Brüsszel politikai kockázatkerülése, az EP sikeres lobbizása, de a helyzet magyar félreértelmezése is kellett ahhoz, hogy az Európai Bizottság számos várakozással ellentétben negatívan nyilatkozzon a kormány korrekciós intézkedéseiről. Orbánnak a legrosszabb forgatókönyvet sikerült elkerülnie, de a forrásokhoz való hozzáférés nem elintézett dolog.
Ha utólag igyekezett is jó képet vágni hozzá, információink szerint derült égből villámcsapásként, igazi hideg zuhanyként érte a magyar kormányt az az elsőként a brüsszeli sajtón keresztül kiszivárgott hír, hogy az Európai Bizottság elégtelennek találja a jogállami feltételrendszer keretében tett magyar vállalások teljesítését, és nem kíván változtatni a kohéziós politikai források nagyjából egyharmadának befagyasztását célzó szeptemberi javaslatán.
A kormány mentségére legyen mondva, hogy nem ő volt az egyetlen, amelyet váratlanul ért Brüsszel húzása. A jogállami kérdésekben tanúsított elnéző magatartása miatt gyakran bírált Európai Bizottság bekeményítése másokat is meglepett. A testület összességében negatív véleményt formált a két hónappal korábban vállalt 17 magyar intézkedés teljesítéséről, és szerdán előreláthatóan hivatalosan is úgy dönt majd, hogy nem lát okot asztalon lévő javaslatának módosítására. Azaz az áprilisban megindított eljárás folytatódik, és a hét és fél milliárd euró támogatás felfüggesztését érintő javaslat is érvényben marad.
A kormány nem erre számított
Úgy tudjuk, hogy az Orbán-kormány ennél kedvezőbb opcióval számolt: a helyreállítási terv jóváhagyása mellett (amit el is ért) a magyar erőfeszítések pozitívabb értékelésére, amelynek hatására a pénzügyminiszteri tanács december elején Magyarország számára kedvező döntést hozhatott volna. Ennek most – tekintettel az Európai Bizottság egyértelmű álláspontjára – nagyon kicsi az esélye. Így egyelőre fennmarad az eljárás, bár az még nem lefutott ügy, hogy a tanács nem enyhíti-e majd a pénzügyi szankciókat. Információink szerint a számos európai partner által árgus szemekkel figyelt Németországban is némi értetlenkedéssel fogadták, hogy a bizottság a pénzügyi szankció mértékét illetően miért nem vette figyelembe a Budapest által elvégzett munkát.
Azt ugyanis tudomásunk szerint írásos értékelésében a testület is el fogja ismerni, hogy Magyarország „a reformok túlnyomó többségét teljesítette”. Álláspontja szerint ugyanakkor Budapestnek a pozitív értékeléshez mindent úgy kellett volna törvénybe foglalnia vagy bizonyos esetekben végre is hajtania, ahogy arról előzetesen megállapodott Brüsszellel. Márpedig a teljesítés több lényeges ponton is eltért attól, amit von der Leyenék alapvetően fontosnak tartottak ahhoz, hogy az uniós költségvetés érdekeit ne érje kár. A kormány botlásai közé tartozik például az Integritás Hatóság jogköreinek korlátozása és egyik alelnökének a kiválasztása, vagy a korrupciós ügyekben az intézkedést elhárító ügyészségi döntések bírósági felülvizsgálata, amelyre vonatkozó eljárás kialakítása során nem vették kellően figyelembe Brüsszel kéréseit.
A bizottság szeptemberi javaslatában, ha minimális mértékben is, de még figyelembe vette a kormány együttműködési készségét a reformokat illetően, amikor júliusi álláspontjához képest valamelyest (öt százalékkal) alacsonyabban határozta meg a zárolandó kohéziós politikai források összegét. A testület most sutba dobta ezt a logikát, azzal példálózva, hogy ha akár egy kis hézagot is hagynak egy hajótest fenekén, attól a hajó még ugyanúgy léket kap, és elsüllyed. Vagyis a bizottság láthatóan magáévá tette az Európai Parlamentnek azt az érvelését, hogy az uniós pénzügyi érdekek csak százszázalékos garancia mellett vannak biztonságban. Hiába teljesítette tehát a kormány mondjuk 95 százalékig a vállalásait, a hiányzó öt százalék továbbra is kockáztatja az uniós pénzek visszaélésektől mentes felhasználását.
