Az ukrán elnök még nem nyilatkozott arról, hogy támogatná-e a fegyveres erők javaslatát, amelynek értelmében akár félmillió újabb civilt is besorozhatnának, ráadásul sokak szerint ennek nem is lenne igazán értelme, hacsak nem kapnak több fegyvert a szövetségesektől.
Volodimir Zelenszkij jelentette be kedden a hadsereg mozgósítási terveit, azonban kiemelte, hogy még nem döntötte-e el, hogy ő maga támogatja-e a lépést.
Az intézkedés célja a csaknem két éve harcoló, kimerült katonák egy részének felváltása lenne, de azzal a kockázattal is jár, hogy egyesek élesen kikelhetnek ellene.
Kijev nem közöl részletes számokat fegyveres erői létszámáról, de korábban az illetékesek nagyjából egymillió főről beszéltek. Moszkva tavaly részleges mozgósítást rendelt el, és bejelentette, hogy katonái számát másfél millióra fogja növelni.
Ehhez kapcsolódóan: Volt amerikai NATO-parancsnok: A Nyugat túl óvatos az ukrán fegyverszállítással kapcsolatban
Anton Hrucseckij, a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet vezetője arról tájékoztatott, hogy az ukránok több mint 65 százaléka határozottan vagy inkább támogatja a további jelentős mobilizációt. Hozzátette ugyanakkor, hogy háborús időkben a válaszadók egy része azt mondhatta, ami elvárt, és nem azt, amit valójában gondol.
A 27 éves Olekszandr üdvözölte a mozgósítást, mondván, hogy meg kell erősíteni a frontvonalakat. Azt hangoztatta, hogy az emberek attól tartanak: ha besorozzák őket, rögtön mehetnek a frontra, de nem erről van szó.
Ukrajna az orosz invázió megindítását követően azonnal hadiállapotot rendelt el, azóta rendszeresek a sorozások.
A folyamat jórészt láthatatlan, bár keringenek olyan felvételek az interneten, amelyeken az látható, amint a haderő emberei behívót adnak át a civileknek az utcán, metróállomásokon és más helyeken, egyes esetekben pedig erővel viszik el azokat, akik szembeszegülnek az utasítással.
Ehhez kapcsolódóan: Újabb orosz dróncsapások Ukrajna ellen, továbbra is bizonytalan az amerikai támogatás
A negyvenéves Rafael úgy vélekedett, hogy káros hatással lehet a harci morálra, ha a katonaság nagyléptékű kényszersorozásba kezd.
„Ha egyeseket akaratuk ellenére kényszerítenek harcra, hadseregünk nem lesz olyan motivált harcolni” – fogalmazott.
A 37 éves Tetyana aláhúzta, hogy ennél jóval fontosabb lenne a szövetségesektől több anyagi és katonai támogatást szerezni.
„Úgy gondolom, hogy az emberek besorozása nem lesz elég a háború megnyeréséhez. Szükségünk van a Nyugat, az Egyesült Államok segítségére. Katonáink nem lesznek elegendők” – mondta.
Hasonlóan nyilatkozott a 21 éves Denisz is, aki szerint nincs értelme tömegeket behívni, ha nem tudják őket ellátni felszereléssel.