Chip Chapman vezérőrnagy, volt brit ejtőernyős és az amerikai Központi Parancsnokság vezető katonai tanácsadója az ukrán ravaszsággal szemben bevetett orosz húsdarálóról, valamint más harctéri fejleményekről beszél az ukrajnai invázió második évében.
Clive (Chip) Chapman nyugalmazott vezérőrnagy évtizedeket töltött ejtőernyősként, harctéri parancsnokként, kiképzőként és a brit védelmi minisztérium terrorelhárításért felelős vezetőjeként. Egy ideig az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának brit katonai főtanácsadója is volt.
Chapman operatív, taktikai és stratégiai tapasztalataiból merítve gyakran nyilatkozott és elemezte a nyilvánosság előtt az ukrajnai orosz invázió menetét.
Az orosz támadás egyéves évfordulója előtt a Szabad Európa georgiai szolgálata kérdezte arról, hogy működhet-e a Kreml haditervezőinek kimerítésre játszó stratégiája. Kérdezték még Moszkva "mély harcáról" a területekért és az ukrán szívekért és, hogy hogyan nyerheti meg Ukrajna a háborút.
Szabad Európa: Emlékszem, tavaly február 24-én helyesen jósolta meg, hogy az oroszok mit fognak megpróbálni, amikor azt mondta: „Az első a levegő ellenőrzése (…) az ukrán repülőterek elporlasztása és a légi fölény megszerzése.” A második és a harmadik szerintem a sokk és a meglepetés volt. Azt hiszem, egyetért azzal, hogy mindezeket megpróbálták, de kudarcot vallottak. Most, amikor olyan hírek látnak napvilágot, hogy egy újabb nagyszabású offenzíva van kilátásban, mit gondol, ezúttal mivel próbálkoznak majd?
Chapman: Nos, azt hiszem, hogy megpróbálhatnak valamiféle kombinált fegyveres manővert helyi légi fölényt biztosítva azokban a szektorokban, ahol át akarnak törni. De nem hiszem, hogy ezt fogják tenni. Szerintem továbbra is az ajtót fogják döngetni a Donbászban – Luhanszkban és Donyeckben –, ezt a felőrlő taktikát fogják alkalmazni. A cél, hogy végül megpróbálják kifárasztani az ukránokat, és ami még fontosabb, a Nyugat politikai akaratát, hogy eljussanak egy olyan helyzetbe, ahol tárgyalások útján tűzszünetet vagy valamiféle fegyverszünetet kötnek. Ez nem fog működni, ellen kell állnunk ennek, mert a „földet békéért” elképzelés csak egy jövőbeni területrabló hadművelethez fog vezetni az oroszok részéről az általuk választott időben és helyen. Ez lehet két év, lehet öt év.
Azt hiszem, ezért látjuk az Oroszországhoz legközelebb eső, Oroszországgal határos országok realizmusát. A finn miniszterelnök, Sanna Marin realizmusa arról szól, hogy „Ukrajnának győznie kell, különben évtizedekig a mostani lesz a meghatározó viselkedés”. Kaja Kallas észt miniszterelnök realizmusa az, hogy a jónak győznie kell a rossz felett, hosszú menetre kell felkészülnünk, és támogatnunk kell Ukrajnát, amennyire csak tudjuk. Ezért adta Észtország a GDP egy százalékát – ami elképesztő összeg – Ukrajnának. Tehát azok, akik a legközelebb állnak a problémához, rájöttek, hogy valóban támogatni kell Ukrajnát. Akik földrajzilag távolabb vannak, azok ezt néha elfelejtik.
Ami a közelgő ellentámadást illeti: Oroszország versenyt fut az idővel, mielőtt a fejlett nyugati tankok megérkeznek Ukrajnába?
Ennek meghatározásában természetesen az egyik kulcsembernek a meteorológusnak kell lennie – annak, aki megjósolja az időjárást. Amikor legutóbb megnéztem az elmúlt hét napot, +2 vagy –2 Celsius-fok volt Ukrajnában, tehát egy kis olvadás és egy kis keménység. Ez fel fog kavarodni, ami nem teszi lehetővé a kombinált fegyveres műveletek végrehajtását.
Úgy gondolom, hogy folytatni fogják a mély hadműveletet. Ezalatt a Bahmutnál és Vuhledarnál zajló kontaktcsatákat értjük. De ott is mély hadművelet van, ahol az oroszok megpróbálják megtörni az ukrán nép akaratát az energetikai infrastruktúra lerombolásával és hasonlókkal. Ez is csúfos kudarcot vall az általam látott adatok alapján. Amint az oroszok megteszik ezt, a meg nem alkuvás elvének támogatása – vagyis a „nincs föld a békéért” koncepció népszerűsége – tartósan magas szinten marad még azok körében is, akik amúgy oroszul beszélő ukránok. Tehát ez orosz oldalról kontraproduktív, de mégis része a kampánystratégiájuknak.
Szeretném megkérdezni önt erről a számháborúról, a kedvelt orosz taktikáról, miszerint nagy létszámmal kell lerohanni az ellenséget. Vajon az orosz vezetés által a saját embereik semmibe vétele és a puszta létszám, amivel rendelkeznek, megnyerheti nekik a harcot?