Ehhez kapcsolódóan: A kormány szerint jövőre megérkezik a hétmilliárd euró támogatás
Nem segített a zsarolás az ukrán pénzekkel
Úgy tudjuk, hogy ezzel az érvvel egészen mostanáig a magyar kormány sem találkozott, így a Brüsszellel kötött alku aprópénzre váltása során abban bízhatott, hogy egy kis trükközést még el fognak nézni neki, de ennek éppen az ellenkezője történt, amit lapunknak nyilatkozó uniós források a politikai dinamika megváltozásával magyaráznak. Azok a szempontok és tényezők, amelyek az Európai Bizottság döntését eleve befolyásolták, végül a magyar kormány számára, de részben az ő közreműködésével kedvezőtlenül alakultak.
Az Ursula von der Leyen által múlt szerda délutánra összehívott szűk körű megbeszélésen – amelyre a jogállami ügyekben illetékes bizottsági tagok kaptak meghívót, összesen heten – információink szerint Johannes Hahn költségvetési biztos vitte a prímet. Róla tudni kell, hogy a magyar kormány sem választhatott volna valószínűleg kedvezőbb partnert a bizottságon belül, hiszen az osztrák konzervatív politikus kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezik Magyarországon, és egyébként is a testület egyik legóvatosabb, politikai csínyeket leginkább kerülő tagja.
Az elmúlt hónapokban Varga Judittal jó munkakapcsolatot kialakító Hahn néhány nappal korábban az Európai Parlament költségvetési szakbizottságában azzal keltett feltűnést, hogy nyílt zsarolással vádolta meg az Orbán-kormányt az Ukrajnának éppen általa javasolt közös hitelfelvételen alapuló, 18 milliárdos kölcsönnyújtási ügylet blokkolása miatt. A biztos, de mások számára is nyilvánvaló, hogy a kormány tagadása ellenére az ukrán kölcsönt zsarolásra használja fel a jogállami feltételrendszerről szóló eljárásban és a helyreállítási tervet illetően a számára kedvező eredmény kicsikarása végett.
Ez a – tegyük hozzá burkolt (hiszen a kormány sohasem vállalta) – zsarolási kísérlet lehet, hogy az utolsó csepp volt a pohárban Hahn számára, akit a testületben egyesek a magyarok utolsó szimpatizánsaként írtak le lapunknak.
Az Európai Parlament sikeres nyomásgyakorlása
Mindazonáltal ez csak az egyik és még csak nem is a legfontosabb körülmény abban, hogy Ursula von der Leyenék választása az Orbánék szempontjából kevésbé (de nem legkevésbé) népszerű opcióra esett. Forrásaink szerint a legnagyobb hatást egyértelműen az Európai Parlament hozzáállása és magas fordulatszámra tekert nyomásgyakorlása fejtette ki a bizottság váratlan döntésére.
A képviselők minden létező fórumon és formában (csütörtökön még egy sokadik magyar határozatot is elfogadtak) nyilvánvalóvá tették, hogy egyfajta casus bellinek, az uniós pénzügyi érdekek elárulásának tekintenék azt, ha Brüsszel elsiklana a meglévő problémák felett, és pozitív értékelésével kikövezné az utat az eljárás megszüntetése előtt. Az EP rendszeresen és szándékosan túl szokott lőni a célon, de a képviselők egyes érvei (főleg az uniós pénzügyi érdekek maximális védelme) most nyitott fülekre találtak a bizottsági vezetésnél és az elnök asszonynál, aki megértette, hogy az EP jóindulatának végleges elvesztését (és egy esetleges bizalmatlansági indítványt) kockáztatja.
