Saját és anyaországuk kormányai között lavírozva politizáltak az elmúlt harminc évben a határon túli magyar pártok. Mennyire volt beleszólásuk a magyar kormányok nemzetpolitikájába azoknak, akiknek képviseltjei mára a Fidesz hűséges szavazói is lettek?
Az először Hadházy Ákos, majd Magyar Péter, végül a valaszonline.hu által nyilvánosságra hozott információ szerint a Fideszben azt tervezik, hogy a magyarországi választásokra regisztrált határon túli kettős állampolgárok 2026-ban – első magyarországi szavazásuk, 2014 óta először – nemcsak az országos pártlistákra szavazhatnak majd, hanem egyéni választókerületeket is kijelölnének számukra. Ha így lesz, akkor a várhatóan a Fidesznek juttatott hat-tíz mandátumukkal a kisebbségi magyarok 22 év után visszavághatnak a 2004-es, a kettős állampolgárságról szóló, eredménytelenül végződő népszavazás, főleg a kormányzati kampány nyomán megélt érzelmi sokkért.
Már ha igaz a hír, mert egyetlen, kisebbségüggyel foglalkozó megkérdezettünk sem hallott arról, hogy előkészítő munka zajlana a pártban. Persze nem feltétlenül kellene tudniuk róla, hiszen a választójogi törvény ilyen súlyú és irányú módosításának nem sok köze lenne a kisebbségi magyarok érdekeihez, akaratához, pusztán a Fidesz hatalmi érdekeihez. A szlovákiai és romániai magyar politikában dolgozó megkérdezettjeink sem hallottak erről. Nem mintha előzmény nélküli lenne, hogy a budapesti politika róluk dönt valamiről, de nélkülük. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szeptember 12-én azt mondta, hogy nem lesznek határon túli egyéni választókerületek.
Cikkünkben megnézzük, hogy a rendszerváltás óta eltelt 34 évben milyen szerepet kaptak a kisebbségi elitek/pártok a kisebbségi magyarokat (is) érintő fontosabb magyarországi jogszabályok és a támogatáspolitika alakításában a különböző kormányok alatt.
Azért mindig az anyaország diktál
Bár a Fidesz számára sosem volt kérdés, hogy a határon túli magyarok a magyar nemzet részei (ők nemzetpolitikát visznek, míg a szocialista/liberális kormányzás alatt támogatáspolitika zajlott), de az sem, hogy a határon túli magyarokat megszólító, nemzetiesítő retorika dacára a Fidesz instrumentalizálja a kapcsolatot, ha politikai haszna származik belőle. Persze nem csak Fidesz-kormányzás alatt történt úgy, hogy „olyan lépések voltak, amikor nem a józan ész döntött, hanem a politikai elképzelés vagy a politikai előny” – mondja kérdésünkre egy szlovákiai magyar politikus.
Fontos megjegyezni, hogy a Fidesz politikusai a legkorábbi időktől személyesen és generációs kapcsolódások révén is eleven kapcsolatban álltak a kisebbségi elitekkel, később sokakat kooptált közülük a magyar kormánypolitika (Szőcs Gézától kezdve Demeter Szilárdon át Vidnyánszky Attiláig, alacsonyabb szinteken még többeket), így elvileg a kisebbségi közösségek valós igényei is jobban megjelenhettek a magyar nemzetpolitikában. „…a határon túli politikai elitek is kialakítják kapcsolatrendszerüket. Ez utóbbiak szövik át a kérdéssel foglalkozó budapesti minisztériumi apparátusokat” – írja Bárdi Nándor történész, kisebbségkutató a Közeli távolság. Magyarország és a határon túli magyarok viszonyairól című, 2020-as tanulmányában.
A bevonás, szubszidiaritás, partnerség fontos elv, mindig is szerepeltek a nemzet vagy magyarságpolitika alapelvei között, de az anyaország kormánya és a más országokban élő kisebbségek közti viszony szükségszerűen egyenlőtlen: az egyiken segítenek, a másik pedig a forrásokkal rendelkező, szükség esetén védhatalmi szerepet is ellátó anyaország.
