Állami tulajdon-e a száz százalékban állami vállalat tulajdona? Több évtizedes, akár generációkon átívelő százéves munkaviszony után elvárható-e, hogy legalább egy bérlakást kapjanak az ott dolgozók? A Kincsem Park, vagyis a Lovi és a régi Lipót, a pszichiátria dolgozói maradhatnak fedél nélkül, miután az állami gondoskodás hirtelen eltűnt.
A kőbányai lóversenypálya mögött található egy három lépcsőházas bérház, a „szürke ház”, ahogy mindenki emlegeti. Húsz család él itt, mind a Lovi, ma Kincsem Park jelenlegi és volt dolgozói.
A második világháború után az ügető újjáépítésével az ott dolgozók az alacsony bérért cserébe mint béren kívüli juttatás kaptak lakást. Eleinte a Lovi területén istállólakásokba költöztették a dolgozókat és családjukat, 1954-ben pedig átadták a ma szürke házakként emlegetett tömböt.
„Én itt születtem. nyolcéves koromig itt laktunk az istállóudvarba, úgynevezett ilyen istállólakásba” – meséli Takács Zoltán idekerülésük történetét.
„Aztán tíz év múlva idekerültem mint dolgozó, és rá tíz évre pedig kaptam ezt a lakást. Édesanyám, édesapám és nagymamám is itt dolgozott.”
A házban mindenkinek hasonló a története. Szabó Szilvia nyolcvanéves édesapjával él itt, soha nem lakott máshol.
„Édesanyám a halálos ágyán azt mondta, hogy ő nyugodtan hal meg, mert ő biztosította a fedelet a fejem fölé.”
Ez a fedél tűnhet most el. A ház az állam tulajdonában lévő Kincsem Nemzeti Lóverseny kft. tulajdonában volt egészen két évvel ezelőttig, amikor a lakók elővásárlási jogát megkerülve eladta egy magánbefektetőnek, a Kincsem Corner Zrt.-nek.
Lakásonként hétmillió forintért, vagyis jóval a piaci ár alatt jutott a házhoz a befektető, aki a vásárlás után nem sokkal az addigi méltányos bérleti díjat hirtelen három-négyszeresére emelte, majd amikor a lakók nem tudták kifizetni, kilakoltatással fenyegette meg őket.
„Az új tulajdonos arra sem méltatott minket, hogy bemutatkozzon. Csak fenyegető levelek, semmilyen beszélgetés, semmi. Többmilliós virtuális tartozásokat emleget nyolcvanéves, egyedülálló embereknek, akik megijednek, és ha van hova menni, akkor természetesen elmennek.”
Harmincöten laktak a házban, amikor a befektető megvette, mostanra tizenketten elköltöztek. A ház lakóinak jogi képviseletét ellátó Utcajogász Egyesület szakértője szerintépp erre megy ki a játék.
„Egyértelműen arra megy ki ez az egész pereskedés, hogy egyes lakók beleunjanak, belefáradjanak, és elköltözzenek” – mondja Szatmári Andrea. A jogász szerint nem egyedi történet ez, a törvényalkotónak kellene egységes megoldást találnia.
„A jogi probléma egyébként a rendszerváltás környékére nyúlik vissza, amikor különböző törvényekben rendelkeztek az állami vagyonról.”
Ekkor kapták meg az önkormányzatok a korábbi állami tulajdonú lakásokat. A lakástörvény 1993-as módosításakor lehetett volna rendezni az itt élők sorsát. Míg az állami, önkormányzati lakások esetén beleírták a törvénybe, hogy a határozatlan bérleti szerződések rendes felmondásakor kötelesek cserelakást biztosítani, addig az ilyen esetekről megfeledkeztek.
„Ez köztes kategória, száz százalék állami tulajdonú vállalat tulajdonában lévő lakás, erre elfelejtették kiterjeszteni a szabályt.”
Csak egy apró kitérő. Míg ezt a szabályt elfelejtették módosítani, azért a lakástörvényt meg tudta úgy változtatni a kormány, hogy a cserelakásként megszerzett budai vári műemléki ingatlanok tulajdonjogához potom áron juthassanak hozzá az addigi bérlők, így például Rákay Philip, Bayer Zsolt, Palkovics László.
Az évtizedek óta a munkájukért cserében bérlőként itt lakóknak viszont erre esélyük sincs.
„A probléma nem korlátozódik erre a néhány nem olyan nagyon országos jelentőségű vállalatra, mert ott van például a MÁV, amelyiknek szintén óriási lakásállománya volt és van ma is, és ott is rendszeresen merülnek fel ilyen problémák, vagy ott van a híres ügy most, az OPNI. Annyi a különbség, hogy az legalább ténylegesen is állami lakás” – teszi hozzá Szatmári Andrea.
Az OPNI – vagy ahogy emlegetik, a Lipót – a sárga ház, eredeti nevén Magyar Királyi Tébolyda. Az értékes budai telken fekvő pszichiátriát 1868-ban adták át, és 2007-ig működött.
Kevesen tudják talán, de az OPNI minifaluként működött, volt saját asztalosa, hentese, varrodája. Az itt dolgozók pedig itt éltek, az OPNI területén, és itt élnek most is még néhányan a piros és kék házakban.
A házak, ahogy látják, karnyújtásnyira vannak a pszichiátria épületétől. Bár az OPNI bezárásával megszűnt az ott dolgozók ottani munkahelye, a legtöbben valamely másik egészségügyi intézményben folytatták ugyanazt a munkát.