A politikai kockázatkerülés különben is eleve része az uniós politikai játszmáknak. Von der Leyenék úgy okoskodtak, hogy ha az EP szájíze szerinti, negatív értékelést és következtetéseket fogadnak el, akkor a képviselők felé már fedezik magukat, és az ettől esetleg eltérő döntésért a felelősség már a tanácsot terheli majd. Az egyértelmű negatív vélemény ugyanakkor megnehezíti a tagállamok számára, hogy szembemenjenek a bizottság elemzésével. A minősített többség így jó eséllyel meglesz a javaslat elfogadásához.
Ehhez kapcsolódóan: Az OLAF közel 11 millió euró uniós támogatás visszafizettetését javasolja egy magyar ügyben
A forrásvesztést sikerült megúszni
Másrészt – és ez is a bizottsági gondolkodás meghatározó eleme volt – az eljárást később is le lehet állítani és a pénzek felfüggesztését is vissza lehet vonni. Ennél sokkal lényegesebb volt Budapest számára a forrásvesztés elkerülése: ha ugyanis év végéig nem sikerülne aláírni a testület és a kormány között a jóváhagyott terv alapján a pénzügyi megállapodást, akkor az 5,8 milliárd eurónyi vissza nem térítendő támogatás hetven (egyesek szerint egyenesen nyolcvan) százalékára keresztet vethet Magyarország.
Azzal, hogy a helyreállítási terv elfogadását fogja javasolni, a bizottság lehetőséget ad az arcmentésre a magyar kormány számára, amely az első sokkhatás után láthatóan már rá is állt erre a narratívára: a kudarcon való bosszankodás helyett kormányzati politikusok inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy a forrásvesztést sikerül elkerülni, és csak idő kérdése, hogy mikor áll a pénz házhoz.
Arról érthetően most még kevés szó esik, hogy a helyreállítási pénzek első részének kifizetését Brüsszel nem kevesebb mint 27 kőkemény feltétel, a bizottsági szlogenben szuperfeltétel teljesítéséhez köti, amibe a kormány is beleegyezett. A teljesítés egyúttal a jogállamisági eljárás megszüntetésének és a zárolt milliárdok feloldásának is előfeltétele lesz. A kormány valahogy úgy jár, mint az, aki ki akar jutni egy szabadulószobából. Hiába nyitsz ki 26 lakatot, ha a 27-iket nem tudod, az ajtó sem nyílik ki.
Orbán Viktor cserébe meglehetősen nagy politikai engedményekre kényszerült, olyanokra, amelyek még fél évvel ezelőtt is elképzelhetetlenek voltak. A szabaduláshoz és a helyreállítási pénzekhez való hozzáféréshez maradéktalanul teljesítenie kell és nagyrészt végre is kell hajtania a 17 vállalt intézkedést és az igazságszolgáltatás függetlenségét erősíteni hivatott körülbelül féltucat törvénymódosítást. Ezek ugyan aligha tántorítják el eddigi politikájától a magyar vezetőt, de több területen is látványos visszavonulásra kényszerítik. És ami legalább ennyire lényeges: mostantól megemelkedik és pénzben mérhetővé válik az uniós forrásokkal való visszaélés ára és következménye.
A hazai pálya hátránya
Amögött, hogy a bizottság simán bevállalta a Budapest számára népszerűtlenebb (de nem a legnépszerűtlenebb) forgatókönyvet, megfigyelők szerint a politikai erőviszonyok Brüsszel számára kedvező változása és a magyar miniszterelnök téves számításai és rosszul időzített lépései húzódnak meg. Utóbbiak elsősorban azzal állnak összefüggésben, hogy a kormányfő hazai használatra szánt, Brüsszel és az EU besározására irányuló narratívája egyre gyakrabban kerül konfliktusba európai érdekeivel, és szűkíti az EU-n belüli mozgásterét. Ez különösen szembetűnővé vált akkor, amikor Orbán alkupozíciói a hazai hiperinfláció, a forint mélyrepülése és általában az uniós pénzügyi forrásokra való ráutaltsága miatt meggyengültek.
