2020. augusztus 9-én Belaruszban beköszöntött a zűrzavar: tüntetések törtek ki a milliók és nemzetközi szervezetek szerint manipulált elnökválasztások után, amelyek meghosszabbították a tekintélyelvű Aljakszandr Lukasenka több évtizedes uralmát. Az azóta eltelt időszak mélypontjai és hullámhegyei.
Az egy évvel ezelőtti hatalmas vitát kiváltó voksolás és a tömegmozgalom ismét ráterelte a figyelmet a gyakran nagy horderejű események középpontjába kerülő, de korábban jobbára ignorált kelet-európai országra. Egy évvel a szavazás után Belarusz bizonyos szempontból felismerhetetlen.
Az 1994. óta hatalmon lévő, tekintélyelvű, egykori szovjet kolhozelnök, Aljakszandr Lukasenka tavaly – saját állítása szerint - elsöprő győzelmet aratott és hatodik mandátumát szerezte meg. A társadalom jelentős része szerint azonban csalt. Ez az utcára vitte az embereket, amire a hatalom brutális fellépéssel válaszolt és úgy tűnik, töretlen a lendülete.
A választást követő hónapokban a polgárok tömegei nap mint nap az utcára vonultak Minszkben és más fehéroroszországi településeken, dacolva tiltakozásokat brutálisan leverő karhatalommal.
Több mint 33 000 ember került rendőrségi őrizetbe. Százakat állítottak bíróság elé vagy várják a tárgyalásukat. Ezreket vertek meg az utcán vagy az őrizetben és gyakoriak az állítólagos kínzásokról szóló beszámolók, különösen a hírhedt minszki Akreszcina börtönben.
A legtöbb ellenzéki vezetőt vagy letartóztatták, vagy menekülni kényszerültek. Köztük volt Szvjatlana Cihanouszkaja, a „botcsinálta jelölt”, aki aztán vállalta magára a szerepet, hogy férjét, egy népszerű bloggert széles körben koholt tartott vádak alapján elfogták és kizárták a részvételből.
Cihanouszkaja, aki a hívei szerint tisztességes szavazatszámlálás esetén megnyerte volna a választást, a belarusz demokratikus ellenzék elsőszámú vezetőjévé vált, találkozott magas rangú európai tisztviselőkkel, a múlt hónap végén pedig Joe Biden amerikai elnök fogadta a Fehér Házban.
Egy évvel a szavazás után a demokratikus erők megtizedelése és az elnyomás miatti félelem közepette a tömegtüntetések nagyrészt leálltak.
A civilszféra csoportjai és a független média az elmúlt hónapokban kiemelt célponttá váltak, Litvánia pedig azzal vádolta Lukasenkát, hogy "fegyverként" használja a migránsokat, mivel sokkoló számú embert küld a határra, hogy megbüntesse az EU-tagállamot - és a Nyugatot - azért, mert hangosan ellenfelei támogatta ellenfeleit.
Az elmúlt év kilátástalansága közepette azért a remény is felcsillant. A Lukasenka által gyengének tartott nők előretörtek a továbbra is jobbára konzervatív országban, vezető szerepet vállaltak az ellenzéki mozgalomban, bár ezért sokan nagy árat fizettek.
A fehéroroszok, akik közül sokan sokáig kevéssé érdeklődtek az ország szovjet múltja iránt, felélesztették a nemzeti szimbólumokat, amit egyesek régóta halogatott nemzeti ébredésnek neveztek.
Íme, néhány dolog, ami megváltozott az egy évvel ezelőtti választások óta.
A média elhallgattatása
Nem sokkal a vitatott választások után Lukasenka megpróbálta maga diktálni az eseményekről szóló narratívát. Az állami médiában nem tűrték az ellenvéleményt: az újságírókat, akik nem voltak hajlandók betartani az irányvonalat, gyorsan lapátra tették, néhányukat pedig az orosz állami médiából hozott szerkesztőkre cserélték le.
