Ezen a héten – politikai értelemben - rengett a föld a Cseh Köztársaságában és a rengéseket már Brüsszelben is érezni. Az évekkel ezelőtti fegyver-raktárakban felmerült orosz szál még feszültebbé tette a Nyugat és Moszkva viszonyát. De mennyire hajlandók kiállni Prága mellett a szövetségesei?
Úgy tűnik, hogy az EU és a NATO még mindig nem emésztette meg, mi is történt valójában hét évvel ezelőtt Kelet-Morvaországban.
Ha korai is még az értékelés, nem lehet nem észrevenni, hogy a Nyugat eddigi reakciója meglehetősen halovány volt.
Részben magyarázat lehet erre, hogy a csehek óvatosak és határozatlanok, más országok pedig vonakodnak attól, hogy valóban konfrontáljanak Oroszországgal. De közben felmerül az a kérdés is: nem egy mélyebb kelet-nyugati megosztottság áll-e a háttérben?
Bezzeg, amikor Szkripalékat mérgezték meg, gyorsan jött a válasz
A 2014-es vrbeticei fegyverraktárban történt robbanásokhoz reflexből hasonlítható esemény természetesen a Novicsok-mérgezés, amelyet 2018-ban az angliai Salisburyben követtek Szergej Szkripal volt kettős ügynök és lánya, Julija ellen.
Mindkét támadást az EU és a NATO területén hajtották végre és állítólag ugyanaz a két orosz ügynök. Mindként esetben ártatlan emberek is meghaltak – Angliában egy nő, aki felvett a földről egy idegméreggel töltött kölnisüveget, Csehországban pedig két ember, akik abban a raktárban dolgoztak, amelyik felrobbant.
Nagy különbség persze, hogy a salisburyi támadás szinte "valós időben" történt, a támadásról szóló hírek és a körülmények, a bizonyítékok a következő hetekben, élő tévéadásban bontakoztak ki.
Csehországban a hír évekkel később, április 17-én jelent meg, és teljesen új megvilágításba helyezett egy sokak által már elfelejtett eseményt.
Ez magyarázatot adhat arra, hogy a média miért foglalkozott sokkal többet Salisburyvel, mint Vrbeticével.
Az, hogy az eset nem messze Londontól és az ott nagy számban jelenlévő nemzetközi tudósítói gárdától történt, minden bizonnyal szintén hozzájárult ahhoz, hogy az angliai mérgezés miért kapott nagyobb nyilvánosságot.
Európának mintha kínos lenne a csehek ügye
Amikor múlt hétfőn az Európai Bizottság sajtósai a média elé álltak, rengeteg kérdést tettek fel nekik a Covid-19 vakcinákról és arról, hogy mit gondol Brüsszel az európai futball Szuperligáról.
Viszont csak egyetlen egy kérdés hangzott el a Prágából érkező hírekről, amelyek szerint Moszkva a jelek szerint mélyen az EU területén belül támadott meg egy célpontot, két uniós állampolgár halálát okozva. Az EU pedig (és a NATO is) csak a szokásos, sablonos választ adta, amikor az újságírók a reakcióját firtatták.
Igaz, öt nappal a megdöbbentő híradás után mindkét szervezet nyilatkozatban fejezte ki teljes Prágával és "mélységes aggodalmát" hangoztatta Oroszország tevékenysége miatt.
Az ember persze azért elgondolkodhat azon, hogy miért tartott ilyen sokáig mindkét szervezetnek, hogy reagáljon egy ilyen lényeges dologra, bár a mostani válaszra csak néhány nappal tovább kellett várni, mint Salisbury esetében (még annak figyelembe vételével is, hogy a kezdetekben a briteknek nem volt túl sok nyomuk, amin elindulhattak).
A salisburyi mérgezés után is fokozatosan büntetett Európa
A kérdés most az, hogy mennyi hasonlóság lesz még a két ügyben. Szkripalék esetében három hétbe telt, mire több ország a britekkel való szolidaritás jeleként orosz diplomatákat utasított ki.
Akkor 16 uniós tagállam összehangoltan 33 embert, az Egyesült Államok 60-at, más országok, köztük Ausztrália, Kanada, Grúzia és Ukrajna pedig összesen 27 embert nyilvánított nemkívánatos személynek és küldött vissza Moszkvába.
A NATO is kiutasított hét oroszt és limitet vezetett be: az országból legfeljebb 20 tisztviselőt akkreditálhatnak a katonai szervezethez.
