Magyarország ismét megakadályozta az Európai Unió közös állásfoglalását, ezúttal épp az izraeli–palesztin konfliktus ügyében. Ezen már aligha lepődik meg bárki is, viszont az ilyen fellépés mára olyan rendszeressé vált, hogy kérdéseket vet fel Budapest motivációival kapcsolatban.
Amikor Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a tagállamok külügyminisztereinek május 18-i informális ülését követően közölte, hogy egy kivételével mindegyik ország egyetértett a közös nyilatkozat elfogadásában, nem volt nehéz kitalálni, hogy ki vétózhatott. Magyarország számos különböző európai uniós kezdeményezés ellen tiltakozását fejezte már ki, de az utóbbi időben ez még inkább jellemzővé vált.
Az EU hetek óta próbál közös nyilatkozatot elfogadni a hongkongi emberi jogi helyzetről, ehhez egyhangú döntésre van szükség, a magyar kormány azonban még mindig blokkolja ezt, pedig az eredeti szövegnek már csak egy felvizezett változatáról van szó. A májusi portói EU-csúcson Magyarország a „gender” szó használata ellen tiltakozott. Tavasszal lassította a szankciók elrendelését az ujgur kisebbség üldöztetéséért felelős kínai tisztségviselők ellen, a tavalyi év végén pedig mindent megtett annak érdekében, hogy ne kössék össze a többéves közösségi költségvetési keretet jogállamiság feltételekkel.
Itt fontos két rendkívül lényeges dolgot leszögezni: Magyarországnak minden joga megvan arra, hogy megvétózzon különböző kezdeményezéseket, például az ilyen brüsszeli nyilatkozatokat. És természetesen nem csak Budapest él a vétójogával. Az EU tagállamai végső soron szuverén nemzetek, s számos területen, például a külpolitikában, kizárólag akkor lehet elfogadni valamit, ha abban mindenki egyetért. Miközben Brüsszel évek óta szeretne minősített többségi döntéshozatalra áttérni a külpolitikai kérdésekben, abban bízva, hogy ez a nemzetközi porondon meghatározóbb, rugalmasabb geopolitikai hatalommá teszi az EU-t, mindenki beláthatja, hogy a tagállami kormányok féltve őrzik vétójogaikat.
Az utóbbi években ezért láthattuk például azt, hogy Franciaország, majd Bulgária blokkolja a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával, Lettország és Szlovénia érzékeny neveket vetet le a belarusz szankciós listáról, Svédország ugyanezt teszi Irán esetében, Németország pedig felvizezi a Navalnij letartóztatásáról szóló közös nyilatkozatokat. Magyarország aligha van egyedül, könnyedén mutogathat más tagállamokra.
Szükségtelen vétók
Ugyanakkor a közelmúltbeli vétók teljesen szükségtelennek tűnnek. Az EU-nak nincs rögzített külpolitikai irányvonala Izraelt és a palesztinokat illetően. Őszintén szólva nem is számít igazán tényezőnek a konfliktusban, és ezt a tagállamok többsége is tudja. Egyszerűen túl sok az eltérő álláspont az ilyen ügyekben a jobb- és a baloldali kormányok, a keleti és a nyugati politikai érzékenységek között.
Már a nagyköveti szintű tárgyaláson világos volt, a miniszterek videókonferenciája előtt, hogy nem lesz hivatalos tanácsi zárónyilatkozat. Ehelyett Borrell megpróbálta szóban összegezni, hogy miben értettek egyet a résztvevők. Ha másért nem, azért, hogy jelképesen mutassa: az EU meg tud állapodni valamiről.
Saját összegzésének tartalma nehezen lenne forradalminak nevezhető: felszólított az erőszak azonnali beszüntetésére, elítélte a Hamász Izrael elleni rakétatámadásait, támogatásáról biztosította Izrael jogát az önvédelemhez, hozzátéve, hogy ennek arányosan, a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kell történnie. A civil halottak számát „elfogadhatatlannak” nevezte. A szent helyek státuszának megőrzését sürgette, illetve a Sejk Dzsarra-i kilakoltatások leállítását, a palesztin választások megtartását, és a szembenálló felek közötti párbeszéd felújítását. Emellett természetesen hangsúlyozta, hogy Brüsszelnek együtt kell működnie a nemzetközi partnerekkel, például az új amerikai kormánnyal.
Magyarország azonban nem egyezett bele ebbe sem. Szijjártó Péter külügyminiszter később úgy nyilatkozott, hogy „higgadt megközelítésre lenne szükség, nem pedig politikai pamfletre és ideológiailag elfogult nyilatkozatokra”, megjegyezve, hogy az EU közleményei általában „elég elfogultak, kiegyensúlyozatlanok” Izraellel kapcsolatban, nem tükrözik az izraeliek biztonsági aggályait.
Kompromisszumképtelenség
Egyes EU-tisztségviselők arról számoltak be, hogy Magyarország világosabban elítélte volna a Hamászt, egy illetékes pedig úgy vélekedett, hogy Budapest egyszerűen demonstrálni akarta Izraelnek, hogy az EU „fogatlan tigris” a külpolitikai kérdésekben, különösen Jeruzsálemet illetően. Borrell „nehezen érthetőnek” nevezte a történteket.
Talán ennél is aggasztóbb, hogy a Hongkonggal kapcsolatos EU-s állásfoglalásból, amely április 30. óta készen áll, valószínűleg csak egy, Borrell által kiadott közlemény lesz, amihez nincs szükség mind a huszonhét tagállam egyetértésére. Figyelembe véve ismét csak, hogy mennyire ártalmatlanok ennek a megállapításai, nem meglepő, hogy dühös uniós diplomaták azt találgatják, hogy „Budapest vajon legközelebb kinek tesz majd szolgálatokat”.
A probléma, hogy az EU intézményei és más tagállamai nem tudnak sokkal többet tenni. Senki nem áll készen vétójoga feladására, tudván, hogy lesznek a jövőben olyan ügyek és érdekek, amelyeket védeniük kell.
A blokk közös külpolitikája viszonylag új, megfelelő működtetése a tagállamok jószándékán múlik. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb közös nevező keresése mellett gyakran alulteljesít. Az utóbbi hónapokban azonban már teljes működési zavarral nézett szembe, mivel az egyik tag részéről a jelek szerint hiányzik a hajlandóság még a szimbolikus kompromisszumra is.