A kisebbségi magyar közösségek nem tudják fenntartani a magyar állam politikai (ilyet már a szocialista Magyarország is igyekezett nyújtani) és anyagi támogatása nélkül identitásátadó, érdekképviseleti, a többségivel párhuzamos intézményességüket. Az első szabadon választott kormány vezetőjéről Antall-doktrínaként ismert magyarságpolitikai alapelv szerint a határon túli magyarok véleményének meghallgatása nélkül nem lehet magyarságpolitikai kérdésekben döntést hozni róluk. Ez persze sosem jelentett vétójogot.
Bár 2010-ig jellemzően ott ültek a kisebbségi magyar képviseletek képviselői a magyarországi támogatásokról döntő kuratóriumokban, ettől még minden magyar kormányzat tudta favorizálni a saját határon túli preferáltjait. A szomszéd országok politikai rendszerében leghatékonyabban egységes magyar kisebbségi képviseletek/pártok tudtak működni, emiatt a magyar támogatáspolitikában is sokszor monopolizálni tudták a támogatáspolitikai döntések feletti kisebbségi felügyeletet, ahogy például Markó Béláról mondják.
Az a dinamika is látható, hogy míg az adott ország kormányzatában való részvétel segíti a kisebbségi magyar közösségek és elitjeik forrásszerzését országukban, addig a kormányon kívüliség a magyarországi támogatásokat értékeli fel. Például a szlovákiai, még egységes és a kormánykoalíció részeként politizáló MKP-nak sikerült állami egyetemként elindíttatni a magyar állami támogatásból felállított komáromi Selye János Egyetemet.
Ehhez kapcsolódóan: „Nincs hozzá tartalom” – Németh Ilona szlovákiai képzőművész a keresztény populista konzervativizmus erősödéséről
Alapszerződések
Először nézzük meg, milyen szerepet játszottak a kisebbségi elitek két fontos jogszabály, az alapszerződések és a kedvezményes honosítás megszületésekor.
1991-ben az MDF-kormány írta alá az akkor függetlenné váló Ukrajna első nemzetközi szerződését, az ukrán–magyar alapszerződést. Ez és a később – már a Horn-kormány által – megkötött magyar–román és magyar–szlovák alapszerződés alapfeltétel volt a volt szovjet blokk országainak, hogy csatlakozhassanak a nyugati politikai és katonai intézményrendszerekhez, ami konszenzusos célja volt a magyar politikának. Ennek dacára az ukrán alapszerződés 1993-as parlamenti ratifikálása az MDF szakadásához vezetett (egyéb okok miatt is kizárták a szélsőjobboldalra mozduló Csurka Istvánt).
A határok sérthetetlenségének deklarálása mellett mindegyik alapszerződés kitért a kisebbségi jogok biztosítására. A kisebbségi elitek a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokon szerették volna elérni az autonómia valamilyen formájának megjelenését és a kisebbségi jogvédelem garanciáit a szerződésekben, de a Horn-kormány fontosabbnak tartotta a külpolitikai érdekeket (a nyugati csatlakozás megkívánta jószomszédi viszonyt) a kisebbségi jogérvényesítés ilyen magas szintű biztosításánál. A szerződések csak a nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumokra hivatkoztak, amelyek persze így is jelenthették az alapját az anyanyelvi oktatás jogának és más kisebbségi jogoknak.
Persze nem csak a Horn-kormány rendelte alá saját külpolitikai céljainak a kisebbségi magyar politikum akaratát. A minél gyorsabb euroatlanti integráció Magyarország érdeke volt, amit nyilvánvalóan lassított volna, ha elkezdődik a huzakodás a saját, a kisebbségi autonómiát démonizáló, belpolitikai közegére figyelő Mečiar- vagy Văcăroiu-kormánnyal. Ugyanez a nemzeti érdekkövetés már nehezebben mondható el a 2010, különösen a 2014 utáni Orbán-kormányok külpolitikai érdekeiről, amelyek szintén könnyen háttérbe szorították a kisebbségi magyarok érdekeinek képviseletét, ahogy ez a Robert Ficóval való, immár évtizedes szövetségkötés esetében is látszik.
Mindenesetre komoly konfliktusok voltak az alapszerződések körül, és a budapesti kormány akarata döntött. „Az egyeztetések úgy néztek ki, hogy az RMDSZ-esek elmondták a kéréseiket, de ők is tudták, hogy nagyobb szempontok fognak dönteni, tehát az 1996-os aláírás után keserű szájízzel maradt a társaság” – mondja egy, az akkori tárgyalásokra rálátó forrásunk. „Rólunk döntöttek nélkülünk” – emlékszik vissza egy szlovákiai magyar politikus.
