„Orbán számára az jelenti a szuverenitást, ha az állam azt tehet, amit akar” – összegezte a magyarországi helyzetet az ENSZ korábbi szólásszabadság-jelentéstevője, a University of California, Irvine professzora, David Kaye. A jogász a Transparency International Magyarország (TI), a Washington College of Law, az Amerikai Ügyvédi Kamara Emberi Jogi Központja, a CEU Demokrácia Intézete és a Magyar Helsinki Bizottság múlt heti budapesti konferenciáján vett részt és adott interjút a Szabad Európának.
A szólásszabadság magyarországi helyzetéről és egyebek mellett a szuverenitásvédelmi törvényről és hivatalról tartott kétnapos szakmai konferenciával egy időben derült ki, hogy a TI-re (és az Átlátszó oknyomozó portálra) is lecsapott a Szuverenitásvédelmi Hivatal, „egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot” indított a tevékenységükkel kapcsolatban.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint a korrupció ellen küzdő Transparency International Magyarország „külföldről származó támogatás” felhasználásával „a választói akarat befolyásolására irányuló” tevékenységet folytat és támogat, ezért levelet küldött a szervezetnek 62 kérdéssel. Harminc napot adott a megválaszolásukra.
Az Átlátszó oknyomozó portált működtető atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. is kapott megkeresést Pálvölgyi Ákostól, a hatóság igazgatójától. Nekik tizenegy kérdést tettek fel. Ezek részben nyilvános adatokra vonatkoznak (társasági szerződés, pénzügyi beszámolók és közhasznúsági mellékletek), valamint kérték a könyveléssel kapcsolatos információkat és a nemzetközi donorszervezetekkel kötött támogatási szerződéseket több évre visszamenőleg.
Még azelőtt, hogy kiderült volna a Szuverenitásvédelmi Hivatal által indított két eljárás, az ENSZ korábbi szólásszabadság-jelentéstevője, a University of California, Irvine professzora, David Kaye interjút adott a Szabad Európának.
Legutóbb 2017-ben járt Magyarországon. Ön szerint mi változott azóta?
Nagyon sok minden. Például akkor még Budapesten működött a CEU a tudományos élet egyik független központjaként, és már nincs itt. Nem vagyok Magyarország-szakértő, de annyit a néhány napos itt-tartózkodás alapján is látok, hogy azóta még jobban elmélyültek a problémák.
Milyen alkalomból jött most Budapestre?
A Transparency International Magyarország, a Washington College of Law, az Amerikai Ügyvédi Kamara Emberi Jogi Központja, a CEU Demokrácia Intézete és a Magyar Helsinki Bizottság közös rendezvényén beszéltem a szuverenitás és az emberi jogok kapcsolatáról egy kiváló szakemberekből álló panelben. A téma a szuverenitás, a médiakontroll a kormány által és olyan esetek, mint például az újságírók megfigyelése.
Hogy látja a magyarországi helyzetet az ott elhangzottak alapján?
Sok a manipuláció. Már a Szuverenitásvédelmi Hivatal neve is az. Mintha a szuverenitást meg lehetne valósítani úgy, hogy egy varázspálcával legyintve megadják Magyarországnak a képességet, a hatalmat ahhoz, hogy azt tegye, amit akar. Ez egy nagyon átpolitizált értelmezése a szuverenitás szónak.
Márpedig – mint erről az előadásomban is beszéltem – Magyarország az elmúlt 35 évben már számos döntéssel kifejezte a szuverenitását. Azzal, hogy a demokratikus átalakulást választotta, hogy Európa része akart lenni, hogy például aláírta Az emberi jogok európai egyezményét… Nagyon leszűkített értelmezése a szuverenitásnak, ha azt mondjuk: annyit jelent, hogyan tudjuk megakadályozni, hogy mások befolyásoljanak bennünket.
A magyar kormány egyre jobban megnehezíti az állampolgárok számára az információszerzést a közügyekről. Egyértelmű a kormány kontrollja a média felett. Így az állampolgároknak nehéz felelősen véleményt alkotniuk. A kormány – vagy maga Orbán Viktor miniszterelnök – nem igazán mondhatja a választók nevében, hogy mire van szükség (például egy hivatalra) az ország szuverenitásához, ha az állampolgárok tájékoztatása ennyire torzított módon történik. A szuverenitás kérdése tehát nagyon összefügg a média függetlenségének hiányával, a közösségi médiában zajló politikai propagandával, az újságírók és ellenzéki személyek megfigyelésével. Ez ugyanis korlátozza a magyarok lehetőségét a saját szuverenitásukról való döntésről.
Ehhez kapcsolódóan: „Ennek a törvénynek nincs helye egy demokráciában” – értékelések a „szuverenitásvédelem” első hónapjairól
A CEU-n tartott szakmai egyeztetésen az egyik résztvevő hangsúlyozta: van szólásszabadság Magyarországon. Ön egyetért ezzel?
