„… a maffiában lehet hasonló, gondolom” – ilyen a köztévé belülről

A Fidesz-kormánynak kiemelten fontos a média, a köztévé pedig az egyik legfontosabb eszköz a kormány kezében. A politikai befolyás minden területen jelen van, ahogy pedig a migráció vált a Fidesz egyik fő témájává, úgy a külpolitika is kiemelt szerepet kapott.

A Szabad Európának hárman beszéltek a MTVA külpolitikai rovatánál tapasztaltakról, (forrásaink védelme érdekében őket a továbbiakban P., S. és F. betűkkel jelöljük). De hogyan jutott odáig az M1, hogy az amerikai elnökválasztásról sem a tényeknek megfelelően számolnak be?

Az M1 Híradója csak egy nap késéssel számolt be az amerikai elnökválasztás eredményéről. Akkor is úgy fogalmaztak, „több hírcsatorna is Joe Bident hirdette ki a választások győztesének”, pedig még nincs hivatalos végeredmény.

Ugyanakkor részletesen beszámoltak Donald Trump azon, bizonyítékokat nem tartalmazó állításairól, miszerint „tömeges csalások” történtek a választások során. A Magyar Hang arról írt, hogy a közmédiában szerkesztői utasítás volt szombaton, hogy „semmikképpen se hirdessenek győztest!”

Amikor a nagyközönség a Népszabadság cikke nyomán 2014 végén értesült arról, hogy önálló hírcsatornát indít az MTVA, valójában már hónapok óta zajlottak felvételik.

2014 őszén sok embert kerestek, „boldog boldogtalant behívtak. Megkerestek mindenkit, akit elértek” – fogalmazott S. Több mint 60 munkatárssal bővült ekkor az MTVA hírszerkesztősége.

A toborzással kapcsolatban árulkodó, hogy S. szerint csupán a felvettek mintegy hatoda mehetett végig a hagyományos felvételi eljáráson. „Két-három hetente jöttek új emberek, róluk már nem tudtuk, hogyan kerültek be. Ahogy közeledett a március (a hírcsatorna indulását március 15-re időzítették – KAÁ.), egyre fiatalabbak jöttek. Januárban még tapasztaltabb harmincasokat, márciusban viszont már huszonéves gyakornokokat vettek fel, de volt egy épphogy leérettségizett, 19 éves kolléga is” – mondta S. az indulás első időszakáról.

F. szerint ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy sokan jutottak olyan lehetőséghez, amilyenre amúgy soha nem lett volna esélyük. „Ezért sokan hálásak lehetnek, én is hálás vagyok, mert valójában ott tanultam meg a szakmát.”

Mindhármuknak feladata, hogy a Híradó számára állítsanak össze anyagokat (F. később más beosztásba került). Mivel korábban már összevonták a közmédia hírszerkesztőségeit, az általuk készített anyagok az M1 mellett a Duna Tv-n is lementek, de arra is gyakran volt példa, hogy a rádió is elkérte a tévés anyagokat.

Kényes témák

P. arról beszélt a Szabad Európának, hogy a befolyásolás legegyszerűbb módja, ha egy egyébként fontosnak számító témát egyszerűen nem adnak ki feldolgozásra, vagy bizonyos, megbízhatóbbnak tartott szerkesztők kapják meg a témát.

F. szerint eleinte nem volt olyan téma, amivel egyáltalán ne lehetett volna foglalkozni. Hiszen „mindent be lehet mutatni legalább két olvasatból. Lehetett anyagot csinálni a melegekről, civil szervezetekről vagy a menekültválságról is, csak a megfelelő módon, és egyeztetés után.”

Idővel ez változott és tiltott témának számítottak például a különböző emberi jogi mozgalmak, de Greta Thunberg szerepeltetéséhez is külön engedély kellett. Erről a Politico számolt be tavasszal. „A felelős szerkesztők megszűrik a témákat. Ami kényesebb anyag, azt olyannak adják, akiről tudják, hogy kérdés nélkül meg fogja csinálni” – mondta P.