Kettős állampolgárság
Bár korábban is rendszeresen ott voltak, de a 2014. áprilisi kétharmad Fidesz-eredményváróján legalább harminc erdélyi politikus vett részt. Ekkorra a Kelemen Hunor által vezetett RMDSZ kiegyezett a Fidesszel, és tevékenyen segítette az erdélyi magyarok honosítását és választási regisztrációját. A 2018-as kampányban már RMDSZ-politikusok lobbiztak a Fidesz mellett. (Amire nagy szükség nem volt, a 2004-es népszavazás szocialista–liberális kampánya évtizedekre maradandó nyomot hagyott a kisebbségi magyarok jelentős részében.) De idáig nemcsak az első kormányzása alatt a kettős állampolgárságot még megtagadó Fidesznek, de a kisebbségi pártoknak is el kellett jutniuk.
Miközben a magyar állampolgársági politika mindig elfogadta a többes állampolgárság intézményét, a kettős állampolgárság már a 2004-es népszavazáskor kényszerpálya volt az RMDSZ-nek – mondja egy erdélyi megkérdezettünk. „Attól féltek, hogy fel fogja gyorsítani az elvándorlást, de tudták, hogy nem tehetik meg, hogy ne támogassák. Ráadásul a kampány egyik arca Tőkés László volt, aki elég komoly fenyegetést jelentett az RMDSZ-re, hiszen a Fidesz teljes erővel őt nyomta.”
Emiatt Markó Béláék nem tehették meg, hogy azt mondják, hogy fontoljuk meg, és legyen ez az állampolgárság inkább szimbolikus. „Markóék reálpolitikusok, világosan látták, hogy ebből nagyjából ez lesz, ami lett, főleg, mert a Fidesz ebbe stratégiailag be is fektet. – Ráadásul akkor még nem is merült fel a határon túli szavazatvásárlás aspektusa (azt pár év múlva Mikola István Fidesz-politikus kottyintotta el – kegyvesztett is lett a Fideszben). – Ha erre számítottak volna, akkor nyilván Gyurcsány sem csinál olyan kampányt, amilyet csinált” – teszi hozzá.
2010-ben ugyanez volt a helyzet: az RMDSZ nem mondhatta volna azt az állampolgárság megadását a Trianon utáni száz év és 2004 pszichés kárpótlásaként megélő szavazótáborának, hogy köszönjük, de nekünk nem kell.
Bárdi Nándor kisebbségkutató több írásában emlékeztet arra, hogy a szlovákiai MKP vezetői 2010-ben kérték Orbán Viktort, hogy a frissen kétharmadot kapó Fidesz halassza el a kedvezményes honosításról szóló törvény parlamenti benyújtását az akkori szlovákiai kampányidőszak miatt. De mivel a Jobbiknak is készen állt már a törvényjavaslata, a Fidesz nem akarta átengedni riválisának a nemzeti tematika kulcselemét, és még kormánya felállása előtt benyújtotta a törvényt. A szlovákiai mozgósításban persze rögtön elő is került a magyar kártya, és az MKP nem jutott be a parlamentbe. (Azóta sem.)
Az MKP-ból 2009-ben kiváló magyar politikusok által alapított interetnikus Most–Híd egy választási szövetség részeként bekerült. Az MKP-étól részben különböző szavazóbázissal rendelkező Híd volt az egyedüli kisebbségi magyar párt (a Fidesz sosem ismerte el magyar képviseletként), amelyik nyilvánosan is ellenezte a kettős állampolgárság megadását.
A Markó Béla-féle RMDSZ-nek a nyilvánosság elől elrejtett tartózkodását nem csak az indokolta, hogy a magyar útlevél akkor még szimpatikusabb volt, mint a román, így megkönnyítette az alapvetően a jövedelemkülönbségek okozta elvándorlást – hiszen sokan nem álltak meg Magyarországon. Markóék tudták, hogy „az autonómiának – amire persze eleve nem volt fogadókészség a román pártokban – az esélye is elszáll azzal, ha a kisebbségi közösség egy szomszédos ország állampolgára is – mondja egy forrásunk. – Orbánék viszont következetesen nem kérték ki az RMDSZ véleményét, főleg, mivel Markó távozása után tudták, hogy úgyis elfogadja majd a párt, bármit csinálnak” – teszi hozzá.
