Szeptember végén jelent meg a Meseország mindenkié című mesekönyv. Ezt az után kapta fel a nyilvánosság, hogy a Mi Hazánk képviselője nyilvánosan ledarálta egy példányát, mondván az „homoszexuális propaganda”. A könyvdarálás nyomán azonban annyira felkorbácsolódtak az indulatok, hogy szinte lehetetlenné vált magáról a könyvről beszélni, illetve arról, van-e értelme egyáltalán a mesékkel való érzékenyítésnek.
Kérdéseinkre az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának három oktatója válaszolt: Dr. Rádi Orsolya, egyetemi adjunktus (Neveléstudományi Tanszék), Dr. F. Lassú Zsuzsa, habilitált egyetemi docens, pszichológus, szexuálpszichológus (Neveléstudományi Tanszék) és Déri András, egyetemi tanársegéd, szociológus (Társadalomtudományi Tanszék).
Ami magát a könyvet illeti, a szakértők abban egyetértettek, hogy nem valódi mesekönyvről van szó, hiába sugallja azt a címe. „Ha azt állítjuk valamiről, hogy mese, akkor megjelenik valami képzet az ember fejében. A szó megelevenedik, akkor is, ha sokféle képzet keletkezik. Van az »archetipikus« mese, ezt várja az olvasó/hallgató. Legalábbis feloldást, feloldásokat. Esztétikai és intellektuális élményt” – mondta Dr. Rádi Orsolya.
Úgy fogalmazott, hogy „ez viszont néhol nem mesekönyv. Jó esetben egy-egy novella lehetne, de alapvetően rosszak a szövegek. Ez a legnagyobb baja, nem a témája.”
Dr. F. Lassú Zsuzsa szerint a szövegek egyértelműen nem az óvodás korosztálynak szólnak. „Van benne olyan, ami egyértelműen inkább serdülőknek vagy fiatal felnőtteknek szól, a téma komolysága és a szöveg bonyolultsága miatt is. De ez egyébként a magyar népmesék gyűjteményeiben elég sok mesére igaz, mivel a népmesék sem a gyerekeknek szólnak.”
A szövegek mellett az illusztrációkra is jobban oda kellett volna figyelni Rádi Orsolya szerint. „Szintén kérdéses az illusztráció: kinek szánja az illusztrátor? Miért van tele boldogtalansággal, rémülettel? Ez azt közvetíti, hogy ez az élet, amelyre érzékenyíteném a gyerekeket, biztos, hogy nem boldog. Tulajdonképpen rideg, ijedt, idegen. Ezt szeretnénk?”
A pszichológus arra is felhívta a figyelmet, hogy nem lehet rákényszeríteni a gyerekekre egy adott mesét. Már eleve az a szülő döntése, hogy milyen könyvet vesznek meg. „Ha a gyereknek nem tetszik, nem fogja kérni, hogy olvassuk, vagy – ha már tud – nem fogja olvasni. Vagyis ő is dönt. Akár a történet közben is mondhatja, és mondja is, hogy ezt ne olvasd, ez nem tetszik. De ha valamiért pont megérinti, akkor kérni fogja, kíváncsi lesz rá. Ezért aztán az olvasott mesék ritkán okoznak kárt, ha a szülő érzékeny a gyermek visszajelzéseire” – fogalmazott . F. Lassú Zsuzsa.
Mi sem azt olvassuk, amit a nagyszüleink
De van-e értelme egyáltalán „felfrissíteni” a klasszikus meséket, ha egyszer azok jól működtek a szülők, nagyszülők idejében? F. Lassú Zsuzsa azt mondta, pszichológusként rögtön az jutott eszébe, miért merül fel egyáltalán ez a kérdés.
„Ha felnőttként nem csak azt olvassuk, amit a nagyszüleink olvastak, miért gondoljuk, hogy a gyerekeknek ugyanazt kell olvasnunk? A kortárs irodalom a jelenre reflektál, és így segít abban önmagunkra reflektálni. Ez ugyanúgy igaz a kortárs gyerekirodalomra is.”
Déri András pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban a mesék „automatikusan” adaptálódtak a társadalmi változásokhoz, a valódi népmesélés megszűnése óta már nagyon is tudatos ez a folyamat.