További tíz hónapnak kellett eltelnie, mire az EU elrendelte a két orosz ügynök valamint a GU katonai hírszerzés főnöke és helyettese esetlegesen uniós területen található vagyonának a zárolását és megtiltotta beutazásukat.
Lassú európai reakció
A mostani esetben eddig Szlovákia lépett gyorsan, amikor kiutasított három orosz diplomatát, a három balti állam pedig bejelentette, hogy együtt, összesen négyet küldenek haza.
Az elkövetkező napokban további lépések történhetnek más országok részéről is. Azt azonban még nem tudni, hogy olyan nagyszabásúak lesznek-e, mint Salisbury után.
Miután az Egyesült Királyság tisztázta, hogy Oroszország állt a támadás mögött, gyorsan és erőteljesen keresett támogatást a szövetségeseitől.
A csehek valamivel óvatosabbak voltak. Az EU külügyi tanácsának hét eleji ülése után nagy volt a zűrzavar, amikor Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője azt mondta: a cseh külügyminiszter nem kérte az orosz diplomaták uniós szinten összehangolt kiutasítását.
Cseh részről viszont ezt később cáfolták és a külügyminiszter azt mondta, éppenséggel arra sürgette kollégáit, hogy fontolják meg a kiutasításokat.
A NATO-ban ugyanez az üzenet hangzott el azzal a felhívással megtoldva, hogy kéressék be a különböző tagállamokban ténykedő orosz nagyköveteket és nyújtsanak segítséget Csehországnak, amelynek nagykövetségét megtizedelte az orosz ellenlépés és amely így nem tudja rendesen ellátni a feladatát.
Erre eddig Németország és Svédország tett ígéretet, miközben mások inkább csak az orosz nagyköveteknek adott „fejmosásig” mennek el és el akarják kerülni, hogy a kiutasításokkal bosszantsák Moszkvát – legalábbis egyelőre.
A nyugati diplomaták változatos magyarázatot adtak a passzivitásra. Egyesek szerint az Ukrajna körüli feszültség miatt nem ez a megfelelő pillanat a diplomaták hazaküldésére.
Mintha a csehek sem tudnák, mit akarnak
Mások – jogosan - azt emelték ki, hogy a csehek nem adták világosan értésre, hogy mit akarnak azzal, hogy a botrány közepette lecserélték a külügyminiszterüket. Közben a miniszterelnökük vacillált, hogy minek is nevezze a vrbeticei eseményeket, az államelnök pedig egészen eddig egyszerűen hallgatásba merült.
A csehek valamivel óvatosabbak voltak. Nagy volt a zűrzavar az EU külügyi tanácsának e hét eleji ülése után, amikor Josep Borrell uniós külügyi vezető azt mondta, hogy a cseh külügyminiszter nem kérte az orosz diplomaták uniós szinten összehangolt kiutasítását, amit utóbbi később cáfolt, mondván, hogy sürgette minisztertársát, hogy fontolja meg ezt.
A NATO-ban ugyanez az üzenet hangzott el azzal a felhívással együtt, hogy hívják be a különböző tagállamokban lévő orosz nagyköveteket, és segítsék Csehországot a megtizedelt moszkvai nagykövetséggel. Németország és Svédország eddig az utóbbira ígért segítséget, míg a többiek talán az előbbit választják, látszólag azért, hogy - legalábbis egyelőre - ne kelljen kiutasításokkal bosszantani Moszkvát.
A nyugati diplomaták között változatos magyarázatok születtek a tétlenségre. Egyesek szerint az Ukrajna körüli feszültségek miatt most nem alkalmas az idő a diplomaták kirúgására, és az eset túl régen történt, míg mások joggal mutattak rá, hogy a csehek nem voltak túl világosak, mit akarnak: mivel a hét közepén külügyminisztert váltottak, a miniszterelnökük nehezen tudja eldönteni, hogyan nevezze a vrbeticei eseményeket, az elnökük pedig eddig hallgatott a kérdésről.
A legtöbb ország így csak annyit mondott, hogy „figyelemmel kíséri” a helyzetet és majd akkor dönti el, hogy mit tegyen, amikor Moszkva és Prága között lecsillapodtak a kedélyek.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a legnagyobb politikai változásokra a Cseh Köztársaságon belül lehet számítani.
A külvilágban közben – néhány keleti EU- és NATO-tag kivételével -, egyelőre úgy tűnik, hogy minden marad a régiben.
Ebben az a kockázat, hogy tovább erősíti azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy a kontinens nyugati felén még mindig mások a prioritások és reakciók, mint Európa keleti felén.