Bárdi Nándor írja a tömeges kettős állampolgárság várható következményeiről: „a kisebbségi magyar közösségek számára az egyéni magyarországi emancipáció lehetőségét teremtette meg”. Nem csak a kettős állampolgárság miatt, de a romániai magyarság több mint kétszázezer embert vesztett 2011-hez képest. A kutató egy másik hatást is jelzett: „A kisebbségi elitek legitimációs válsága elmélyül.”
A kilencvenes évtized
Bár az Antall-kormány hangsúlyosan úgy definiálta önmagát, mint aki felelős a kisebbségi közösségekért, a magyarországi rendszerváltás intézményi levezénylésével és gazdasági következményeinek tompításával küszködő MDF-kormányok idején, az első négy évben a magyar politika főleg személyekbe ruházott be a határon túl, és igyekezett forrásokkal ellátni a többpártrendszer viszonyai között országukban politikai helyüket kereső kisebbségi magyar pártokat/képviseleteket. Tűzoltásként, egyedileg támogatott szervezeteket, projekteket, minimális, a költségvetésnek körülbelül 0,01 százalékát jelentő forrásból.
A Horn-kormány idején a kisebbségügyért felelős Tabajdi Csaba kooptálta az akkori pénzosztó szervezetbe, az Illyés Közalapítványba a határon túli magyarok képviselőit, akik ott ültek az alkuratóriumokban (a kuratóriumnak magyarországi pártdelegáltjai voltak, ellenzékiek is). Bárdi Nándor tanulmánya szerint körülbelül 300-350 határon túli értelmiségit vontak be a döntési folyamatba, politikai és szakmai legitimitást kívánva adni a támogatási döntéseknek. Ekkor indult el a gazdaságfejlesztési program is az Új Kézfogás Alapítvánnyal.
1998-tól lett hangsúlyos a magyar állami részvétel a határon túli magyar intézményépítésben. Az első Orbán-kormány idején fogadták el az úgynevezett státusztörvényt, amely különböző magyarországi állami szolgáltatások (utazás stb.) igénybevételéhez biztosított kedvezményt a határon túliaknak.
A Fidesz ekkor még attól tartott, amitől a regnáló kisebbségi elit is, hogy a kettős állampolgárság megjelenő igénye tömeges kivándorlást és az autonómia ellehetetlenítését eredményezné (valamint a várhatóan kiújuló bilaterális konfliktusok nehezítenék a már látható távolságban lévő EU-csatlakozást), ezért a 2001-es státusztörvénnyel létrehozta az első közjogi kapcsolatot a magyar állam és a kisebbségi magyarság között. A magyar igazolványt igénylők 2010-ig közel egymillió nevet tartalmazó nyilvántartása egy későbbi kedvezményekhez és/vagy autonómiákhoz szükséges katasztert is jelentett – írja Bárdi Nándor: „jogilag megragadhatóvá vált a »határon túli magyar«”.
Ausztria, Románia és Szlovákia nem fogadta el a státusztörvényt, emiatt született 2001 végén az Orbán–Năstase-paktum, amely minden román állampolgárra kiterjesztette a státusztörvény biztosította három hónapos kedvezményes munkavállalói engedélyt; erre volt reakció aztán az MSZP 23 millió romániai munkavállalóval riogató idegenellenes kampánya, amelyet követett a szofisztikáltabb, a magyar jóléti rendszert a magukat érthetően a magyar kulturális nemzet részének tartó határon túliaktól féltő, 2004-es népszavazási kampány. A 2002-es idegenellenes kampány visszaköszönt a Fidesz tízes évekbeli migránsellenes, de akár a hazai cigánysággal kapcsolatos kommunikációjában is.
Visszatérve a kilencvenes évekre: az Orbán-kormány 1999-ben intézményesítette a Horn-kormány alatti rendszeres magyar–magyar csúcstalálkozókat a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) létrehozásával. Ez a határon túli magyarság és a magyarországi pártok konzultatív szervezete, a nemzetpolitika alapintézménye lett.
A MÁÉRT működtetésével és a komáromi Selye és az erdélyi Sapientia egyetem létrehozásával a magyar állam jelentősen integrálta a kisebbségi eliteket, és a támogatáspolitika mellett elindult politikai integrálásuk is. „A külön kisebbségi magyar párhuzamos társadalmak/politikai közösségek tételezése mellett egyre dominánsabb lett az egységes magyar nemzetben való gondolkodás, a magyarországi pártpolitika hatása” – írja Bárdi.