A terület viszont a külügyminisztériumhoz került. A tervek szerint elit gimnáziumot építenének ide, így most már útban vannak az itt lakók, köztük a kilencvenéves Aranka néni. Férje és annak családja 1920 óta lakott a Lipóton. Aranka néni 1948-ban, kamaszlányként került ide a családjával, itt ismerte meg a férjét.
„1948-ban kerültünk Bajnáról Pestre. Apámnak fölajánlották ezt a kertészállást, mert ő Bajnán volt kertész. Itt meg megüresedett egy hely, nekünk pedig a háború után semmink nem maradt, úgyhogy ez nagyon jól jött” – meséli Aranka néni.
Aranka néni és családjának százéves itt lakása viszont, úgy tűnik, nem elegendő ahhoz, hogy háborítatlanul maradhasson, a magyar állam ugyanis azt mondja, hogy Aranka néni és a ház többi lakója is „jogcím nélküli lakáshasználó”:
Aranka néni csak egy a házban a külüggyel perben álló lakók közül. Hat szolgálati lakás bérlőjét fogta eddig perbe a külügyminisztérium, hogy a területen felépíthesse a NER fizetős elit gimnáziumát.
Naszályi Nórának már a nagyszülei is a pszichiátria területén laktak, Nóra ide járt oviba, iskolába, gyakorlatilag itt töltötte egész életét. Egy másik lakó, Baráti Márta pedig 1992-től dolgozott ápolónőként az OPNI-ban.
Az intézmény 2007-es bezárásakor áthelyezték, de azóta is ápolóként dolgozik.
Az OPNI-t a Molnár Lajos vezette egészségügyi minisztérium zárta be még 2007-ben. Akkor a Fidesz tüntetést szervezett, és tiltakozott az ott élők, az ott dolgozók és ott gyógyulók életének felforgatása ellen.
A tüntetés után három évvel a Fidesz kétharmaddal kormányra került, ám az azóta eltelt tizenkét évben nem rendezték pszichiátriai intézet sorsát.
Két évvel ezelőtt viszont kaptak egy felszólító levelet az ott lakók, hogy harminc napon belül hagyják el a lakást. Nóra felhívta a levélben szereplő telefonszámot, amit a vagyonkezelő úgy értelmezett, hogy ezzel elfogadta a kilakoltatási határozatot. Ha nem jön a Covid és vele együtt a kilakoltatási moratórium, ma már nem lakna ebben a lakásban.
„Azt a pár hetet nem kívánom senkinek, mert ahányszor megállt pont a hálószobám ablaka alatt egy autó, majdnem szívbajt kaptam, hogy akkor most ez az a pillanat lesz, amikor valakik itt megjelennek, és úgy, ahogy a médiában lehet látni, hogy élőláncok és minden egyebek ellenére emberek utcára kerülnek.”
Szepesházi Péter, a devizahiteles perekről jól ismert ügyvéd vállalta közös jogi képviseletüket. Ő szintén úgy látja, mint az utcajogászok, hogy a rendszerváltáskor lett alapjaiban elrontva a kérdés.
„Naivitás volt, hogy az állam így kivonulhat a bérlakásépítésből, illetve a bérlakások fenntartásából. Tehát attól, hogy megérkezett a kapitalizmus, az nem azt jelenti, hogy a társadalom teljes szegmense azonnal megtalálja a helyét, és gazdagabb lesz, és mindenki jól menő vállalkozó lesz, ezért könnyen fönntartja az emelkedő lakbéreket, rezsit. Ez a naivitás sajnos olyan esetekhez vezetett, mint ez a mostani. Az, hogy még ezt fel is turbózza egy szociálisan szadista kormány, az egy további kérdés.”
Tordai Bence, a kerület országgyűlési képviselője évek óta próbálja elérni Szijjártó Péter külügyminiszternél, hogy méltányosan rendezzék a lipóti lakók életét. Két éve még ígéretet is kapott a külügyminisztertől, hogy senkit nem lakoltatnak ki, aztán tavasszal mégis újraindultak az állam által indított perek.
„Négyszázezer négyzetméternyi területet kaptak meg az alapítvány kurátorai végső soron, ha nem is saját birtokba, és ebből a négyszázezerből két-háromezer négyzetméter lekerítése [megoldható lenne], hiszen ez a terület szélén található. Semmi szükségük nem lenne rá a beruházáshoz” – mondja Tordai.
A II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely konkrét javaslatot is tett a külügynek. „A kerület álláspontja az, hogy mi ezeket az ingatlanokat nagyon szívesen átvesszük bármilyen formában, tulajdonjogban, hasznosítással, felújítással, üzemeltetési kötelezettséggel együtt, hiszen így tudnánk nemcsak a most ott lakóknak szociális vagy szolgálati bérlakást létesíteni, hanem a mostani lakótömböket felújítva, renoválva, helyrehozva számtalan pedagógusnak, orvosnak, ápolónak, óvodai és bölcsődei dolgozónak tudnánk szolgálati lakást biztosítani egy olyan helyen, ami kórházak és egészségügyi intézmények közelében fekszik, főútvonalon. Azt szeretnénk, ha ez leválasztásra kerülne, és akár vagyonkezelésre, akár hasznosításra, akár tulajdonba kerülne az önkormányzathoz” – részletezi a lehetőségeket Őrsi.
Első fokon a bíróság is azt mondta ki, hogy nem lehet kilakoltatni az ott élőket, illetve a lakástörvény alapján cserelakást kell biztosítani az eddigi szolgálati lakások helyett.
A Nemzeti Vagyonkezelő, a Kincsem Corner Zrt. és a külügyminisztérium ugyan nem reagált a megkeresésemre és a kérdéseimre, de a perek folytatódnak, januárban lesz a következő tárgyalás, talán a bíróság előtt megismerhetjük az ő álláspontjukat is.