Az igaz, hogy bárki kimehet az utcára, és elmondhatja a véleményét. Elérhető az internet, bárki olvashatja a The Guardiant vagy a Szabad Európát. Ebben az értelemben van véleményszabadság. Azonban ez a kifejezés a cenzúra hiányánál jóval többet jelent: a véleményszabadsághoz a szabad információszerzés is kell. A kérdés az, hogy van-e Magyarországon kellően erős, elérhető, független, a kormányzati nyomástól mentes média, amely hozzáfér a közérdekű információkhoz. Magyarország nyilván nem Oroszország, de tény, hogy az állampolgároknak a többi uniós tagállamhoz képest itt sokkal kevésbé van módjuk, hozzáférésük a közügyek szabad megvitatásához.
Például ha valaki ma Magyarországon autóvezetés közben hallgat híreket a rádióban, nem nagyon fér hozzá máshoz, mint a kormány véleményéhez. Amikor ön ENSZ-jelentéstevő volt, sok nehéz esetet láthatott több országban. Ehhez képest hova sorolná a mai magyarországi szólásszabadság-helyzetet?
A magyarok, gondolom, nem olyan országokhoz szeretnék mérni magukat szólásszabadság szempontjából, mint például Tádzsikisztán, ahol hivatalos úton jártam. Ott óriási nyomást gyakorol a titkosrendőrség. A magyar helyzetet inkább az európai színvonallal kell összevetni: így a sor végén kullog. Vannak független újságírók, oknyomozók, de nehezen érik el a közönséget (rádiófrekvenciák stb.): ezt jelenti a korlátozott médiaszabadság.
További probléma például a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrejötte. Ilyen intézménynek nincs helye az európai demokráciákban, mert ez sokkal inkább Putyin Oroszországára, mint a modern Európára emlékeztet.
Mi az, amit különösen problémásnak lát a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal és a törvény kapcsán? Hasonló jogszabályok más országban is vannak.
Bár nyomozati joga nincs a hatóságnak, de jelentéseket ad ki, amivel stigmatizálhatja a független szervezeteket, amelyek külföldről kapnak támogatást. Ez nevetséges, tekintve hogy Magyarország csatlakozott Európához és támogatási rendszeréhez. A francia, a lengyel, a magyar civil szervezetek is kapnak így támogatást. De ennek nem az egyes országok befolyásolása, kormányuk aláásása a célja, hanem annak biztosítása, hogy szabadon lehessen megvitatni a különböző véleményeket.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentést közölhet ilyen szervezetekről, amivel azt sugallja, hogy nem érdemes hallgatni rájuk. Nem a kormány feladata, hogy eldöntse, hogy – a gyűlöletbeszéden kívül – mely vélemények helyesek, melyek nem. A kormánynak az a feladata, hogy garantálja, hogy az állampolgárok hozzáférjenek a közérdekű információkhoz.
Mi lenne a megfelelő módja a szuverenitás védelmének, az esetleges külföldi befolyásolás megelőzésének, elkerülésének?
Például a médiapluralizmus biztosítása. Jelenleg ugyanis súlyos forráshiánnyal küzdenek a minőségi médiatartalmat gyártó kritikus, független sajtótermékek; szinte egyáltalán nem részesülnek a kormány reklámköltéseiből, mert ezek a kormány által ellenőrzött médiumokhoz kerülnek. Egy erős, független médiával bíró országban nem kellene aggódni a külföldi befolyás miatt, mert magyar szereplők vitatnának meg magyar ügyeket európai kontextusban.
Például az Egyesült Államokban is régóta van egy – legalábbis elnevezésében – hasonló törvény, a külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló (Foreign Agents Registration Act – FARA). Az mennyiben hasonlít az új magyar szabályozáshoz?
Az sem tökéletes, de teljesen másról szól, mint a magyar szuverenitásvédelmi törvény. Az amerikai bizonyos tetteket vizsgál, vagyis nem azt, hogy honnan kap egy szervezet pénzt, hanem hogy egy másik kormány (ország) nevében, képviseletében jár-e el. Például az Egyesült Államokban működő kínai kormánymédia lehet ilyen. A kérdés az, hogy a kínai kormány érdekében jár-e el, lobbizik-e, nem pedig az, hogy honnan kapja a pénzt.
Ehhez kapcsolódóan: Egyszerűen a szuverenitásvédelmi törvényről
A magyar törvény (és a nemrég elfogadott grúz törvény) viszont a támogatás alapján határozná meg, ki „befolyásolná a szuverenitást”. Az amerikai FARA törvény teljesen más koncepción alapul, ott nem kell regisztrálnia például egy orosz finanszírozású vállalatnak, médiafelületnek, amennyiben nem az orosz érdeket képviselve működik, lobbizik. Ráadásul a FARA szerinti regisztrációk nyilvánosak.
