A magyar kormány legalább 2015 óta folyamatosan olyan kampányokat folytat, amelyekkel azt sugallják, hogy valamilyen komoly veszély fenyegeti az országot. A veszély többnyire kívülről érkezik (migránsok, Brüsszel, háború), de egyre több a belső fenyegetés is, legyen az a baloldal vagy épp az „LMBTQ-propaganda”. A kormány egyre határozottabban kommunikálja, milyennek tartja az ideális magyart, miközben a társadalom jelentős része nem felel meg nyilvánosan kommunikált elvárásainak.
Annak jártunk utána, hogy az állandósult veszélyérzet és fenyegetettség vagy a kirekesztettség érzése milyen hatással van az emberek lelkiállapotára, és mindez hogyan segít a kormánynak megtartani a hatalmát.
Folyamatos félelemben tartás
A tömeges félelemkeltés az autoriter országokra jellemző, vagy azokra, amelyek tényleges fenyegetés alatt állnak – mondta a Szabad Európának Krekó Péter, a Political Capital igazgatója. „Vannak olyan időszakok, amikor elengedhetetlen a lakosság készenléti helyzetben tartása. De demokratikus rendszerekben sokszor a valódi fenyegetés ellenére is inkább nyugtatni próbálják a vezetők a közvéleményt. Ezt látjuk Tajvanon, ahol a kínai invázió lehetősége egyre fenyegetőbbé válik. Mielőtt tavaly februárban Oroszország lerohanta volna Ukrajnát, az ukrán vezetők is nyugalomra intettek, és ez nem jelentette azt, hogy amikor a támadás megindult, ne kapcsolt volna az egész társadalom azonnal harckészültségbe. Valódi háborús helyzetben természetesen indokolt a lakosság félelemérzetének felkeltése a hatalom részéről.” Krekó szerint Magyarországon mindennek épp a fordítottja történik, hiszen NATO- és EU-tagként nincs közvetlen háborús fenyegetés, nem kell tartani terrorizmustól, és jó a közbiztonság is.
„A 2015-ös menekültválság óta a kormány folyamatosan valamilyen külső fenyegetésről beszél, migrációs, terror- vagy háborús fenyegetésről, az atomháború lehetőségéről. Ez a félelemkeltő retorika Európában a nem hatalmon lévő, szélsőséges pártok beszédére jellemző.” A Fidesz szempontjából ez sikeres, hiszen rendre kétharmados választási győzelmet arat, a rekordinfláció és a gazdasági válság ellenére most is töretlen a kormány népszerűsége.
Krekó Péter szerint ahhoz, hogy ez a retorika sikeres legyen, egyrészt szükség van a hatalmi pozícióra, mert így a szélsőséges beszédmód, az akár riadalmat keltő kampányvideók nem szigetelik el (legalábbis belföldön) a kormánypártot. Ráadásul ezeket a kampányüzeneteket sok milliárd forintért minden csatornán közvetítik, így mindenkihez eljutnak, még az ellenzéki szavazókra is hatással vannak.
A Dimenzió Média közvetlenül a 2022-es országgyűlési választás előtt készített felmérést, amelyben azt vizsgálták, hogy a Fidesz egyes üzenetei mennyire jutottak el az emberekhez, és mennyire hitték el a kormánypárti, illetve ellenzéki szavazók.
Krekó Péter szerint korábban ugyanígy hatott a migrációval vagy a Soros Györggyel kapcsolatos kampány az ellenzéki szavazókra. „A saját szavazók mozgósításán túl arra is jó lehet egy ilyen kampány, hogy elbizonytalanítsa az ellenzékiek egy részét, hogy minél többen gondolják, hogy azért erre a háborúpárti vagy migránstámogató vagy oltásellenes ellenzékre nem szavaznak, akkor sem, ha amúgy elégedetlenek a kormánnyal.”
A félelemkeltő retorika sikerének kulcsa az a közismert szociálpszichológiai hatás, hogy veszélyhelyzetben az emberek hajlamosak felsorakozni az aktuális hatalom mögé. Ennek hátteréről is ír Bokor László pszichiáter, pszichoterapeuta az év elején megjelent, Társadalom, trauma és a szelf viszontagságai című könyvében.