Végeredményben az első Fidesz-kormány az elődeinél sokkal kevésbé vonta be a kisebbségi eliteket a korábbiaknál sokkal komolyabb programjaiba (státusztörvény, egyetemépítések stb.), ugyanakkor támaszkodott generációs hálózataira a kárpátaljai Brenzovics Lászlótól a vajdasági Pásztor Istvánig.
Ehhez kapcsolódóan: Kisebb arányban voksoltak a levélszavazó határon túli magyarok, mint 2019-ben
Szocialista-liberális kormányok
2002 után a határon túli politikai szervezeteknek újból megnőtt a beleszólási lehetőségük a támogatáspolitikába, de még a közigazgatás személyi ügyeibe is. Ugyanakkor kialakult egyfajta ígérvénypolitizálás, mert jelentősen csökkent a magyarságpolitika kormányzati súlya, és 2004-től a forrásai is. Eközben például a Medgyessy Péter miniszterelnökkel kapcsolatba hozott román Alexandru Mudura nagyváradi bevásárló- és szórakoztató-központja létrehozásának majdnem teljes finanszírozását az állami Eximbank hitele biztosította.
2003-ban a Dzurinda-kormány hozzájárult az önálló magyar egyetem létrehozásához Szlovákiában, és 2004 szeptemberében elindult az oktatás a komáromi Selye János Egyetemen. Míg az ottani, kormányon lévő magyar párt elérte, hogy a szlovák állam által finanszírozott egyetemként működjön, a 2000-ben alapított Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem esetében fel sem merült, legfeljebb az intézményalapítás néhány kritikusától. Ez az Orbán-kormány által létrehozott, magyar tannyelvű romániai magánegyetem a magyar állam rendszeres támogatásából működik az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselőivel a kuratóriumában. Az egyetem létrehozását még Markó Béla vetette fel Orbánnak, de aztán a magyar kormány a megkérdezése nélkül hozta létre.
A Sapientia esetében az RMDSZ el akarta kerülni, hogy az új egyetem párhuzamos szakokat indítson a kolozsvári Babeş–Bolyai egyetemmel, azt akarták, hogy ne is Kolozsváron legyen a központja. A magyar kormány végül egyiket sem teljesítette, sőt Kolozsváron azóta ráindította az MCC több száz milliárd forint magyar közpénzzel ellátott egyetemi szakkollégiumait is. Markó Béla egy interjúban elmondta, hogy nemrég a magyar kormány képviselője azt állította egy megbeszélésen (ő valószínűleg Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter lehet), hogy azért érdemes erősíteni a Sapientiát, mert ott nemzeti jellegű oktatás folyik, ellentétben a Babeş–Bolyai magyar karával.
A 2004-től működő első, majd a 2006-ben beiktatott második Gyurcsány-kormányzat teljesen fölforgatta és centralizálta az intézményrendszert. Megszüntette a közalapítványokat és a Határon Túli Magyarok Hivatalát, szüneteltette a Magyar Állandó Értekezletet, de a kiemelt nemzeti intézmények listáját egyeztették a határon túliakkal.
A terület leértékelődött és elszigetelődött a kormányzati munkán belül. 2005-ben létrejött az elkülönített állami Szülőföld Alap, amely az adózók által felajánlott egy százalékot egészítette ki egymilliárd forintra. Célja a boldogulás a szülőföldön és a kapcsolattartás elősegítése volt Magyarországgal. Irányító testületébe a MÁÉRT határon túli tagszervezetei és a magyarországi szakmai szervezetek delegáltak tagokat. A törvény lényegében minden támogatási feladatot besorolt az alapba, ami új eszközt, elkülönített állami pénzalapot teremtett a támogatások finanszírozására. Ezt a koncepciót viszi aztán 2010 után a helyére lépett Bethlen Gábor Alap.
„A retorikájában megújuló nemzetpolitika határozottan koncentrált a gazdaságfejlesztésre és a szülőföldön való megmaradás és gyarapodás szociális és gazdasági feltételeire. A határon túli magyar politikai elittel jóval tartózkodóbb, mint az előző kormányok. Ezzel együtt a Szülőföld Alap kollégiumaiban a támogatási döntésekben hangsúlyosan érvényesültek a határon túli érdekérvényesítő törekvések – írja Bárdi Nándor. – A Szülőföld Alap így a magyar kormány és a szomszéd országok magyar politikai szervezetei közötti »békés egymás mellett élésre« vonatkozó politikai alkunak a megjelenése.” Amire szükség is volt kárpótlásként a 2004-es kampány miatt.
