Míg uniós szinten nagyságrendileg a közös GDP négy, idehaza 12 százalékát fizetjük ki gázra a megemelkedett energiaárak miatt; Európában ugyan ma valóban „tökéletes vihar” tombol, politikai földcsuszamlásra mégsem kell számítani – hangzott el a Political Capital konferenciáján.
„A tökéletes vihar” állapotába került Európa 2022 őszére – hangzott el a Political Capital és a Friedrich Ebert Alapítvány közös konferenciáján szerdán, ahol az előadók arra keresték a választ: okozhatnak-e az utóbbi időben párhuzamosan jelentkező, eltérő típusú válságok politikai földcsuszamlást (mindenekelőtt az európai szélsőjobb megerősödését) a kontinensen és mindenekelőtt az Európai Unióban.
Berkes Rudolf a Political Capital elemzője saját tanulmányukat ismertette, amely arra kereste a választ: a koronavírus-járvány, a járvány elleni védekezés okozta gazdasági krízis, majd az Ukrajnában folyó háború és ennek gazdasági hatásai nyomán (ezek együttese okozza a már említett tökéletes vihart) hogyan változott az európai kormányokba vetett állampolgári bizalom. A Politico brüsszeli lap és az Eurobatometer adatai alapján 2019-ben összesen 34 százalékos értéket mutatott ez a bizalmi index az EU-ban (persze nagy területi szórásokkal, a skandináv országokban jellemzően hatvan százalék körüli értékekkel, míg a déli tagállamokban messze elmaradva a harminctól is), ami a járvány első hulláma nyomán negyvenre erősödött 2020-ra, de ez Berkes Gábor szerint tipikusnak mondható, hiszen egy válságban természetes módon mindenki az éppen regnáló vezetéstől várja a megoldást, így kvázi kénytelen meg is bízni benne. 2020 nyarától aztán fokozatos csökkenéssel a bizalmi index idén nyárra éppen a 34 százalékos szintre állt vissza.
Helyi érték
Vagyis az elmúlt igencsak viharos időszak összességében semmilyen jelentős változást nem hozott a tagállami kormányokba vetett bizalmat illetően. (Persze ebben is voltak helyi eltérések, Bulgáriában, Olaszországban, Finnországban erősebb maradt a bizalom, mint 2019-ben, miközben például Hollandiában vagy Csehországban gyengült, de ezeket a változásokat minden esetben helyi tényezők magyarázták.) Ebből a tendenciából már világosan következik a másik is: politikai földcsuszamlás sem következett be az EU-ban, nem tört át a szélsőjobb, sőt több országban – az orosz agresszió hatására – komoly válságba kerültek a helyi oroszbarát szélsőjobboldali erők.
Vagy élesen el kellett határolódniuk korábbi orientációjuktól (ez történt például Marine Le Pennel vagy az Olaszországban éppen választást nyerő Giorgia Melonival), vagy komoly támogatásvesztést szenvedtek el: a szintén olasz Liga például úgy szerzett kilenc százalékot a választásokon, hogy tavaly még 35 százalékra is mérték. Ráadásul a háború hatására az EU és a NATO „egységesebb, mint valaha”. Ennek ellenére 2022-ben egyértelműen véget értek a boldog békeidők, nyilvánvaló, hogy új konfliktusokkal kell számolni a közeljövőben, és a magas energiaárak miatt mindenhol megélhetési válsággal kell szembenézni. Ezzel együtt ha a krízist az unió jól lesz képes menedzselni, akár még megerősödve is kijöhet belőle, politikailag egységesebb lehet, így nőhet a nemzetközi súlya, az energiaválság pedig segítheti a zöld átmenetet.
2020 óta háborús helyzet van Európában
Zsiday Viktor, a Citadella Alapkezelő vezetője ezután arról beszélt, hogy 2020 tavasza óta háborús helyzetben vannak az európai gazdaságok, még ha ezt sokan ma sem akarják elismerni. A koronavírus, majd az energiaárak mesterséges felhajtása miatt Oroszország részéről éppen az történt a tagállamok gazdaságaiban, mint háború során: a termelőerők egy része kiesett, inaktívvá vált (csak most nem azért, mert a fronton harcol, mint egy valódi háborúban), emiatt a kormány kénytelen támogatni őket; miközben áruhiány is fellépett, támogatást pedig csak pénznyomtatással, vagyis inflációval lehet megvalósítani. Az EU GDP-je 18 ezer milliárd euró, és évente háromszázmilliárd köbméter gázt importál Oroszországból. Erre most a köbméterenként kéteurós gázárak mellett uniós szinten a GDP négy százalékát fizetjük ki, ez az érték korábban 0,5 százalék volt.
Magyarország ugyanakkor extrán kitett a gáznak és az energiaintenzív iparágaknak, így mi kénytelenek vagyunk jelenleg az éves bruttó nemzeti termékünk 12 százalékát gázra fordítani, ami óriási szám. Ezért a hatósági árak bevezetésével „a magyar kormány gyakorlatilag jegyrendszert vezetett be”, de az elemző szerint ebben a helyzetben ez támogatható lépés. A gazdasági helyzet olyan súlyos minden országban, hogy „a megoldás csak olyan lehet, hogy valakinek a végén úgyis fájni fog”. Az is látszik ugyanakkor, hogy az európai gazdaságok (elsősorban persze az eurózóna államai) pénzügyileg már nagyon szorosan összefonódtak: az Európai Központi Bank kezeli a tagállami adósságok harmadát, ez nagyon komoly arány, olyan szoros köteléket jelent, hogy Zsiday Viktor szerint dezintegrációra szinte már nem is látszik lehetőség.