Kiélezett helyzetekben ugyanis az ember kevésbé egyénként, inkább a csoport részeként kezd el működni. „Élménymódunk megváltozik, ellentmondásaink háttérbe szorulnak, gondolataink és reakcióink részben belerendeződnek a nagyobb egység mágneses terébe.” Ha csoportban felerősödnek az ellentétek, nő a bizonytalanság, akkor gyengülnek a csoportot összetartó erők. A csoportegység fenntartásának érdekében mind hangsúlyosabbá válnak a hasonlóságok, háttérbe szorulnak a tagok közötti különbözőségek, a csoport tagjai tehát egymáshoz hasonlóbbnak érzik magukat. Ezzel az is hangsúlyosabbá válik, hogy a csoporton kívüliek miben mások, felerősítve a másmilyenekkel, idegenekkel szembeni ellenérzéseket.
„Egy csoportot – legyen az etnikum, nép, nemzet – mindig a szeretet tart össze, de gyűlölettel veszi körül magát, és ebből a kettőből alakul ki a kohézió – mondta Bokor László a Szabad Európának. – Az együttműködés, egymás szempontjainak tiszteletben tartása pozitív, előremutató erő, ebben rejlik a közösségek és tulajdonképpen a civilizáció ereje. Emellett ott van az is, hogy a csoporton kívüliekre, »akik nem mi vagyunk«, gyűlölettel tekint. Ez önmagában nem feltétlenül rossz, ez az evolúciós falkadinamikából ered. Mivel ez egy ősi reflex, a »mások« elleni gyűlöletnek nagy ereje van, könnyen aktiválható, és élményszinten kohéziót okoz.”
A csoporton kívüli „másmilyen, gyakran tisztátalan, szennyező alakzatként jelenik meg, miközben a belső biztonság kereséséhez gyakran kapcsolódik a tisztaság eszméje” – írja Bokor a könyvben. Bokor László szerint katasztrófa idején például ez lehet előrevivő, de a hatalom számára is ez teszi könnyen bevethető manipulációs eszközzé.
A krízishelyzet az egyéneket is elbizonytalanítja, ilyenkor ösztönösen keresünk kapaszkodókat – mondja Bokor. A saját, „jó” csoporthoz igazodás sok döntési helyzetet is leegyszerűsít, hiszen kijelöli, mit kell tenni ahhoz, hogy jók legyünk, illetve mit ne, hogy elkerüljük a „rossz”, a másmilyen csoporthoz való tartozást. „Az is egy kapaszkodó, hogy a bizonytalanság vagy a nehézségek okaként valaki kijelöli nekem, hogy mi az okozója, és akkor arra lehet haragudni. Ez megkönnyebbülést jelent az egyénnek, akkor is, ha nem reális, hogy a »kijelölt« ok a valódi.”
Igény az erős vezetőre
Krízisek, bizonytalanság idején a csoporttagok hajlamosabbá válnak minél inkább alávetni magukat egy vezérnek. „A személyes vezérlőelvek háttérbe szorulva átadják helyüket a vezetői útmutatásoknak, amely ezáltal az önbecsülés közvetlen és egyedüli forrásává válik. – A vezető erejének fokozódásával párhuzamosan nő a követők egységessége, mert minél meghatározóbbá válik a vezető szerinti igazodás, annál inkább csökken az egyéni különbségek érzékelése. – Ebben az is nehéz, hogy ez a folyamat teljesen észrevétlen tud lenni. Nem azt éljük át, hogy a bizonytalanságunkat csökkenti egy vezér, hanem azt, hogy ez egy jó vezér, tudja, merre kell menni. Az erős vezetőt mindig bizonytalan tömeg veszi körül” – mondta Bokor László a Szabad Európának.
„A lélek irtózik a bonyolult, összetett dolgoktól. Komoly teljesítmény árnyaltan látni a dolgokat. Ilyen komplexitás például kritikusan végiggondolni és rálátni, hogy a nekem szimpatikus politikai oldal miben téved, mit tesz helytelenül. Ez alapvetően kényelmetlen élmény, amitől rendszerint irtózunk. Krízisben még kevésbé toleráljuk a komplexitást, és tovább erősödik az áttekinthetőségre való igény, a vágyakozás a tiszta, kiszámítható világ iránt. Ezért egyrészt a bizonytalanság tömegszinten korlátozza a felelős döntéshozatalt, másrészt ez mindig eszköz lesz a politika kezében, hogy egyszerű üzenetekkel kommunikálva ideális világot ígérjen – magyarázta a pszichiáter. Ezt kísérheti a csoporton kívüliekkel szembeni ellenségesség, támadás vagy az ellenük való védekezés. – Mivel a valóságban (az ígért, ideális világ) sosem érhető el, ismét új, tisztátalan, kirekesztést, destrukciót érdemlő tárgyak felkutatása válik szükségessé. Ezt szolgája a vér tisztaságának megtévesztően biologizáló konkrét felfogása, valamint a tiszta etnikai, faji, nemzeti »test« kollektív reprezentációja” – írja Bokor László.