Az előző ciklusokhoz képest nem változott a költségvetési törvényben szereplő célzott források nagyságrendje, és lényegében az ellátandó feladatok szerkezete sem módosult, jelentős részüket a státusztörvény nyomán előálló rendszeres kifizetések adták.
Tudásbevitel, oktatás, propaganda
Az egyik legnagyobb tétel határon túli támogatásokban (hatoda, hetede) a gyereküket magyar iskolába/óvodába írató szülőknek járó oktatási támogatás. Bár a kisebbségi szervezetek részéről volt szándék arra, hogy ez a lényegében segélyként működő támogatás szülői vagy oktatási szervezetekhez vagy magukhoz az oktatási intézményekhez kerüljön, a szülők közvetlenül kapják a Rákóczi Szövetség koordinálásával. A második Orbán-kormány 2011-ben bevezette, hogy az OTP Bankon keresztül folyósítsák a szülőknek, akiknek a magyar állam számlát nyitott ott. Ezt a jegyzéket később – a szülők elérhetőségével – odaadták az MKP-nak – állítja egy szlovákiai forrásunk. 2022 őszétől a magyar állam a többszörösére, százezer forintra emelte a támogatást.
Nemcsak ingatlanba fektetett be a magyar kormány, hanem a határon túli magyar sajtóba is. Az MKP-közeli szlovákiai Ma7 másfél millió eurós magyarországi támogatással indult, és a Fidesz Erdélyben felvásárolta gyakorlatilag a teljes sajtót – ezt még Simicska Lajos indította. Az RMDSZ a fogát szívva csak nézhette, ahogy az azóta a magyarországi kulturális intézmények élén bizonyító Demeter Szilárdhoz köthető Erdélyi Magyar Médiatér Egyesület felvásárolja a print és online lapokat. Az RMDSZ-nek csak a maszol.ro maradt, ahol ugyan visszafogottan megy a direkt Fidesz-propaganda, de a magyar kormánnyal kritikus írások sincsenek.
Azzal, hogy a magyar nyelvű sajtó szinte teljesen Fidesz-kézbe került Erdélyben és a Vajdaságban (a 2022–23-as költségvetési vészhelyzet nyomán sok erdélyi lapot megszüntetettek), és a határon túli magyarok által fogyasztott magyarországi sajtó is direkt kormányzati irányítás alatt működik, a kisebbségi magyar társadalmak (a szlovákiai kivételével) a magyar kormánypárt politikai irányvonalát követik; például a székelyföldi magyarság az EU leginkább oroszpárti és ukránellenes társadalma lett.
A Mathias Corvinus Collegium is a regnáló kisebbségi politikai elitek megkérdezése nélkül (bár helyi másodvonalbeli politikusok és szakértők irányításával) indult a 2010-es évek közepén Erdélyben. (A 2017-ben indított Erdélyi Politikai Iskola elvileg az RMDSZ-szel közös projektje, de a curriculumot a magyarországi MCC-vel szimbiózisban működő erdélyi MCC állítja össze.) Tehetséggondozó tevékenysége révén a politikailag Magyarországra (is) integrált fiatalok körében a Fidesz utánpótlásképzőjeként működik, amellett, hogy egyéb tevékenységeivel a magyar kormány Nyugat felé irányuló lobbiszervezete és az orosz propaganda egyik terjesztője.
Ingatlanok
A magyar állam földet venne Erdélyben, majd letagadja – idézett föl egy 2014. januári eseményt az Átlátszó Erdély. „A bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja, Szabó József Andor egy Krónikának adott interjúban felveti a magyar állam erdélyi földvásárlását, meg is nevezi a programot (Földet életjáradékért), és részletesen vázolja a kivitelezés módját is. A Külügyminisztérium tagadja a program létezését, az attasét visszarendelik.”
A környező országokban történő földvásárlás szándéka öt év múlva került megint elő, mégpedig a manevi.sk nevű, szlovákiai bejegyzésű, de a magyar állam által létrehozott alapítvány tulajdonában álló cég kapcsán.