A torzítatlan hírekre vágyó fehéroroszok számára létfontosságúak lettek a független csatornák, sokan a közösségi médiát, például a Telegramot használták forrásnak, azon belül pedig a Nexta-Live csatornát, amely a tüntetések koordinálásában is segítséget nyújtott.
Lukasenka fáradhatatlanul fellépett ellenük, és ebben segítette "szavazógépként"működő parlamentje, amely megszavazta a büntető törvénykönyv módosításait. Ezzel lényegében bűncselekménnyé tették a nem engedélyezett gyűlésekről való tudósítást.
A módosítások nyomán az újságírókat pénzbírsággal, sőt börtönnel is sújthatják pusztán azért, mert a munkájukat végzik.
A független média elleni fellépés júliusban összehangolt razziák sorozatával fokozódott. A hatóságok legalább 11 újságírót tartóztattak le, több mint 20 házkutatást tartottak és július 8-án három hírportált blokkoltak. Az első médium, Minszkben sorra került, a Nasa Nyiva, az ország egyik legrégebbi és legnépszerűbb újságja volt, amely már csak online létezik. Szintén célkeresztbe kerültek a Tut.by online csatorna, valamint a Szabad Európa fehéroroszországi szolgálatának minszki irodája és riporterei.
Lukasenka lépéseket tett a Belarusz Újságírók Szövetségének (BAZS) bezárására is, aminek hatására jogvédő csoportok cselekvésre szólították fel a nemzetközi közösséget. "A még megmaradt független belarusz újságírókat rendkívüli, az ország történelmének legsötétebb óráihoz fogható razziákkal sújtják" - mondta Jeanne Cavelier, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) kelet-európai és közép-ázsiai részlegének vezetője júliusban.
Az RSF 2021-es World Press Freedom (Nemzetközi sajtószabadság) Indexe szerint Belarusz a legveszélyesebb ország Európában az újságírók számára, 180 ország közül a 158. helyen áll.
Fegyvert csinál a menekültekből?
Lukasenka döntése, egy két uniós tagállam (Görögország és Litvánia) között közlekedő Ryanair-járatot leszállásra kényszerítsenek Minszkben, és elvittek a gépről ellenzéki bloggert és újságírót, tovább fokozta az intézkedései miatti felháborodást az Európai Unióban és az Egyesült Államokban.
Május 23-án egy belarusz vadászgép fogta el és parancsolta a minszki reptér betonjára az utasszállítót, amit nyugati tisztviselők állami gépeltérítésnek neveztek. A hatóságok ezután vették őrizetbe Raman Prataszevicset, a Nexta csatorna társalapítóját és korábbi szerkesztőjét, valamint orosz barátnőjét, Szofija Szapegát. (Később Prataszevicsről azt kezdték terjeszteni, hogy kelet-ukrajnai fronton egy szélsőségesen nacionalista ukrán hadosztályban harcolt.)
Az EU, az Egyesült Államok és számos más ország gyorsan kitiltotta a Belavia belarusz nemzeti légitársaság járatait és a legtöbb polgári gép most már elkerüli a belarusz légteret. A júniusban bejelentett, összehangolt szankciók részeként az EU a belarusz gazdaság egyes szektorait, köztük a húzóágázatnak számító kálium- és a kőolajipart kezdte el büntetni.
Válaszul Lukasenka megesküdött, hogy kábítószert és migránsokat küld Európába. Nem sokkal ezután a Cihanouszkajának és más belaruszoknak menedéket nyújtó, valamint egy Minszkből kiszorított egyetemet befogadó litván hatóságok egyre nagyobb migránshullámmal szembesültek a belarusz határon.
Fehéroroszországnak és Litvániának közel 680 kilométer hosszú közös határa van, egyben ez az EU egyik külső határa, de csak kevesebb, mint 40 százalékát ellenőrzik elektronikus megfigyeléssel.
A Szabad Európa belarusz szolgálata is ott volt, amikor június 16-án mintegy 100 ember szállt le a Minszkben az Iraqi Airways menetrend szerinti járatáról. Az utasokat, akik mind férfiak voltak, a terminálon lévő kioszknál két utazási iroda, az Oscartur és a JoodLand munkatársai várták.