Az is általánosan előfordult, hogy a napi szerkesztőnek már leadott riportból húztak ki bizonyos részeket. „A klímamozgalomról készült anyagból például rendre kivágták Greta Thunberget vagy előre szóltak, hogy be se tegyük őt. Ilyenkor persze lehet arra hivatkozni, hogy túl hosszú lett az anyag, de ezek a kivágások elég tendenciózusak voltak. Olyan anyagom is volt, ami végül egyáltalán nem került adásba” – magyarázta P.

„A legnagyobb bűn az öncenzúra volt. Hogy pontosan tudod, hogy például a melegfelvonulásról nem csinálhatsz 3 perces anyagot azzal, hogy milyen fantasztikus, hogy van ilyen. Így neki se kezdett senki valami hasonlónak” – magyarázta F.

Válogatott módszerek

Forrásaink munkájára főleg az aktuális napi szerkesztők voltak befolyással, akik többnyire szóban „instruálták” őket, hogyan kell kinéznie egy-egy anyagnak. P. arról beszélt, hogy a hozzájuk a kérések többnyire szóban érkeztek, és akkor is virágnyelven beszéltek a szerkesztők.

„Soha nem fogalmaztak konkrétan úgy, hogy »tudod a Fidesz érdekei szerint, dolgozunk és ezt így kéne«, hanem úgy, hogy »hát, igény támadt erre«, meg ilyenek… a maffiában lehet hasonló, gondolom...”

Azt minden forrásunk megemlítette, hogy az is előfordult rendszeresen, hogy egyenesen legfelülről érkezett egy kérés, azaz a Pitbull becenévre hallgató Németh Zsolt csatornaigazgatótól.

Az ő instrukcióira „viccesen” csak „nézői kérés”-ként hivatkoznak a szerkesztőségben, mondván nem szerkesztői elvárásról van szó, hanem nézői kérésről – hisz a főszerkesztő rendszeresen nézi az adást.

F. arról beszélt, hogy az iránymutatások telefonon érkeztek az aktuális szerkesztőknek, hogy „mire figyeljenek oda, vagy egy témát milyen szempontok alapján dolgozzanak fel. De volt olyan is, amikor utólag szóltak le, hogy egy anyagot vegyünk ki a Híradóból. Sose tudtuk meg, kinek nem tetszett valami.”

Ő azért biztos abban, hogy a szervezeten kívülről érkeztek a kérések, mert „nem egyszer elhangzott Németh Zsolt szájából, hogy »azt mondták nekünk«… Egyértelmű volt, hogy ilyenkor kívülről jött a kérés”. Németh Zsolt ugyanis a csatorna első embere. „Az rettenetes, amikor remegő kézzel veszik fel emberek a felettük álló hívását” – tette hozzá.

Néha ugyanakkor az is előfordult, hogy emailben érkeztek utasítások arról, milyen anyagoknak kell mindenképp benne lennie a Híradóban, abban mit kell kihangsúlyozni, vagy épp mi az a téma, amit nem szabad feldolgozni aznap.

Ezekből az emailekből néhány eljutott a Szabad Európához is. Külpolitikai témák esetében ezeket a leveleket eredetileg Németh Zsolt küldte jellemzően Bende Balázs vezető szerkesztőnek, aki továbbította az instrukciókat a rovat többi tagjának.

Láttunk ugyanakkor olyan emailt is, ami egy Szijjártó Péter külügyminiszterrel készült interjú leiratát tartalmazta. Ezt egyenesen a minisztériumból küldték el az MTVA-nak, hogy könnyebb legyen szemlézni – igaz az instrukciókat hozzá már Németh „Pitbull” Zsolt írta. Olyan üzenetet is láttunk, amiben egy kormányközeli intézet elemzője hívta fel a szerkesztők figyelmét egy aznap várható „fontosnak ígérkező” eseményre.

Növekvő nyomás

A külpolitikai rovat jó ideig „valamelyest autonóm volt” P. megfogalmazása szerint, azonban évről évre nőtt a rájuk nehezedő nyomás az évek alatt, és egyre szaporodtak a szerkesztői instrukciók.