Miközben Brüsszel továbbra is vigyáz arra, hogy ne a magyarokat büntesse a pénzeken keresztül (lásd: a koronaalap továbbra is kinn van az ablakban), a kormány beszűkülő mozgásterét látva – miként egy interjúalanyunk fogalmazott – „megérezte a vérszagot”. Ráadásul kizárólag belpolitikai megfontolásokon alapuló egyes ellentmondásos húzásaival a magyar vezető saját magát és országát hozta előnytelen helyzetbe. 2021 nyarán már csak karnyújtásnyira volt a kormány a helyreállítási terv jóváhagyásától, amikor rendkívül rossz időzítéssel és az európai reakciók alábecsülésével megnyitotta a frontot a szexuális kisebbségekkel szemben, ami miatt később az Európai Bíróság elé került. Orbán akkor és majd még egy éven át az általa most különösebb ellenállás nélkül jóváhagyott feltételek töredékének az elfogadásával is hozzáférhetett volna a pénzhez. Utólag talán már bánhatja, hogy nem így tett.
Ugyancsak a belső logika, a magyar gazdasági-pénzügyi nehézségekben viselt kormányzati felelősség külső tényezőkre való áthárításának szándéka indokolhatta az újabb Brüsszel-ellenes plakátkampányt is. Szerencsétlen időzítéssel éppen akkor, amikor a kormány jól felfogott érdekből bizalmi viszonyt próbált építeni a jogállami eljárás kapcsán az Európai Bizottsággal.
Egy lapunknak nyilatkozó forrás szerint a magyar kormány Brüsszel-ellenes hevületében elfeledkezett arról, hogy lehetnek olyan helyzetek, amikor szüksége lesz az Európai Bizottság jóindulatára. Mára úgy tűnik, hogy éppen az, az őszinte kommunikációhoz nélkülözhetetlen bizalom és jóindulat szűnt meg, amely megkímélhette volna Budapestet a brüsszeli szándékok és a mozgástér félreértelmezésétől.
Magyarországnak idestova két éve 7,2 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást állapítottak meg a Covid hatásainak mérséklését szolgáló legnagyobb helyreállítási alapból (RRF). Ez az összeg – tekintettel az előrejelzettnél szerényebb mértékű gazdasági visszaesésre – idén júniusban 5,8 milliárd euróra csökkent. Hazánk ezen túl több mint kilencmilliárd euró kedvezményes kölcsönt is igényelhet a csomagból, de eddig hivatalosan nem élt ezzel a lehetőséggel. A magyar helyreállítási terv küszöbönálló elfogadása (utolsóként az EU-ban, másfél év tárgyalás után) megnyitja az utat az 5,8 milliárd euró 2026 végéig történő felhasználása előtt, de a kifizetések folyósításához előre rögzített feltételeknek, úgynevezett mérföldköveknek kell megfelelni. Magyarország esetében ezeknek a mérföldköveknek a száma jóval meghaladja az uniós átlagot. Az első részletfizetéshez például 27 ilyen feltételnek kell majd maradéktalanul megfelelni.
Miközben a 2014 és 2020 közötti kohéziós politikai források még 2023 végéig elérhetők a tagállamok számára, a 2021 és 2027 közötti fejlesztési programok jóváhagyása még nem zárult le teljesen. Magyarország részben éppen a jogállami feltételességi eljárás késleltető hatása és a közbeszerzés oldalán található hiányosságok miatt itt is a sor végén kullog. Még a partnerségi megállapodást sem fogadta el az Európai Bizottság, és majd csak azt követheti a hét operatív program jóváhagyása. 2021 és 2027 között körülbelül 21 milliárd euró forrás áll hazánk rendelkezésére a felzárkóztatási (kohéziós) alapokból. Ennek az összegnek nagyjából az egyharmadát, hét és fél milliárd eurót Brüsszel tagállamoknak tett javaslata zárolna mindaddig, amíg Magyarország nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani az uniós költségvetési források szabályos, visszaélésektől mentes felhasználását.