Vilnius szerint eddig több, mint 3800 migráns lépte át illegálisan a litván-belarusz határt.
"Ez egy újabb példa arra, hogy a rezsim megpróbálja megfélemlíteni azokat a partnerországokat, amelyek támogatják az ellenzéket a gyalázatos rendszerrel szemben - akár kívülről, akár belülről. Felszólítjuk a Lukasenka-rezsimet, hogy azonnal vessen véget ennek a felelőtlen és veszélyes gyakorlatnak" – állt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél működő amerikai képviselete augusztus 5-i nyilatkozatában.
Ugyanezen a napon egy lengyel tisztviselő azzal vádolta Belaruszt, hogy egyre több migránst küld át a határon és azt állította, hogy Minszk "hibrid háborút folytat az Európai Unióval szemben".
A nők felveszik a kesztyűt
Férje májusi letartóztatásáig Szvjatlana Cihanouszkaja gyakorlatilag ismeretlen volt a nyilvánosság előtt. A népszerű video blogger Szjarhej Cihanouszkij YouTube-csatornája, az "Egy ország az életért" a fehéroroszországi korrupciót tárta fel és a férfi volt a Lukasenkával szemben indulni készülő egyik ellenzéki jelölt.
Felesége a letartóztatás után nem sokkal - láthatóan vonakodva - beleegyezett, hogy induljon a férje helyett. És ellentétben több, jelöltként indulni kívánó férfival, ő felkerült a listára - valószínűleg azért, mert a nőket "szegénykéknek" nevező Lukasenka nem tekintette őt igazi fenyegetésnek.
Cihanouszkaja egyre nagyobb tömegeket vonzó gyűléseken beszélt, általában Veranyika Capkala mellett, aki férje, a volt washingtoni nagykövet és a minszki Hi-Tech Park alapítója, Valer kisiklatott elnökválasztási kampányát vezette. A felszólalók között volt még Marija Kalesznikava, aki Viktar Babarika, az orosz tulajdonú Belgazprombank volt igazgatótanácsi elnökének megfeneklett kampánystábja élén állt.
A kezét ökölbe szorító Cihanouszkaja, a szív jelét mutató Kalesznikava és a győzelem jelét formáló Capkala gyorsan a választás ikonikus szimbólumává vált.
"Ez a női trió szemben állt azzal, amit Lukasenka képvisel" - mondta a Szabad Európának Hanna Ljubakova belarusz újságíró, az amerikai Atlantic Council szellemi műhely nem külső munkatársa.
"Kedvesek és empatikusak voltak, és meghallgatták az embereket. A céljuk az volt, hogy új és tisztességes választásokat tartsanak. Hogy az embereknek esélyt adjanak arra, hogy valóban választhassanak. Férfiak helyett léptek előre, sokat kockáztattak és ezt a társadalom nyilvánvalóan értékelte".
Cihanouszkaja ma litvániai száműzetésben él és Capkala is elmenekült férjével és családjával együtt. Cihanouszkij ellen bírósági eljárás folyik, Babarikát pedig júliusban 14 év börtönre ítélték korrupciós vádak alapján - bár kevesen kétlik, hogy ezek politikai indíttatásúak voltak.
Kalesznikavát szeptember 7-én Minszk központjában álarcos fériak letartóztatták és másnap két társával együtt az ukrán határra vitték. Kalesznikava nem volt hajlandó átsétálni az ukrán oldalra és inkább széttépte az útlevelét. Ezután visszavitték Minszkbe és bebörtönözték.
Kalesznikava egy másik ellenzéki személyiséggel, Makszim Znakkal együtt augusztus 4-én Minszkben zárt ajtók mögött zajló eljárás keretében állt bíróság elé. A "puccskísérlet" és "szélsőséges szervezet létrehozása" miatt akár 12 év börtönbüntetéssel is fenyegetett nő viszont mosolygott és táncolt a vádlottak üvegketrecében.