Mit tanácsolna a jelenlegi magyar helyzet megváltoztatása érdekében? A hivatal megszüntetése lenne a megoldás?
Szerintem igen, mert ez a hivatal nincs összhangban az európai emberi jogi értékrendszerrel, ezért vissza kellene vonni a törvényt és megszüntetni a hivatalt, amelynek, ha jól tudom, még weboldala sincs. Ez ügyben már a Velencei Bizottság is állásfoglalást adott ki, amely szerint a legfontosabb probléma a hatósággal és a törvénnyel, hogy alkalmas a független vélemények hangoztatóinak stigmatizálására.
Visszatérve a közérdekű információk nyilvánosságával kapcsolatos problémákra: újságíróként nagyon sokszor hónapokat várunk egy-egy adatra, előfordul, hogy még jogerős bírósági ítélet ellenére sem adja ki a kormány valamely szervezete a kért információt a sajtónak.
Ez nagyon fontos! A kormány úgy tesz, mintha a működésével kapcsolatos információ védett adat lenne. Pedig annak, hogy a kormány mit és hogyan tesz a választói nevében, nyilvánosnak kell lennie. Úgy tűnik, Orbán számára az jelenti a szuverenitást, ha az állam (a kormány) azt tehet, amit akar, korlátok nélkül.
Ehhez kapcsolódóan: Ármánykodnak az imperialisták: megszületett a Szuverenitásvédelmi Hivatal első jelentése
A szuverenitás lehet a társadalom lehetősége, hogy meghatározza, hogyan, mit tesz a kormánya. Ehhez azonban jól informáltnak kell lenniük az embereknek, akik a kormányok „igazgatótanácsát” alkotják. Magyarországon olyan a helyzet, mint amikor egy cégnél az igazgatótanács nem kap pontos információt a működésről, így nem tud felelős döntéseket hozni. Az állam, a kormány működését a választók közössége – mint egy cégnél az igazgatótanács – hivatott ellenőrizni, ők pedig nem kapnak elegendő információt (vagy csak manipulált információ, propaganda éri el őket) a kormány működéséről. Ez elakadást okoz a demokratikus rendszer működésében, ami a kormány választók általi ellenőrzését lehetetleníti el.
A magyarországi független média rendszeresen falakba ütközik akkor is, amikor például a külügyminiszter programjáról kérdezzük a kormányt. Ön szerint lehetséges lenne más országban is, hogy a kormány ennyire titokban tart ilyen információt?
Egy demokratikus országban a miniszterek reggelenként közleményben tájékoztatják a választókat az aznapi hivatalos programjukról, kivel találkoznak stb. Hiszen az elnök nem egy magáncéget vezet, hanem az ország nevében hoz döntéseket. Az Egyesült Államokban kikérhető adat például, hogy ki járt a Fehér Házban.
Ez Donald Trump elnöksége alatt is így volt?
Ő próbálta megnehezíteni ezt, de Trump nem jó példa, mert Orbán Viktorhoz hasonlóan bánik a kormánnyal, mintha a saját cége lenne.
Miben különbözik a mód, ahogy Magyarországon leépül a demokrácia?
Más autoriter államokhoz hasonlóan történik itt is, de mivel Magyarország az európai kontextusban működik, a kormány nem teheti ezt olyan nyíltan, kénytelen becsomagolni a leginkább kifogásolható lépéseket. Ennek egyik példája, ahogy lassan egyre nagyobb befolyást szerzett a média felett. Először több médium fokozatosan kormányközeli üzletemberek kezébe került (majd létrejött a KESMA – a szerk.). Így bár van médiaszabályozás Magyarországon, ebben a helyzetben már nem releváns, a kormány pedig hangoztathatja, hogy nem tett jogszabályellenes dolgot.
Számomra a leginkább az autoriter rendszerre emlékeztető része a magyarországi folyamatnak például a nyelvi manipuláció a kormánypropagandában. Az életmódunkat fenyegető migránsokra, különösképpen a muszlim vallásúakra való hivatkozás például klasszikus módja az autoriter hatalmi elterelésnek, mondván, ne a szabadság kérdése érdekelje az állampolgárokat, inkább ez, mert ez az igazi probléma. Az ilyen típusú gyűlöletbeszéd, ami sajnos Európa-szerte terjedőben van, egyértelmű jele az autoriter hatalmi rendszereknek. Ráadásul annak ellenére történik a migráció démonizálása, hogy az európai gazdaságnak nagy szüksége van a bevándorlók munkaerejére. Ugyanakkor lenyűgöző, ahogyan a civil szféra és a független médiumok továbbra is kitartóan folytatják a munkát Magyarországon.