„A klasszikus mesék organikusan alakultak, szocializációs szerepük a közösségi normák átadása, a pozitív és a negatív minták elkülönítése, értelmezése volt. A nyugati világban manapság azonban már kevésbé jellemző az ilyen organikus változás, a népmeséknek (és az egyéb klasszikusoknak) gyakorta tudatos, szerzőhöz köthető az átalakítása. Az új mesék is szerzőkhöz köthetők.”
A szociológus a modern átdolgozások két típusát különítette el. Az egyik a „kapitalista fogyasztáscentrikus nézőpont, ahol a mesék tónusai inkább követik, mint vezetik a társadalmi változásokat”. Erre a legkézenfekvőbb példa a Disney-é, ami azért ábrázol például erős női karaktereket egyre több mesében, „mert látják, hogy a fizetőképes kereslet elvárásai ilyen irányba mozdulnak. Ez utóbbi motivációt támasztja alá az is, hogy gond nélkül cenzúrázzák saját filmjeiket is, ha egy adott piacon az számít biztosabb megoldásnak”, tette hozzá Déri András.
A másik típusba sorolható átdolgozásokat pedig – épp a "Meseország Mindenkié"-hez hasonlóan – érzékenyítő céllal írják. „Ezekben jellemzően a társadalmi egyenlőtlenségek különböző dimenziói (nem, szexualitás, etnikum, anyagi helyzet, családi állapot, stb.) jelennek meg. Megpróbálják lebontani azt a nézetet, hogy ezek az egyenlőtlenségek »természetesek« volnának, hogy a társadalmi státusz különbségei morális különbségeket is magukkal hoznak” – fogalmazott Déri András.
A Kakikönyv is fontos
Mekkora hatásuk van mégis ez utóbbi kategóriába sorolt meséknek? Van-e értelme a mesékkel való érzékenyítésnek? „A mesék kiemelkedő fontossággal bírnak az életünkben, mert azt mutatják meg, ahogyan a világ körülöttünk működik. Bár »a világ rendje« időnként felborul, az értékek közvetítésén és a helyzettel való megküzdési módok bemutatásán keresztül a mesék éppen abban tudnak segíteni, hogy az olvasó eljusson egy saját, belső rendig” – fogalmaz az az állásfoglalás, amit a Meseország mindenkié kapcsán adtak ki pszichológusok, és már több mint ezren írtak alá.
A könyv épp azért született meg, hogy olyan karaktereket jelenítsen meg, akik nem vagy nagyon ritkán szerepelnek mesékben.
„A nem többségi identitások és családi szituációk kevéssé reflektáltak a hagyományos mesékben, így nem adnak lehetőséget az ilyen helyzetben élő gyerekeknek az azonosulásra. A Meseország meséi ugyanakkor a többségi gyerekeknek is nyújthatnak lehetőséget, hogy feltehessenek fontos kérdéseket a világról, amiben élnek. Ebben az értelemben érzékenyítenek a mesék a sokféleségre, ami nem hogy nem ártalmas, de a nézőpontátvétel, az empátiás készség, az elfogadás támogatásával hasznos a társadalom szempontjából is” – mondta F. Lassú Zsuzsa.
Saját maga elfogadása és a pozitív önértékelés szempontjából fontos ugyanis, hogy mindenki találkozzon önmagához hasonló hősökkel. „A könyvek sokat segíthetnek bármilyen kérdéssel való találkozás, megküzdés esetén. Legyen az testvérszületés (Tesó ügy), ürítési nehézségek (Kakikönyv), vagy akár a halál (Az élet olyan, mint a szél)” – tette hozzá a pszichológus.
Európában az egyik első gyerekkönyv, ami a férfi homoszexualitásról szólt a dán Mette bor hos Morten og Erik (Mette Mortennel és Erikkel él), ez szintén 1979-ben jelent meg először.
Az elmúlt évtizedekben – főleg Nyugat-Európában illetve Amerikában – számtalan az emberi sokszínűséget bemutató gyerekkönyv jelent meg. A szexuális kisebbségeken túl, sok könyv foglalkozik a különböző családtípusokkal, vagy vonultat fel a szereplők között különböző nemzetiségű, színes bőrű, vagy éppen mozgássérült gyerekeket.
