncselekmény, ha a gyerekek, fiatalok átküldik valakinek a partnerükről intim helyzetben készült felvételt. 2021-ben ráadásul jelentősen szigorodtak a büntetési tételek, és nagyon fontos lenne, ha erről a gyerekek is tudnának: „Sok olyan ügy van, ahol elküldik egymásnak chaten, vagy megosztják például egy Messenger-csoportban, vagy kiposztolják a közösségi médiában, és akkor körbejárnak a képek. Sajnos ilyenkor mindenki elkövetővé válik, aki részt vesz a felvételek továbbküldésében, átadásában, vagy akár csak megszerzi, illetve tartja ezeket.”

Szabó Judit kriminológus szerint az egyik legnagyobb probléma az alulinformáltság. A gyerekeknek sokszor fogalmuk sincs róla, hogy amit tesznek, annak milyen komoly, akár büntetőjogi következményei lehetnek. „Általában nincsenek tudatában a gyerekek az ilyen cselekmények súlyával. 2017-ben úgy módosult a Btk., hogy a 18. életévét be nem töltött személy sérelmére nemi bűncselekményt megvalósítóknál – és idetartozik a gyermekpornográfia is – végleges hatályú foglalkozástól eltiltást kell alkalmazni a gyermekekkel kapcsolatos foglalkozásoktól. Tehát nem lehet majd például edző vagy tanár egy ilyen ügyben érintett fiatal, ha így dönt a bíróság, márpedig ez a büntetés még esetükben is csak különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető” – tette hozzá.

Egyetlen tanáron is múlhat, ki kerül börtönbe

A prevenció tehát rendkívül fontos eleme lenne a fiatalkorú kriminalizálódás megelőzésének, és nem csak az említett gyermekpornográfia esetében. Néha viszont akár egyetlen ember is döntő változást tud hozni azok számára, akik szinte még soha nem kaptak pozitív visszajelzést életükben.

„Az interjú végén feltettem a fiúnak a kérdést: Mi kellene neked ahhoz, hogy boldog legyél? Először nem is értette, csak nézett rám tágra nyílt szemekkel, hogy: Tessék? Mit kérdezett? Hogy én? Hogy én boldog legyek? Aztán könnybe lábadt a szeme, és látszott, hogy még soha az életben nem tapasztalt olyat, hogy valakit érdekelt a boldogsága. Sokszor ezek a gyerekek már kisgyerekkoruktól azt érzik, hogy nem szereti őket senki, egyedül vannak a világban, nem számíthatnak senkire, nem érdekelnek senkit, érzelmileg depriváltak, és gyakorlatilag nincs mire építeni. Ha felbukkan akár egyetlen személy, akire támaszkodhatnak, akiben megbízhatnak, az elképesztő változásokat tud elindítani” – mesélte Solt Ágnes, az OKRI Bűnözéskutatási és Elemzési Tudományos Osztályának tudományos főmunkatársa, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Doktori Iskolában oktat, valamint óraadó tanár az ELTE TáTK-n.

Ezeknek a támogató szereplőknek a megjelenése, jelenléte különösen fontos a peremen billegő, halmozottan hátrányos helyzetű, traumatizált fiatalok számára, akik így elkerülhetik azt a deviáns életutat, ami a bűnözővé váláshoz vezet. Azáltal, hogy valaki hisz egy gyerekben, és a nehézségek ellenére vele van, esélyt teremt arra, hogy normális, jogkövető életet éljen.

„Ez persze rendkívül összetett, a fiatal jellemétől és még ezer más faktortól is függ. A kutatásom során összehasonlítottam azokat a fiatalokat, akik körül tényleg minden rossz: családi viszonyok, szociális és egzisztenciális helyzet. Interjúztam börtönökben és börtönön kívül azokkal is, akik nem váltak fiatalkorú bűnelkövetővé. Azt lehetett látni, hogy rengeteget számít, ha akár egyetlen felnőtt van a gyerek közelében, akiben meg tud bízni, aki hisz benne, például egy támogató tanár. A gyerekek deviáns vagy normakövető viselkedéséhez nagymértékben hozzájárul, hogyan állnak hozzájuk, hogyan bánnak velük az őket tanítók és az iskola közössége” – foglalta össze Solt Ágnes.

A kutató szerint akit ebben a korban kiközösítenek az oktatási intézményben, büntetnek, elzárnak, és haszontalan, javíthatatlan, rossz gyerekként kezelnek, akiből nem lesz semmi, az egy idő után ennek megfelelően fog viselkedni, ellenállóvá válik. Ez negatív irányba determinálhatja a sorsát, és végül akkor is igaza lehet a büntetések és megszégyenítés eszközeivel operáló pedagógusnak, ha egyébként a gyerekben megvan a potenciál, ha nem is a kitörésre, de legalább a kriminalizálódás elkerülésére.

„Ha van valaki, aki nem azt mondta, amikor elaludt az órán például, hogy: Büdös kölök, azonnal ébredj, mit képzelsz magadról?!, hanem azt, hogy: Ó, nem aludtál jól éjszaka, ilyen álmos vagy? Van egy kanapé a tanáriban, arra lepihenhetsz kicsit; vagy ha ellopta a társa egyik szendvicsét, akkor nem hazug tolvajnak nevezte elsőre, hanem miután négyszemközt szembesítette azzal, hogy ez nem helyes, felajánlotta, hogy szerez neki ennivalót, ha éhes, csak szóljon neki – szóval az ilyen segítő hozzáállás csodákra képes. A kutatási mintában látszott, hogy azoknak, akiknél nem volt ilyen személy, a kétharmada vált bűnelkövetővé, míg azoknak a gyerekeknek, akik legalább egy tanárt találtak az iskolában, aki fokozottan figyelt rájuk, melléjük állt és segített nekik, a kétharmada vált szabálykövetővé. Tehát döbbenetesen fontos szerepe van az ilyen pedagógusoknak” – tette hozzá a kriminológus.

A megelőzés, a prevenció hiánya vagy egyoldalúsága már sokadszorra kerül elő gyermekvédelemmel foglalkozó riportjainkban, legyen szó bűnelkövetésről, szexuális felvilágosításról vagy drogprevencióról. A fiatalkorú bűnözés még jobban perifériára sodorja, elszigeteli a társadalomtól azokat a gyerekeket, fiatalokat, akik eleve deprivált élethelyzetből érkeznek. A szakemberek szerint ezért lenne fontos, hogy minél korábban megkezdődjön a velük és családjukkal kapcsolatos szociális munka.

  • 16x9 Image

    Bihari Ádám

    Bihari Ádám a Szabad Európa budapesti irodájának szerkesztő-riportere. Az elmúlt 15 évben újságíróként és tévériporterként dolgozott számos tévécsatornánál és híroldalnál. Munkája során tudósított Ukrajnából, Izraelből és más konfliktuszónákból. Egyéb elismerések mellett 2014-ben megkapta a Junior Príma-díjat sajtó kategóriában. 

XS
SM
MD
LG