Belarusz utcáin önállóan meneteltek a nők és tüntetők mellett kiálló, szolidaritási láncokat szerveztek a felvonulások kezdeti szakaszában.
"Nekik köszönhetően változik a társadalom hozzáállása a nőkhöz" - mondta Ljubakova.
"Nemzeti ébredés”
A hatalommal szembeni dacolás további jele az ellenzéki gyűléseken és tüntetéseken lobogó fehér-piros-fehér belarusz zászló, amely már régóta Lukasenka ellenfeleinek jelképe. A vezér egy nagy vitát kiváltó 1995-ös népszavazáson tette nem hivatalossá az ellenzéki jelképet és a szovjet időkből származó köztársasági zászló szinte pontos másolatával cserélte fel.
Az elmúlt évben olyan sokszor bontották ki, mint még soha. Különösen megható jelképpé vált Nina Bahinszkaja, egy törékeny, 74 éves dédnagymama, aki nem riadt vissza attól, hogy szembeszálljon a zászlót elorozni próbáló rendőrökkel.
A piros és fehér szín szinte mindenhol feltűnt a ruhaszárító kötelektől kezdve a szénakazlakon át a lakótelepi erkélyekig és a lépcsőházakig.
Lukasenka, "fasiszta bérencek zászlajának" nevezte a lobogót, rendőrsége pedig a fehér-piros-fehér színű zászlókat szinte mindenhonnan letépi sőt, akár meg is semmisíti. Ez néha szürreális jelenetekhez vezet. Piros-fehér zoknik viseléséért például bírságot lehet kapni.
A tüntetők magukévá tették a Pahonia címert is, a belarusz földek évszázados jelképét, amely egy vörös alapon fehér lovast ábrázol.
E szimbólumok felkarolásával a fehéroroszok a szovjet idők előtti múltjukat követelik vissza. Egy államalakulat múltját, amely a Litván Nagyhercegségnek - a 14. századtól a 18. századig Európa egyik legnagyobb regionális hatalmának – a része volt, és amely a korszak javát Lengyelországgal közös államközösségben töltötte - mondta Norman Davies brit történész.
"A történelmi zászlón a fehér sas Lengyelországot, a lovas, a pahonia pedig Litvániát jelképezte" - mondta a Szabad Európának adott interjúban Davies, aki számos európai történelemmel foglalkozó könyv szerzője.
Amikor a tüntetők ezt viselik, szerinte ezt üzenik: "Nem vagyunk oroszok, őseink a Litván Nagyhercegségből származtak".
A Magutnij Bozsa, az 1940-es években komponált és 1993-ban nemzeti himnusznak javasolt vallásos melódia is az elmúlt évben a fehéroroszországi demokráciapárti mozgalom szimbólumává vált és a minszki metróállomásokon és bevásárlóközpontokban éneklik.
A fehéroroszok még tették magukévá ilyen széles körben a fehér-piros-fehér zászlót és a Pahonia címert - mondta Hanna Baraban belarusz kommentátor és elemző.
"Ez, valamint a belarusz nyelv, történelem és zene iránti feléledt érdeklődés (például a belarusz zenészek koncertjei Minszk utcáin) azt mutatja, hogy a fehérorosz társadalom minden szegmensében egyre inkább tudatosul, hogy valójában egyazon nemzet tagjai" - mondta Baraban a Szabad Európának küldött kommentárjában.
"Ha figyelembe vesszük, hogy a múltban a fehéroroszok meglehetősen passzívan viszonyultak történelmükhöz, nyelvükhöz, művészetükhöz - a nemzeti eszmékről nem is beszélve -, akkor a tavaly augusztusban indult események mindenképpen "nemzeti ébredésnek" nevezhetők" - tette hozzá Baraban.
"Véleményem szerint" - írta - "a civil társadalom, a független média és a nem kormányzati szervezetek elleni brutális intézkedések nyomán a különböző tüntetőcsoportok még közelebb kerültek egymáshoz, hasonló elképzelésük alakult ki a belarusz nemzetről és annak a világban elfoglalt helyéről".