F. úgy emlékezett vissza, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztás jelentette a fordulópontot. „Addig senki nem tartotta fontosnak a külpolitikát. Mi is követtük a mainstreamet, nem vettük komolyan Donald Trumpot. Aztán valaki valamelyik minisztériumban a fejére csaphatott, hogy Trump és Orbán politikája mennyire hasonlít, és onnantól nekünk is ehhez kellett igazodni. Ekkor dönthették el, hogy a külpolitikai rovat sem lehet szabad. Ki is mondták, hogy ha Trump egyik gyűlésén kevesen vannak, akkor azt inkább ne mutassuk meg.”

Egy idő után pedig minden, az Egyesült Államokról szóló anyagot egyeztetni kellett a főszerkesztővel. Mára pedig odáig jutott a közmédia, hogy az elnökválasztás eredményérél szóló hírt is visszatartották.

„Utasításba kaptuk, hogy nem használhatjuk a menekült szót semmilyen kontextusban. Még a hivatalosan menekültstátuszt kapó embereknél is migránsokként beszéltünk róluk, a menekülttáborból pedig befogadótábor lett. Az MTVA által bemutatott világban egyszerűen senki sem lehetett menekült” – emlékezett vissza P.

„Idővel megtiltották, hogy azt mondjuk egy pártról, hogy szélsőséges, mondván, »kik vagyunk mi, hogy megmondjuk mi a szélsőség?«. Így lett a francia Nemzeti Front jobboldali a szélsőjobboldaliból egy nap alatt. Később azonban a szélsőbaloldali kifejezést időnként már engedték használni.”

Amikor valamilyen, külföldi politikust érintő botrány került szóba, akkor baloldali politikus esetén mindig használni kell a „baloldali” jelzőt, míg jobboldali politikusnál kerülendő ez a fordulat. Főszerkesztői utasítás volt az is egy, a teljes szerkesztőségnek megküldött email szerint, hogy Emmanuel Macron francia elnököt nem szabad centristának minősíteni, hanem „volt szocialista miniszterként” kell hivatkozni rá.

„Volt egy időszak, amikor az volt kiadva, hogy keressünk olyan országokat, ahol az emberek Soros György ellen tüntetnek. Forgatócsoport ment Észak-Macedóniába, Bulgáriába, és be is mutatták, hogy ott ez hatalmas probléma, meg hogy alapítványok vannak, amik meg akarják állítani »Soros György hadseregét«. Aztán persze kiderült, hogy ezek pár hete létező, néhány emberből álló szervezetek” – mesélte F.

Az is többször előfordult forrásaink szerint, hogy utasításba kapták: tegyék bele az anyagba, hogy külföldi lapok – vagy éppen gyakran álhíreket közlő portálok – Soros Györgyöt sejtik például egy menekültekkel kapcsolatos esemény mögött. Ehhez még az után is ragaszkodtak, miután kiderült, hogy az eredetinek mondott forrás nem foglalkozott egyáltalán Soros Györggyel.

Amikor pedig Annika Strandhäll svéd miniszter a Twitteren kritizálta az Orbán-kormány családpolitikáját, olyan anyagot kellett összeállítani, ami gyalázta a svéd politikust. Ehhez olyan fotókat kellett felhasználni a Híradóban, amelyek előnytelenül ábrázolták a politikust – köztük egy olyat is, amin a miniszter egy ismert LMBT énekes társaságában látható. Ez azonban már túl sok volt a szerkesztőnek, aki az utasítás ellenére ez utóbbi fotót nem használta fel az anyagban.

Arról, hogy a választások előtt milyen instrukciókat kaptak a Híradó munkatársai, és hogy hogyan kellett kinéznie egy „migránsos anyagnak”, a cikksorozat második részében írunk.

Kevesen vannak a „hívők”

Azt minden forrásunk fontosnak tartotta elmondani, hogy az MTVA alkalmazottainak nagy része nem „begyepesedett fideszes”. „Van persze, aki elkötelezett, és úgy gondolja, a kormány mindent jól csinál, de ők nagyon kevesen vannak”, fogalmazott P.

