Bár az orosz pravoszláv egyház nyíltan támogatta Moszkva ukrajnai agresszióját, és utasította a papokat, hogy imádkozzanak a győzelemért, néhány pap lelkiismereti kötelességének érzi, hogy ellenezze az erőszakot, amelyet az orosz társadalom leépülésének tart.
Grigorij atya, egy Szentpéterváron kívüli faluban szolgáló orosz pravoszláv pap úgy tekint jelenlegi helyzetére, mint a rómaiak által üldözött korai keresztényekére.
„Egy prefektus és egy keresztény élhetett egy utcában, és semmi sem történt a kereszténnyel, amíg a prefektus nem írta le hivatalosan, hogy az illető keresztény” – magyarázta Grigorij, aki a következményektől való félelmében kérte valódi nevének elhallgatását.
„Viszont utána ügyet indítottak. Most is így van. Amíg valaki nem írja meg, addig nem történik semmi. De amint feljelentés érkezik, átnézik a pénzügyeidet és felkeresik a munkahelyedet, aztán megvádolnak az orosz hatóságok lejáratásával.”
„Amikor arról beszélünk, hogy mi történik manapság, úgy beszélünk, mint a Harry Potter-könyvekben »arról, akit nem szabad megnevezni«” – tette hozzá Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva.
Grigorij egyike azoknak – az ismeretlen számú – orosz papoknak, akik csendben ellenzik Moszkva ukrajnai invázióját és Putyin egyre tekintélyelvűbb és kardcsörtetőbb politikáját. Azért küzdenek, hogy megőrizzék pozíciójukat és a közösségükhöz fűződő kapcsolatukat, még akkor is, ha lelkiismeretük arra készteti őket, hogy ellenezzék az orosz ortodox egyház politikáját, mármint a klérusnak a háborút és Putyint támogató irányvonalát – akinek uralmát az egyház vezetője, Kirill pátriárka egyszer Isten csodájának nevezte.
„Partizánként viselkedem, amikor csak tudok” – mondta Grigorij atya.
Natalja Vasziljevics belarusz teológus – a Keresztények a háború ellen nevű szervezet alapítója, amely figyelemmel kíséri a háborúellenes keresztények oroszországi és belaruszi elnyomását, és segítséget nyújt az áldozatoknak – azt mondja, hogy sok ilyen pap van Oroszországban.
„Amikor a papok felszólalnak a háború ellen, feltűnés nélkül teszik – mondta. – Egyszerűen csak megpróbálják megmenteni egyházukat és közösségüket ettől a vírustól, az »embergyűlölet fertőzésétől«.”
„Ilyen körülmények között nem részt venni a gonoszságban nagyon fontos cselekedetté vált” – tette hozzá.
„Ez volt a kötelességem”
Kirill orosz ortodox pátriárka – régóta a háború bajnoka és Putyin közeli szövetségese – szemet hunyt az elnök tekintélyelvűsége felett, miközben élvezte a szociális konzervativizmus népszerűsítését. A háború első napjaiban elrendelte, hogy a papok imádkozzanak a békéért, de szeptemberben átfogalmazta az imát, és inkább arra szólított fel, hogy Oroszország győzelméért imádkozzanak. Arra bátorították a papokat, hogy segítsenek a csapatok összegyűjtésében, és áldják meg őket, amikor a frontra indulnak.
Kirill azt mondta, hogy „a katonai kötelesség teljesítése során hozott áldozat az összes bűnt elmossa”.
Andrej Tkacsev főpap például rengeteg közösségimédia-követőt szerzett – több mint másfél milliót Telegramon – a háború harcos támogatásával és azzal, hogy kitart amellett, hogy Oroszország „az új Izrael”, amelyet „Isten ellenségei gyűlölnek”.
2022 márciusában ortodox papok egy csoportja nyílt levelet adott ki, amelyben a háború befejezésére szólítottak fel. Azóta közel háromszázan írták alá a levelet.
Alekszandr atya, aki szintén egy vidéki templomot vezet Szentpétervártól másfél órányira, és aki szintén kérte, hogy változtassuk meg a nevét, az aláírók között volt.
„Papként, bizonyos értelemben közszereplőként el kellett mondanom az álláspontomat – mondta Alekszandr a Szabad Európának a levélről. – Ez volt a kötelességem.”
A levél nyilvánosságra kerülése után – mondta Alekszandr – behívták egy zárt körű megbeszélésre, ahol nyomást gyakoroltak rá, hogy adja a szavát, hogy nem ír alá több levelet. Arra is utasították, hogy ne nyilatkozzon nyilvánosan a háborúról.
„Szavamat adtam – mondta. – Azóta nem volt több találkozó.”