Érdemes megemlíteni Richard Scarry különösen népszerű Tesz-Vesz városát. A könyvsorozat eredetileg tele volt nemi, vallási, és faji sztereotípiákkal, de az elmúlt évtizedekben folyamatosan gyomlálják ki a kifogásolt részeket. Ezzel együtt továbbra is érik kritikák a könyveket, mivel a különböző állatok szerepeltetése sokak szerint tendenciózusan egyenlőtlen. Ezzel pedig azt sugallják a mesék, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek átjárhatatlanok csak úgy, mint a fajok közötti különbségek.
Déri András viszont úgy fogalmazott, az érzékenyítés mellett a reprezentáció szempontjaira is érdemes hangsúlyt fektetni. „A kisebbségekkel kapcsolatos sztereotípiák, előítéletek elleni küzdelem egyik legsikeresebb módja a reprezentáció, azaz az, hogy ne csak sztereotip helyzetben jelenjenek meg, hanem a »normális« élet részesei legyenek”. Azaz ne a „normálistól” való eltérésként jelenjen meg például egy kisebbségi szereplő, hanem épp ellenkezőleg csak úgy „mellékesen, az élet természetes részeként. Például a fogyatékossággal élőt ne a fogyatékossága határozza meg, hanem az mintegy mellékesen jelenjen így meg.”
Erre azért is kellene különösen odafigyelni a szociológus szerint, mert „gyakori, hogy a hatalmi helyzetben lévők (például fehérek, jómódúbbak, férfiak, egészségesek) a saját helyzetüket – akár bármiféle rossz szándék nélkül – nem reflektálva a saját helyzetüket tekintik átlagosnak vagy elvárhatónak. Ez a kisebbségben lévők számára tűnhet fel, és vezethet az ő láthatatlanná tételükhöz, sztereotipizálásukhoz, és »más«-ként való megjelölésükhöz. Fontos, hogy kulturális produktumok (és a tananyagok is) leképezzék a társadalmi sokféleség lehető legszélesebb körét.”
Elfogadás és demokrácia
Mesékkel, illetve a mesék segítségével történő témafeldolgozásokkal nagyon széles körben lehet eredményeket elérni. Bármilyen kisebbségi téma lehet a fejlesztés területe, „mert az elfogadás alapképessége generalizálódik, átterjedhet más területekre” – mondta F. Lassú Zsuzsa. Nagyon erősen stigmatizált csoport például a szexuális és nemi kisebbségeké. „A róluk szóló pozitív narratívák szinte teljesen hiányoznak a közbeszédből és a gyermekkultúra termékeiből. Azt gondolom, hogy van végre egy mesekönyv, amiben van pár olyan történet, aminek a főhőse nem a többséghez hasonlít nemi önkifejezésében vagy szerelme tárgyában, és így felvillanthat a gyerekeknek egy apró szeletet a másság ezen formáiról.”
Déri András azt emelte ki, hogy nagyon fontos téma a különböző családformák reprezentációja is. "A klasszikus mesékben (de még a Meseországban is van erre példa) gyakran alapvetőnek tűnik, hogy a mostoha gonosz, és a »jó« család csak a kétszülős, vér szerinti leszármazáson alapuló lehet. Ha belegondolunk, ezt a hétköznapi nyelvhasználat is alátámasztja: gyakran beszélünk »csonka« és »teljes« családról, mintha a kétszülőstől eltérő modell szükségszerűen alacsonyabb értékű lenne”. A szociológus szerint e mellett olyan általánosabb témákban is működhetnek jól a meséken alapuló foglalkozások, mint emberi jogok, a demokrácia vagy a szexuális nevelés.
A lényeg azonban nem a mese, hanem maga a mesélés F. Lassú Zsuzsa szerint. „Talán a legfontosabb, hogy a szülők egyáltalán olvassanak, töltsenek minőségi időt a gyermekükkel. Beszélgessenek például a szerelemről, a kapcsolatokról, a sokféleségről – és ha ennek kapcsán a gyerek megkérdezi, hogy mit jelent az, hogy valaki meleg, cigány, fogyatékos, akkor legyenek erre jó válaszaink, vagy ha nincs, akkor legyen egy jó mesénk, ami segíthet. Ebben a könyvben vannak ilyen mesék.”