F. szerint ennek részben az is oka, hogy külpolitikában alapvetően a világra nyitottabb emberek dolgoznak. „Vannak a fiatalok, akiknek ez komoly lehetőség, megtanulják a szakmát, jó fizetést kapnak, még képernyőre is kerülhetnek” – magyarázza. „A fiatalok közül sokan nem fogják fel, milyen durván politikai anyagokat írnak” – teszi hozzá S. Azt is kiemelte minden forrásunk, hogy az ott dolgozók jelentős része régóta a közévében dolgozik, idősebbek, családjuk, hitelük van, így nincs sok lehetőségük a váltásra.

P. azt tapasztalta, hogy az hogy „valaki elkötelezett az MTVA iránt, még nem jelenti azt, hogy elkötelezett a Fidesz iránt. Meglepő módon. Tehát az »itt dolgozom, ez az utasítás, meg kell csinálnom« és a »szeretem Orbán Viktort« között van egy éles határvonal. Ők négyszemközt elmondják, hogy igen ők is tudják, mi történik a szerkesztőségben. De hát mit csináljanak, gyerekeik vannak…” Azok a fiatalok, akiket zavarnak a politikai jellegű kérések, előbb-utóbb felmondanak, tette hozzá.

P. és S. is azt mondta, hogy körülbelül a piaci átlagnak megfelelő fizetést kaptak, annál talán kicsit többet.

„Az is igaz, hogy aki az MTVA-nál dolgozik, az biztos nem szívinfarktusban fog meghalni” – mondta S. arra utalva, hogy nem volt megerőltető a szerkesztőségi munka.

S. a kollégáival viszont óvatos volt: „a felső vezetés tudja mindenkiről, ki hova van bekötve, mi viszont nem tudjuk egymásról. Én nagyon kevés emberben bíztam meg”. Ő olyan esetről is beszámolt, amikor egy MTVA-s munkatárs magánéleti ügyei jutottak a vezetőség fülébe, és ez hatott aztán negatívan az előmenetelére.

Azok, akiknek nem tetszett, hogy politikai utasításokat kell végrehajtaniuk, és ebbe nem törődtek bele, próbáltak „lázadozni”. Mindketten alkalmazták azt a taktikát, hogy nem az utasításoknak megfelelően készítettek el egy anyagot.

Ilyenkor a felelős szerkesztőkre hárult a feladat, hogy átírják olyanra, ami már megfelel az előírásoknak. Így el lehetett érni, hogy az adott „érzékeny” témát egy idő után másra bízzák, olyanra, aki nem ad pluszmunkát a szerkesztőknek.

P. azt mondta, előfordult az is, hogy visszaírt olyan kifejezéseket az anyagába, amit a szerkesztő kihúzott onnan. „Én mindig próbáltam a hülyét játszani és egyébként mások is” – tette hozzá.

Amikor arról érdeklődtünk, milyen érzés ilyen környezetben dolgozni, S. azt mondta, ő már sok helyen dolgozott, sok mindent átélt, és valamelyest kompenzálta, hogy a jó fizetésért nem kellett nagyon sokat dolgoznia. „Sok ismerősöm a szemembe vágta, hogy már nem akar velem barátkozni, mert az M1-nél dolgozom” – tette hozzá.

P. többször is eljátszott a felmondás gondolatával, de „a barátaim mindig meggyőztek, hogy még mindig jobb, hogy én vagyok ott, akinek van lelkiismeret-furdalása, aki nem hajtok mindent végre szó nélkül, mintha olyan ülne helyemen, aki végrehajtana mindent.”

P. azért szerette volna megosztani tapasztalatait a nyilvánossággal, mert „már régóta szerettem volna elmondani, hogy miként mennek a dolgok bent. Nagy lökést adott az indexesek tömeges felmondása is, ők kifejezetten bátrak voltak és ez nagyon inspirált.”

A Híradó szerkesztési gyakorlatával kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az MTVA-nak, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Cikksorozatunk második részében azt mutatjuk be, hogy a választások előtt milyen instrukciókat kaptak a hírszerkesztőség munkatársai, és hogyan kellett kinéznie egy „migránsos anyagnak” a Híradóban.