A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványt a magyar kormány hozta létre 2021-ben, a külügyminisztérium államtitkára, Magyar Levente vezetésével. A szervezet harmincmilliárd forintnyi közpénzt kapott, és Manevi nevű, a szomszéd országokban működő cégei révén vásárol fel jórészt műemlék ingatlanokat.
Ezeket a döntéseket nem egyeztetik a határon túli magyar szervezetekkel, de kisebbségi politikusok lobbizása sokszor felfedezhető mögöttük: a szatmárnémeti polgármester kérte a lerohadó Pannónia szálló megmentését, vagy a szlovákiai Magyar Szövetség korábbi alelnöke, Orosz Örs lobbizására indult az ipolysági felvásárlás. A szlovák kormány neheztelése miatt egyébként két éve abbahagyták a Manevi SK közvetlen ingatlanfelvásárlásait (már termőföldvásárlásokat tervezett), de az ipolysági leromlott épülethez például Orosz Örs civil szervezetének közbeiktatásával jutott a cég.
Ezek – ahogy például a belinkelt Átlátszó-cikkben szereplő ipolysági premontrei kolostorépület – a felújítás után szándék szerint általában gasztronómiai/turisztikai ingatlanként működnek majd; kérdés, hogy (ahogy a magyarországi kastélyok esetében történik) mikor kerülnek a magyar közpénzből felújított épületek magánkézbe. Viszont tény, hogy az adott országok műemlék-felújításai között nem valószínű, hogy előre sorolódnának a magyar – ráadásul a Trianon előtti magyar – emlékezetben fontos épületek.
Kusza patronázsviszonyok
„Alapvetően háromféle projekt van – mondja egy erdélyi megkérdezettünk. Az egyik az egyházakon, elsősorban a katolikus és a református egyházon keresztül érkezik. A reformátusnál a kulcsszereplő a hírek szerint az Orbán Viktorhoz közvetlenül bejáratos Kató Béla református püspök, aki már a Fidesz előtt elindította legendás illyefalvai projektjét. – A másik úton az RMDSZ a különböző programjaihoz keres támogatást. Ilyen például a Rákóczi Szövetséggel együtt bonyolított iskolabuszprojekt, hiszen azt, hogy melyik szórványtelepülésen hány magyar él, és közülük hány gyerek venné igénybe, nem lehet megoldani a szövetség nélkül.”
A harmadik út a jó magyarországi kormánykapcsolatokkal rendelkező személyeké vagy szervezeteké, akik kijárják maguknak a támogatást. Sok sporttámogatás – például a csíki bokszakadémia vagy a Sepsi OSK emblematikus székelyföldi futballcsapat dotációja – érkezett így.
Sporttámogatás fordítva is jön: tíz éve az Átlátszónak nyilatkozott a találkozójáról Orbán Viktorral a révkomáromi polgármester. Elmondása szerint a miniszterelnök kérdésére, hogy mire lenne szükségük, egy magyar nyelvű szakiskolát kért, mire Orbán Viktor inkább stadiont javasolt. (És lám, ebben a szezonban már nemcsak a Dunaszerdahely, hanem a Komárom is a szlovák első osztályban játszik.)
Nincs rendszer a támogatáspolitikában – mondja több megkérdezettünk. Olyan alapvetések látszanak – főleg Erdélyben, ahol az elmúlt száz évben az egyházak voltak a kulcsszereplők és erősek a kisebbségi magyar társadalom fennmaradásában –, hogy általában olyan ingatlant vesz, épít vagy újít fel a magyar kormány (illetve ad hozzá támogatást), amelyek biztosan „nem kerülnek majd román kézre”. Relatíve kevés állami iskola felújítását támogatják ahhoz képest, hogy milyen sok egyházi iskoláét, például Marosvásárhelyen most építettek egy 250 gyereket befogadó iskolaépületet.
„De ezen túl inkább szereplők vannak, akik valamit akarnak vagy csinálnak, és nem is biztos, hogy egyeztetnek az RMDSZ-szel, a projekt nem is kerül fel az RMDSZ központi prioritáslistájába” – mondja erdélyi megkérdezettünk a különböző patronázsláncokról.
