Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn fontosnak nevezték, a tagállamok fenntartsák az Ukrajnának nyújtott pénzügyi és katonai támogatást annak ellenére is, hogy a magas infláció súlyos károkat okoz az uniós gazdaságoknak, közel öt hónappal az orosz invázió kezdete után.
A külügyminiszterek valószínűleg újabb ötszázmillió euró (200 milliárd forint) uniós támogatást hagynak jóvá Ukrajnának fegyverek szállítására, amivel a blokk eddigi biztonsági támogatása kétmilliárd euróra (800 milliárd forint) emelkedik. Közel állnak ahhoz is, hogy megállapodjanak az orosz arany importtilalmáról.
„Muszáj támogatnunk Ukrajnát” - mondta Robert Rydberg svéd külügyminiszter-helyettes a találkozóra érkezve. „Svédország hangsúlyozni fogja annak a fontosságát, hogy megállapodás szülessen egy új katonai támogatási csomagról Ukrajnának. Kiemeljük annak fontosságát is, hogy folytassuk az Oroszországgal szembeni korlátozó intézkedések szigorítását” – tette hozzá, de részleteket nem árult el.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter videokonferencián keresztül szólal fel a 27 uniós miniszter előtt, akik arra számítanak, hogy további szankciókat, fegyvereket és az Oroszországgal szembeni kemény fellépés folytatását fogja kérni.
„Nem hagyjuk abba Ukrajna támogatását (vagy) az Oroszországgal szembeni szankciókat” - mondta Josep Borrell, az EU külügyi vezetője hétfőn, amikor megérkezett a találkozóra.
De az Oroszországgal szembeni uniós szankciók hatodik köre után, az Európában emelkedő élelmiszer- és energiaárak, valamint az elhúzódó háború mellett Borrell szerint egyre nehezebb fenntartani a sürgető érzést.
„Stratégiai türelemre van szükségünk” - mondta, hozzátéve, hogy reméli, még ezen a héten sikerül megegyezni Oroszországgal az akadályozott ukrán gabonaexport ügyében.
Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter szintén arra szólította fel az európaiakat, hogy tartsanak ki, mert még ha a kormányok és a parlamentek nyári szünetre is mennek, „az orosz csapatok nem tervezik, hogy szabadságot vesznek ki Ukrajna további támadása alatt”.
Az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók közé tartozik az olajembargó, az orosz központi bankkal kapcsolatos tranzakciók betiltása és eszközeinek befagyasztása, valamint az új oroszországi befektetések leállítása.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban megerősítette, hogy az ukrajnai városok lerombolása és több ezer ember halála ellenére is folytatja az általa különleges katonai műveletnek nevezett ukrajnai hadműveletet.
Oroszország az offenzíva következő szakaszára készül egy ukrán katonai tisztviselő szerint, miután Moszkva közölte, hogy erői „minden műveleti területen” fokozzák a harcot.