A csoporttal való erős azonosulás mindig megnyugtató, ezért minél több személyes sérülést hordoz valaki, annál könnyebben belesodródhat szélsőséges azonosulásokba. Ez figyelhető meg a különböző bandák vagy gangek esetében – magyarázza Bokor. Hasonló hatása van a másmilyenek erőteljes elutasításának vagy az erős vezetőkkel való azonosulásnak is.
„A félelemnek van egy olyan hatása is, hogy beszűkíti a figyelem fókuszát. Az erős félelemkeltő üzenetek megnehezíthetik más rivális pártok számára, hogy bevigyék a nyilvánosságba a saját üzenetüket – mondta Krekó Péter. – A kormány politikája mindig arról szól, hogy egy kettősséget állít fel, amiben ő az élet és az ellenfél a halál. Most ő a béke, az ellenfél a háború, korábban ő volt az oltásbarát, az ellenzék az oltásellenes. Ő a bevándorlásellenes, meg akar védeni a terrorizmustól, az ellenzék meg támogatja a terrorizmust. Ebben a kontextusban az ellenzék nem tudja felvenni a kormánnyal szembeni álláspontot, mert az eleve vesztes helyzet. Kijönni a kormány által diktált, erősen érzelemvezérelt értelmezésből pedig nehéz, mert az emberek figyelmi fókusza már beszűkült ezekre a témákra. Ráadásul a kormány által uralt médiakörnyezet még inkább megnehezíti az ellenzéki pártoknak, hogy saját témákkal jelenjenek meg” – magyarázta a Political Capital igazgatója. Krekó azt is hozzátette, hogy ez nem magyar találmány, az Egyesült Államokban, Izraelben, Lengyelországban vagy Brazíliában is vannak ilyen, ősi félelmekre építő kampányok.
Betegséget okozhat a kirekesztettség
Nemcsak a csoporthoz való tartozás, de a csoportból való kirekesztettség is hatással van az egyénekre. A kormány a kampányaiban nem mindig külső fenyegetést jelöl meg, ellenfél a baloldal és az „LMBTQ-lobbi”. Az ideális magyar pedig a sokgyerekes, dolgozó ember – miközben sokan vannak, akik nem felelnek meg ennek a képnek. „A kirekesztettség mindenképpen kínzó érzés, ütközik az egyén identitásával. Hiszen többnyire onnan rekesztenek ki, ahova odatartozónak tartom magamat. Ez történik, amikor megmondják, hogy én magyar vagyok-e, vagy sem. Az borzasztó fájdalmas, ha bármi miatt azt mondják, hogy kevésbé vagyok magyar, főleg, ha egy többség mondja. A legfájdalmasabb példája ennek az antiszemitizmus volt, ahol egész etnikumra mondták, hogy nem is emberek. Ennél kínzóbb nem nagyon létezik” – mondta Bokor László.
Oriold Károly, a Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy immár pszichiátriai betegségnek tekintik a társadalmi kirekesztettség következtében fellépő mentális problémákat és a zaklatás vagy diszkrimináció áldozatinál fellépő lelki betegséget is (azaz ezek a definíciók bekerültek a pszichiátriai betegségeket felsoroló Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvébe, a DSM-be). „Ha valamit pszichiátriai betegségként kezdenek kezelni, annak két következménye lesz: egyrészt társadalmi stigmává válhat, másrészről viszont pszichoterápiát is csak a diagnosztizált betegek kaphatnak – tette hozzá. Oriold szerint a magyar társadalomban sokan érezhetik magukat kirekesztettnek. – A magyar kormány sok területen megmondja, mi a kívánatos viselkedés. Sokakban felmerülhet, hogy ő lehet-e jó ember nőként, ha nem akar gyereket, vagy férfiként, ha nem akar családot. A magyar társadalom azt üzeni: nem lehet.”