Folyamatos válságban
Bíró-Nagy András, a Policy Solutions elemzője a válság politikai kontextusáról beszélt. Mint fogalmazott, az EU 2008 óta folyamatosan válságkezelő üzemmódban van, de összességében jól reagált az utóbbi évek kríziseire. A koronavírus-járványra például nem gazdasági megszorítás volt a válasz, hanem aktív munkaerőpiaci támogatások (Magyarország is kapott ezekből összesen 260 milliárd forintnyit, még ha nem is reklámozta a kormány), és az uniós helyreállítási alap – amelyről viszont a magyar kormány még mindig nem tudott megállapodni az Európai Bizottsággal. A déli tagállamok viszont már aktívan használják ennek forrásait.
Az ukrán háborúban már a legelejétől egységes és összetett megoldásokon dolgoznak az uniós és a tagállami vezetők, ezek egyszerre jelentenek gazdasági, politikai és katonai lépéseket-támogatásokat, „csak mi ezt innen, Budapestről kevésbé látjuk, mert a magyar kormánypolitika mindig abban a szerepben tetszeleg, hogy mi vagyunk a bot a küllők között”.
Az EU ugyanakkor éppen a minket legjobban érintő jogállami válságot kezeli a legkisebb hatékonysággal. Az elemző szerint mostanra egyenesen az a helyzet állt elő, hogy Brüsszelben már a legszívesebben elodáznák az egész problémát, ezt mutatják a végtelenbe nyúló jogállami eljárások és a kormánynak adott haladékok is. „Sokaknak már púp a hátán ez az egész, sokan unják már ezt az eljárást Brüsszelben is, belátták, hogy ezzel a kormánnyal kell együttműködni még jó pár éven keresztül” – fogalmazott Bíró-Nagy András, aki szerint ebben a helyzetben kölcsönös a megegyezési szándék a bizottság és a magyar kormány részéről az uniós forrásokról.
Talán nem fog annyira fájni
Zsiday Viktor szerint a piaci szereplők is arra számítanak, hogy végül úgyis megkapjuk majd a pénzt, de szakaszosan, és a felhasználást illetően a bizottság állandó figyelme mellett. A magyar gazdaságnak elengedhetetlenül szüksége van rá, hiszen csak ebből tud alapvető beruházásokat finanszírozni. Ezenkívül „fizikailag is kevés az euró a jegybankban”, mert ebben fizetünk a gázért például. Ráadásul a pénzpiacok bizalma is megrendülne, ha nem születne meg a megállapodás, olyan hangok kaphatnának erőre, hogy az ország előbb-utóbb esetleg kiléphet az EU-ból, akkor pedig a külföldi beruházások is drasztikusan csökkennének.
Zsiday Viktor ugyanakkor összeurópai szinten nem vár tartós és mély recessziót, sőt a következő időszakban a legtöbb tagállamban még a reálbérek emelkedése is fennmaradhat – ha minimális mértékben is –, ez pedig garantálhatja, hogy a fogyasztás sem szakad be.
Bíró-Nagy András szerint a gazdasági helyzet alapvetően befolyásolhatja, hogy a német kormány kitart-e a mostani szankciós politika mellett, mert egy berlini irányváltás nyilván az egész EU-ra meghatározó befolyással lenne, de ilyennek egyelőre semmi jele.
A Policy Solutions elemzője egyébként sem lát politikai trendváltást az EU-ban, így a már említett szélsőjobboldali előretörésről sem lehet beszélni. Olaszországban kétségkívül nagy sikert ért el a populista jobboldal, de ez helyi tényezőknek volt köszönhető. A német szélsőjobboldali AfD például marginális párt lett, Szlovéniában megdőlt Janez Janša Orbán Viktort teljes mellszélességgel támogató kormánya, és Svédországban is csak három százalékot erősödött a szélsőjobboldali Svéd Demokraták párt, miközben a kormányzó szociáldemokraták is javítani tudtak, a kormányváltást koalíciós partnereik nagyon gyenge szereplése és a svéd jobbközép jó teljesítménye okozta.
A kőfalak leomlanak
Ezzel azonban Bíró-Nagy András szerint el is jutottunk egy nagyon nyugtalanító európai tendenciához: a jobbközép pártok és a szélsőjobboldali erők között egyre inkább leomlanak a falak. Ez nemcsak abban jelentkezik, hogy a jobbközép egyre több helyen átveszi a szélsőjobb politikáját, retorikáját (a spanyol néppárt például így tudta támogatottságát növelni a tőle jobbra álló Vox párt kárára), hanem az egyre gyakoribb politikai együttműködésben is. Kérdés, ez a tendencia mennyire lesz jellemző a következő években máshol.
Szintén az előttünk álló évekről beszélve Bíró-Nagy András azt mondta: bár most is felerősödtek azok a hangok, hogy a válságból egy szorosabb, föderális európai együttműködéssel lehetne csak kikerülni, ennek nincs realitása, hiszen ehhez az alapszerződésekhez kellene hozzányúlni, ezt pedig valójában senki nem akarja komolyan, hiszen annyira eltérnek a tagállami érdekek, elképzelések.