Néhány papot azonban magával sodort a háború elhúzódásával egyre inkább felerősödő, a másként gondolkodók elleni általános fellépés. 2022 márciusában Joann Burgyin atyát megbüntették, miután az állami hatóságok azt állították, hogy lejáratta a fegyveres erőket, és ezzel ő lett az első orosz, akit megbüntettek egy olyan törvény alapján, amelyet Oroszország inváziója után sietve fogadtak el, és amely azóta az elnyomás kulcsfontosságú elemévé vált. Ezt követően Burgyint konzervatív ortodox aktivisták feljelentése nyomán eltávolították posztjáról.
Alekszandr atya elmondta, hogy egy helyi nyomást gyakorolt az egyházra, hogy távolítsák el.
„Egy általam nem ismert ember aláírásokat gyűjtött ellenem a mi kis falunkban – mondta. – A gyülekezet elmondta nekem, hogy van egy ilyen levél, de tudomásom szerint senki sem írta alá.”
„Végre elkezdett gondolkodni”
2014 óta, amikor Moszkva annektálta a Krímet és szeparatista konfliktust szított Kelet-Ukrajna egyes részein, a hívek Grigorijhoz járulnak, áldását kérve arra, hogy önkéntesként harcoljanak az ukrajnai Donbász régióban.
A pap elmondta, hogy megpróbálja meggyőzni őket, hogy gondolják meg magukat.
„Egyet biztosan megmentettem – mondta a Szabad Európának –, erre büszke vagyok. Öt gyermeke van, és önkéntesnek akart állni! Már beadta a dokumentumait, de visszavette. Végre elkezdett gondolkodni.”
„A fő ok, amiért elmennek a háborúba, az, hogy nincs munkájuk” – tette hozzá.
Alekszandr azt mondja, nem áldja meg az önkénteseket, mert ezek a szertartások azoknak szólnak, akik még döntés előtt állnak, nem azoknak, akik már megválasztották az útjukat.
A háborút ellenző papok állandó félelemben élnek, hogy leváltják őket – mondta Alekszandr –, ami egy tollvonással megtörténhet.
„Papként az a feladatom, hogy a lehető legjobb tudásom szerint irányt mutassak az embereknek, hogyan menthetik meg a lelküket a jelenlegi körülmények között – elmélkedett. – Ha valaki folyton másokra és a körülötte lévő világra haragszik, ha az irigység érzése rágja, ha csüggedés nyomasztja, ha fél vagy elnyomja a félelmét, az én feladatom, hogy valahogy, ahogy mondani szokták, felemeljem a térdéről.”
„Hogyan lélegezzünk a víz alatt”
Andrej Kordocskin egy madridi (spanyolországi) templom orosz ortodox papja, akit szintén feljelentettek és megrovásban részesítettek háborúellenes kijelentései miatt.
Kordocskin társszerzője volt a háború elleni 2022-es levélnek, amelyet szerinte azért kritizáltak, mert nem elég radikálisan ítéli el a háborút, és kerüli az olyan kifejezéseket, mint agresszió és invázió. (Ukrajnában ezért sorolják gyakran a háborúpártiak oldalára azokat az oroszokat, vagy kételkednek az őszinteségükben, akik általánosságban a háború ellen szólalnak fel.)
„Az egyház célja mindig a bűnbánat elősegítése – mondta üzenete védelmében. – Nem lehet sértő vagy lealacsonyító. Nem állhat bíróként az emberek felett, mert végső soron mindannyian Isten előtt állunk.”
Kordocskin úgy véli, hogy Oroszországban sok háborúellenes pap van.
„Sokukat személyesen ismerem – mondta. – Ellenzik a háborút, de nehéz választás előtt állnak; ahhoz, hogy nyilvánosan beszéljenek, emigrálniuk kellene.”
Ellenkező esetben letartóztatás és börtön várhat rájuk, mint Joann Kurmojarov atyára, akit 2022 júliusa óta tartanak fogva Szentpétervárott az orosz fegyveres erők lejáratásának vádjával.
Kordocskin hozzátette, hogy a papokat visszatartja Joann Koval atya esete, egy moszkvai papé, akit májusban lefokoztak, mert megváltoztatta a Szent Ruszról szóló kötelező ima szövegét, hogy a győzelem helyett a békéért könyörögjön.
„Ez nem csak róla szólt – mondta. – Ez mindannyiunk felett ítélet volt. Mindannyiunkkal megértették, hogy mi a megengedett és mi a tiltott.”
A háborúellenes oroszországi ortodox papok helyzete az orosz rocklegenda, Borisz Grebenscsikov egyik dalszövegére emlékeztet, amelyben arra kéri Istent, hogy „tanítson meg minket a víz alatt lélegezni” – mondta Kordocskin. (Az Akvarium nevű csapat külföldre költözött alapítója külföldi koncertjein többször bírálta a háborút, májusban ellene is vádat emeltek a fegyveres erők lejáratása miatt.)
„E szavak tökéletesen kifejezik a jelenlegi helyzetet – mondta. – Ilyen körülmények között nincsenek helyes döntések. A társadalom gyors radikalizálódását tapasztaljuk, így nem marad nyilvános hely a másként gondolkodás számára. Ez igaz mind a társadalomra, mind az egyházra.”