Oriold szerint a társadalom egyik legfontosabb szerepe, hogy tisztelje az egyének emberi méltóságát és hogy segítse az egyéni képességek kibontakozását. „Ma Magyarországon a hatalom azt mondja: a nemzet, a család előrébb van, mint az egyén. A NER nem engedi kibontakozni az egyéni teljesítményt sem, mert sok területen csak kapcsolatok révén lehet előrejutni. Ezek pedig szembemennek az emberi alapértékekkel, így károsak a mentális egészségre. Aki félelemben él, az szorong, a megtámadott embernek állandóan készenlétben kell lennie, növekedik a stressz-szintje, bekerülünk a küzdj vagy menekülj állapotba” – mondja Oriold Károly, utalva arra, hogy a félelemkeltő kampányok mindenkire rossz hatással lehetnek.
Nem feltétlenül a kormány politikájának a következménye, de Oriold Károly arról is beszélt a Szabad Európának, hogy Magyarországon sokan lehetnek rossz mentális állapotban. 700-750 ezer magyar lehet, akinek valamilyen pszichiátriai betegsége van és orvosi segítségre szorulna. Lakosságarányosan ez nem számít soknak, ennyi nagyjából az európai átlag. Ugyanakkor ebből a 700-750 ezerből legfeljebb nyolcvanezer jut pszichoterápiás segítséghez – és ebben benne vannak azok is, akik a szükségesnél kevesebb terápiához jutnak (akit diagnosztizálnak, az kap gyógyszert, de pszichoterápiát nem feltétlenül, holott a betegjogok lehetőséget adnak erre). Ennek fő oka, hogy állami szinten egyáltalán nincs pszichoterápiás segítség (arról, hogy hogyan épült le az állami pszichoterápia, a Telex készített átfogó riportot), magánúton pedig havi hatvan-nyolcvanezer forintba kerülhet a terápia, amit kevesen engedhetnek meg maguknak.
Sokan vannak azok is, akik nem számítanak betegnek, de rossz lelkiállapotban vannak, erre utal a különböző függőséggel küzdők vagy az öngyilkosok magas száma. Ami az alkoholbetegséget illeti, abban egy felmérés szerint világelső Magyarország, a lakosok negyede tekinthető alkoholistának. Noha az öngyilkosságok száma a rendszerváltás óta folyamatosan csökken (2020 kivétel volt, valószínűleg a Covid miatt), az öngyilkosságokat tekintve Magyarország még mindig a világlista első harmadában található, Európában pedig az élvonalban. Magyarországon évente 1500-1600 ember lesz öngyilkos. „Egy öngyilkosság átlagosan 134 embert traumatizál az áldozat környezetében. Egy évben tehát csak az öngyilkosságok további 200-215 ezer embert traumatizálnak, és ők sem kapnak megfelelő segítséget. Pedig a trauma is okozhat betegséget a pszichiátriai betegségeket felsoroló DSM szerint” – mondta Oriold Károly.
Mindezeken javítani, a mássággal szembeni toleranciát növelni oktatással és társadalmi párbeszéden keresztül lehetne a szakértők szerint. „Az oktatás fontos terület lenne, de ezt a hatalom is tudja. Azért nyúl bele az oktatásba, mert az oktatás, a nevelési szempontok mindig olyan alapállást képviselnek, amiről feltételezhető, hogy a jövőben jól jönnek az aktuális hatalom számára. Tehát a saját képére formálja a társadalmat – magyarázta Bokor László. – Olyan például, hogy egyszerűen gondolkodó embereket neveljen az iskola. Ez vág egybe a jelenlegi irányítási célokkal. Egyszerű gondolatok, a diák fogadja el az egyszerű üzeneteket, ne vitatkozzon a tanárral, ne legyenek eredeti gondolatai. Abban fejlődjön, hogy azt mondja vissza, amit kérnek tőle. Így lehet a saját képünkre formálni a jövőt.”
Oriold Károly emellett a társadalmi párbeszéd fontosságát emeli ki, mert ez is meghatározza, milyen értékek mentén fejlődik a társadalom, hogy a félelem vagy a bizalom lesz-e a jellemző. „Hogyan értékeljük, hogy meghalt Suhajda Szilárd hegymászó? Mit gondolunk Böjte Csabáról, aki nem akar saját gyereket, elnéző a gyerekbántalmazóval szemben, miközben része marad a nemzeti rendszernek? Az ilyen, sokakat érintő kérdésekről kellenének vitaestek, színházi előadások, politikai vagy parlamenti viták. De csak akkor alakulhat ki ilyen kérdésekről társadalmi diskurzus, ha megvan a bizalom a társadalomban.”