Míg a szociálliberális kormányok alatt a kisebbségi szervezetek beküldték a képviselőiket a döntéshozó testületekbe, a Fidesz ezt lényegében megszüntette, miközben hatalmas mennyiségű pénzt fordít határon túli célokra. „A vezérdemokrácia patronázsviszonyai között nem a szakpolitikai logikák, hanem az egymással versengő csoportok központi befolyása határozzák meg a programokat. A miniszterelnök alatt még hat-hét vezető politikus és 15-20 külön nemzetpolitikai intézmény viszonyrendszere alakítja ezt a politikát, amelyhez kapcsolódnak a külhoni magyar politikai klientúrák” – írja Bárdi Nándor.
Erős kötődések
A könnyített honosítás, a választójog és a határon túli támogatások mértékének nagyon jelentős emelése révén a magyar kormány döntő befolyásra tett szert a kisebbségi magyar pártpolitikában is. A virtuális nemzet integrációja a magyar politikai közösségen belül kezeli a kisebbségi magyar közösségeket, annak minden következményével. A régióból, elsősorban Kárpátaljáról és a Vajdaságból – már az orosz agresszió előtt – elindult kivándorlási hullámot, úgy tűnik, a nemzetpolitikai programok nem tudják befolyásolni, és a gazdaságfejlesztési támogatások sem teremtettek érdemi számban munkahelyeket. Ezek a magyarok így demográfiai, munkaerőpiaci hasznot jelentenek Magyarországnak, a Fidesznek pedig politikait a választásokon. A támogatások az otthon maradottak körében megerősítették a magyar politikai elitek befolyását és beillesztésüket a magyarországi pártpolitikába.
Már a népszavazási kampány óta egyre erősebben kötődnek a kisebbségi magyar elitek a Fideszhez, inkább már a magyarországi helyi Fidesz-aktorokhoz hasonló lokális integrátori szerepet játszanak a rendszerben. „Tovább mélyül a magyar kisebbségi elitek legitimációs válsága (kit és milyen alapon képviselnek, ki határozza meg a közösségi érdekeket), valamint az »anyaországnak« és a többségi nemzetnek való kiszolgáltatottsága. Egyre nehezebb lesz ebben a viszonyrendszerben önálló politikai szereplőként tevékenykedni, a regionális szempontokat érvényesíteni, a kisebbségi közösségen belül belső, demokratikus fórumokat működtetni” – folytatja Bárdi.
Eközben a kisebbségi médiahasználat, a felsőoktatás, a tudományos és a kulturális élet egyre inkább a magyarországi, a Fidesz dominálta intézményrendszer részévé vált, annak differenciált véleménynyilvánítást elfojtó mintáit, sajátosságait kezdte követni, legújabban a nemzetközi populista szélsőjobbhoz kapcsolódó agendáját, amely nemcsak az MCC erdélyi vendégelőadóinak listáján, hanem a szeptemberi szlovákiai választáson is megmutatkozott.
Visszatérve a kiinduláshoz: már nem lehet felhasználni a nemzet egységesítéséről szóló 2010-es érveket a határon túli magyarok egyéni választókörzeteinek kommunikációjához. (Ráadásul a Fidesz politikusai még akkor is arról beszéltek, hogy ez nem fog szavazati joggal járni, amit egy év múlva megadtak.) A magyarországiaknak több mint fele már 2018-ban a Fidesz szavazatmaximalizálási törekvéseit látta a külhoniak támogatásában, és ez azóta csak nőtt. Ha nyilvánvalóan ilyen szándékkal újabb, jelentős módosítást vezetnek be a választási törvényben, az még politikai ellenkampány nélkül is tovább rontja a határon túli magyarok anyaországi megítélését. Pedig biztosan lesz ilyen ellenkampány.
Főleg, ha a Fidesz fenntartja a határon túli szavazóbázisával nagyjából megegyező méretűre tehető (a 2022-es választáson a 456 ezer, levélszavazásra regisztráltból 251 ezren szavaztak), Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező, de külföldön dolgozó migránstömeg választójogi diszkriminációját, és ők továbbra is csak a külképviseleteken szavazhatnak (amit így csak néhány tízezren szoktak megtenni), míg a honosított kettős állampolgárok ezután is levélben. Ha ezt a diszkriminációt megszüntetnék, akkor megugorható akadály kerülne 2026-ban az ellenzék elé.
A kisebbségi pártok/elitek számára viszont ezután sem maradna más út: 2026-ban is követniük kell a Fideszt. Biztos, hogy erre a korábbiaknál jóval nagyobb nyomás is lesz a magyar kormánypárttól.