Nem hiszem, hogy lehetséges. Több százezer ember mozgósítása önmagában nem ad harci képességet. A képesség számos dolog összessége, beleértve a kiképzést, a felszerelést, a morált és a logisztikát.
A probléma a vesztes stratégiával, amellyel a saját katonáid tízezreit öleted vagy sebesítteted meg, a következő: gond lesz, amikor pótolni kell őket. Különösen nehéz lesz ez az Orosz Föderációban, mivel az Orosz Föderációnak 22 nem orosz része is van.
Ezek potenciálisan törést okozhatnak az oroszokra ható centripetális erők szempontjából, és szétszakíthatják az Orosz Föderációt. Tehát Vlagyimir Putyin orosz elnöknek egyfajta egyensúlyozásra van szüksége. Nem hiszem, hogy több százezer katonát akarna mozgósítani, ha megúszhatja anélkül, hogy megtenné. Persze jelenleg nem fog kompromisszumot kötni. A legjobb megoldás arra, hogy kompromisszumra bírjuk, ha Ukrajnának megadjuk a felszerelést, mert megvan a morálja ahhoz, hogy sikerrel járjon. A fegyverek a jobb béke felé vezető út ukrán szempontból.
Putyin nyilvánvalóan parancsot adott az orosz katonai vezetésnek, hogy márciusig foglalják el az összes donyecki és luhanszki földet. Kiképzetlen, alacsony képességű, ám még mindig kétszer-háromszor akkora hadseregről beszélünk, mint amekkorával a háborút kezdték. Tehát mindezt szem előtt tartva ön szerint megvalósítható ez?
Elméletileg a siker valószínűsége alacsony az időjárás és az oroszok jelenlegi képességeinek változói miatt. Az alacsony valószínűség egy hírszerzési kifejezés. A konfliktus megmarad felörlő harcnak. Azt gyanítom, hogy az oroszok tetőzni fognak – ez szintén katonai kifejezés. Azt jelenti, hogy minden bizonnyal kifogynak a támadóerejükből, mielőtt elérnék a célt, hogy elfoglalják mind a Donyecki, mind a Luhanszki területet még március vége előtt. Hadjáratuk során eddig még egyik céldátumot sem tartották be.
Az ukránok ravasz játékot fognak űzni. Nincs értelme csak úgy belemenni a húsdarálóba, és elveszíteni több tízezer katonájukat. Egy ukrán ellentámadás, ami mondhatni átvágja Zaporizzsját és elvágja a Herszonban lévő orosz erőket Donyeck és Luhanszk szárazföldi hídjától, talán győztes lépés lenne az ukránok részéről. Tehát ukrán szempontból az oroszok megállítása a Donbászban és Zaporizzsjából kiinduló maximális erejű csapások mérése lenne az egyik módja annak, hogy ezt feloldják.
Bahmutról kérdezem. A legtöbb, ezredként megmaradt alakulatot keletre helyezték át. Láthatunk még olyan ostromokat, mint amilyeneket tavaly Mariupolban? Ez lesz az új norma az ukrán területek megtartására?
Nos, ennek nem kellene így lennie. Hasznos lenne a mítoszteremtés szempontjából mind a morál, mind a propaganda szempontjából. De az ukránok tudni fogják, mikor kell retrográd hadműveletet – lényegében visszavonulást – végrehajtani, ha fennáll a veszélye, hogy elvágják a logisztikájukat, mert nem akarják, hogy több ezer vagy tízezer ukrán kerüljön zsákba – vagyis hadifogoly legyen. Azt akarják, hogy megmaradjon a haderejük. Mert végül Bahmut csak abból a szempontból számít, hogy ez egy taktikai csata, és a taktikai csatákat csak azért vívják, hogy lehetővé tegyék a stratégiai célt elősegítő műveleti sikereket. Egyáltalán nem döntő jelentőségű. Tehát ne harcolj ott örökké, ha nem muszáj.
Milyen hatása lehet ennek Oroszország szomszédságára?
Nem igazán tudjuk, mit jelent a „jobb béke”. De vannak centripetális erők mind az Orosz Föderáción belüli nem orosz részeken, mind az Oroszországot körülvevő déli államokban, Kazahsztán és Közép-Ázsia körül, valamint Moldovában, Georgiában. Szerintem mindenképpen geostratégiai, geopolitikai átrendeződésre kerülhet sor, attól függően, hogy mi jön ki a konfliktus másik végén. Az emberek a fegyverszünet kifejezést használják, de ez sokkal összetettebb.
Az egyik nehézség abban, hogy ezt világosan lássuk, az, hogy valójában ez a különbség a konfliktus megszüntetése és a konfliktus megoldása között. Mert három dolog mindig ugyanaz lesz: a vezetők változhatnak, a létfontosságú érdekek viszont ritkán változnak, és a földrajz soha; mindig lesz valamilyen határ az országok között, és a konfliktus gyökerét nem mindig oldja meg egy fegyverszünet. Az ember azt reméli, hogy békekötéssel rendeződik. De a történelem nem túl kegyes ezzel kapcsolatban – ott az I. világháború. A II. világháború után a történelem jóindulatúbb volt. Reméljük, hogyha stratégiai szinten legyőzik Oroszországot, akkor talán az emberek egy új jövőképbe kapaszkodnak – egy olyan jövőébe, amelyet Putyin és a putyinisták nem kínálnak Oroszország számára.
