Rasszista gyűlöletbeszéd miatt tízezer euró pénzbírságra ítélte Éric Zemmour francia szélsőjobboldali elnökjelöltet hétfőn a párizsi büntetőbíróság.
A törvényszék amiatt találta bűnösnek a publicistát, hogy 2020 szeptemberében egy televíziós interjúban tolvajoknak, gyilkosoknak, erőszakolóknak nevezte a kísérő nélkül érkező kiskorú bevándorlókat, akiket szerinte vissza kellene küldeni a hazájukba.
A kijelentés miatt mintegy harminc szervezet, köztük ismert jogvédők és állami szervek is feljelentést tettek.
A politikus nem jelent meg az ítélethirdetésen, és korábban a tárgyaláson sem vett részt. Amennyiben nem fizeti meg a kirótt pénzbüntetést, akár börtönbe is zárhatják.
Zemmour ügyvédje, Olivier Pardo arról számolt be, hogy fellebbezni fognak az ítélet ellen, amelyet védence „ideológiailag motiváltnak és baromságnak” minősített. A döntés emellett szerinte sérti a szólásszabadság és a demokratikus vita elveit.
A 63 éves férfit korábban már kétszer elítélték gyűlöletbeszéd miatt. Összesen tizenhat esetben vizsgálták különböző, főleg a bevándorlással és az iszlámmal kapcsolatos megjegyzéseit.
Ugyancsak tízezer euró megfizetésére kötelezték egy 2011-es tévéinterjúban tett kijelentése miatt, miszerint „a drogdílerek többsége fekete és arab”. Majd 2018-ban háromezer eurós bírságot szabtak ki rá, amiért Franciaország muszlim „megszállásáról” beszélt.
Csütörtökön döntés születhet abban az eljárásban is, amelyet amiatt indítottak, mert Zemmour 2016-ban azt állította, hogy a náci német megszállókkal kollaboráló Vichy-kormány vezetője, Philippe Pétain mentette a francia zsidókat. Az ügyben emberiség elleni bűntett vitatásának gyanújával indult ellene eljárás, de idén februárban első fokon felmentették. Az ítélet ellen az ügyészség fellebbezett.
Egy múlt heti közvélemény-kutatás 13 százalékra mérte Éric Zemmour első fordulós támogatottságát, míg a szintén szélsőjobboldali Marine Le Penét és a konzervatív Valérie Pécresse-ét 16-16 százalékra. Bár Emmanuel Macron elnök még nem jelentette be hivatalosan az indulását, rá a felmérésben részt vevők 25 százaléka szavazna.