Több mint hétezer ukrán fogvatartott csatlakozott eddig a harcokhoz, akik között mintegy száz nő van.
„Vettem egy mély lélegzetet. Még a levegő is teljesen más a börtönön kívül” – mondta Tekila az ágyán ülve egy laktanyában. Ő egyike annak a több mint száz női elítéltnek Ukrajnában, akik úgy döntöttek, hogy börtönbüntetésüket feltételes szabadlábra helyezés mellett katonai szolgálatra cserélik.
Pont jókor érkeztek a frontra, ugyanis a hadsereg komoly létszámhiánnyal küzd az óriási túlerőben lévő orosz megszállókkal szemben. Ukrajna rendkívül nehezen tudja pótolni a veszteségeit, a kormány ezért nemrég 25 évre szállította le a sorozási korhatárt.
Tekila – aki azt kérte, hogy csak katonai hívójelével azonosítsák a cikkben – nem árulta el, hogyan került az északkeleti Harkiv börtönébe. „Fogalmazzunk így: elítéltek azért, amit tettem. Két évvel fizettem az életemből a törvénytelen tetteimért” – zárta rövidre, majd közölte, hogy nagyjából fél évig gondolkodott azon, hogy belépjen-e a hadseregbe, és bevallotta, hogy voltak kétségei és félelmei.
Nem volt túl jó a kondíciója sem, egész nap ruhát varrt a büntetés-végrehajtási intézetben, és a katonai kiképzés kemény volt. Most egy rohamosztagban szolgál a fronton. „A legfőbb feladatom a kommunikáció. Én közvetítem a parancsokat egyik rádióról a másikra. A srácok a helyükön vannak, a parancsnokok máshol. Én középen vagyok, és továbbítom a parancsokat. (…) Voltak kétségeim, de ha most azonnal támadó bevetésre vezényelnének, akkor is mennék. Az a legfontosabb, hogy normális emberként kezelnek minket. Még sajnálni is tudnak” – tette hozzá.
Dmitro Andrejev, az Ukrán Állami Büntetés-végrehajtási Szolgálat szóvivője elmondta, hogy egyre több női rab cseréli a celláját a hadseregre. „Több mint hétezer volt rab harcol, köztük több mint száz nő szolgál jelenleg az ukrán fegyveres erők harci egységeiben. (…) Paradoxon, hogy a nők a börtönt, ahol napi háromszori étkezés és meleg van, a lövészárokra cserélik, ahol közvetlen életveszélyben vannak.”
„Mindig készen álltam”
A szintén a hívójelével azonosított Bruksz műveleti ügyeletes tiszt, fő feladata a kommunikáció az aknavetős és géppuskás egységekkel, a drónkezelőkkel, valamint a fronton lévő harci csoportokkal. Önként jelentkezett. „Mindig készen álltam a legrosszabb forgatókönyvre, de azt mondták, hogy nőket nem küldenek támadó bevetésekre. Mindig igyekeztem jól tanulni és minden információt befogadni, hogy készen álljak.”
A Sün hívójelű egységparancsnok arról számolt be, hogy a volt női raboknál nem hiányzik a motiváció. „A szabadság és az a lehetőség, hogy változtassanak az életükön. Itt hirtelen hőssé válhatnak a börtön után, karriert építhetnek, tanulhatnak valami újat. Ez motiválja őket.”
Más női fogvatartottak is várják, hogy csatlakozhassanak a harcokhoz, például a 36 éves Hajna, aki ötéves börtönbüntetését tölti lopásért a Poltavai területen. A szakácsként dolgozó nő azzal magyarázta a szándékát, hogy a fia 25 évesen elesett a fronton, majd három hónappal később a férje is, Bahmutban. „Két munkát tudnék végezni a hadseregben. Öt évig tanultam orvosnak az orvosi egyetemen, Kijevben diplomáztam. Dolgoztam egy mentőcsapatnál, és cukrásznak is tanultam. (…) El akarok menni, hogy megvédjem Ukrajnát és a jövőbeli gyermekeinket, hogy harcoljak, hogy segítsek a fiúknak” – fűzte hozzá.
A büntetés-végrehajtási intézet helyettes vezetője, Anasztaszija Vodincsuk azt állítja, hogy senkire nem gyakorolnak nyomást, hogy csatlakozzon. „Például azt mondjuk: Ma ilyen és ilyen brigád érkezett. Aki szerződéssel szeretne belépni az ukrán fegyveres erők soraiba, kérem, jöjjön fel. Beszélgetnek. Mi csak a logisztikát rendezzük.”
