Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Maszk nélkül bukott le a román ellenzék vezetője


Marcel Ciolacu maszk nélkül az étteremben
Marcel Ciolacu maszk nélkül az étteremben

Maszk nélkül, 11 emberrel egy asztalnál asztalnál ülve fotózták le a román Szociáldemokrata Párt elnökét, aki nemrég azért bírálta a kormányt, mert az szerinte nem elég hatékonyan lépett fel a járvány ellen.

A Realitatea Plus nevű tévéműsorban mutatták be szombaton azokat a fényképeket, amelyeken Marcel Ciolacu, a romániai Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke látható egy találkozón, ahol ő és a többi résztvevő megsértette a járványügyi előírásokat. Romániában a koronavírus-járvány miatt a családi étkezések kivételével legfeljebb hat ember ülhet egy éttermi asztalnál, és a belső helyiségekben kötelező maszkot viselni.

Az ellenzéki politikus elhalasztaná a választásokat a járvány miatt

A Sărata Monteoru-i „Țara Luana” étteremben készült fotók tanúsága szerint a politikus 11 másik emberrel, köztük a volt miniszterelnökkel, Mihai Tudose-val együtt ebédelt, maszk pedig egyikükön sem volt - írta meg a Szabad Európa román szerkesztősége.

Az eset azért is kínos Marcel Ciolacu számára, mert a közelmúltban ő volt az egyik legnagyobb kritikusa a Ludovic Orban vezette kormány járványkezelésének, mondván a kormány hibái miatt káosz uralkodott el az egészségügyben, és a járvány katasztrofális méreteket öltött. Marcel Ciolacu a parlamenti választások elhalasztását is követelte a járvány miatt (tavasszal a helyhatósági választásokat tolták el).

Ludovic Orban jelenleg egy kisebbségi kormány élén vezeti Romániát, a parlament mindkét kamarájában többséget alkotnak az ellenzéki pártok, akik közül a legnagyobb frakciót a szociáldemokraták adják. A menetrend szerinti parlamenti választást december 6-án tartanák, ezen a közvélemény-kutatások alapján Orban pártja, a PNL számíthat a szavazatok többségére.

Romániában az október 14-én meghosszabbított, veszélyhelyzetről szóló rendelet alapján minden nyilvános helyiségben kötelező a maszkviselés, az éttermekben pedig biztonságos távolságot kell tartani, vagyis nem szabad 6-nál több embert egy asztalhoz ültetni. Az előírások megsértéséért 2 000 lei, közel 150 ezer forintos bírság szabható ki.

Korábban Orban is lebukott

A fotók közlése után a megyei rendőrség sajtótájékoztatón jelentette be, hogy feljelentés történt az ügyben, és nyomozást indítottak, bár azt nem erősítették meg, hogy a fotón szereplő emberek gyanúsítottak lettek-e. Elmondták azt is, hogy a helyszínelő rendőrök úgy találták, az étterem munkatársai máskor sem tartották be az egészségügyi előírásokat, ezért őket megbírságolták.

Az esettel kapcsolatban Ciolacu Facebook-posztjában azt írta, Ludovic Orban kormánya „politikai célokra használja” a rendőrséget. „Szégyen, hogy mennyire elkeseredettek, és milyen mélyre süllyednek! Amikor Orban és a miniszterei ittak és szórakoztak, miközben a román embereknek be kellett zárkózniuk, akkor nem tartott sajtótájékoztatót a rendőrség, vagy akkor sem, amikor több száz emberrel együtt tartottak felvonulást a PNL vezetői” - fogalmazott.

Marcel Ciolacu arra a májusi esetre utalt, amikor Ludovic Orban az irodájában készült fotók tanúsága szerint a minisztereivel együtt levette a maszkját, hogy rá tudjon gyújtani. Akkor már érvényben volt a tavasz első koronavírus-hullám miatti veszélyhelyzet, ezért a miniszterelnöknek ki kellett fizetnie a 3000 leies (225 ezer forintos) bírságot.

Az SPD elnöke Facebook-posztjában azt írta, átadja a rendőrségnek az asztalnál ülők adatait, és ő is kifizeti a bírságot, de hozzátette: Buzau megye, ahol az eset történt, zöld kategóriás régió, ezért a beltéri éttermek nyitva tarthatnak, és nem kötelező a maszkviselés. Elmondása szerint eredetileg csak a családjával ült le ebédelni, de később megjelent több kollégája, akik „pár percre leültek” melléjük. „Tudom, hogy ez hiba volt, még arra a pár percre is” – ismerte el.

A cseh egészségügyi miniszter hasonló esete

Csehországban hasonló esetbe bukott bele az egészségügyi miniszter. Roman Prymulát a napokban az egyik fővárosi étteremben fotózták le késő éjszaka, a vendéglátóhelyekre vonatkozó zárvatartási és a mindenkire vonatkozó maszkviselési szabályok megszegése közben.

A cseh kormányfő ultimátumot adott neki, vvagy lemond, vagy meneszti pozíciójából. Noha először nem akart távozni, Roman Prymula végül vasárnap közölte, amint megvan az utódja lemond.

„Miközben az egészségügyi személyzet az állampolgárok megmentéséért küzd, viselkedése teljesen elfogadhatatlan”- fogalmazott Andrej Babiš újságíróknak egy nappal azután, hogy miniszterét lencsevégre kapták egy étteremben, ahol értekezletet tartott. A teljes történetet itt írtuk meg.

XS
SM
MD
LG