Orbán Viktor az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter, azaz Navracsics Tibor javaslatára dr. Karácsoni-Pej Melindát nevezte ki a posztra. Ő korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi főigazgató-helyettese volt. Új megbízatása 2023. január elsejétől négy évre szól.
A kinevezésről szóló miniszterelnöki határozat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóság feladata a szervezet honlapján olvasható ismertető szerint egyebek között:
- az összeférhetetlenségi nyilatkozatok és az érdekeltségi nyilatkozatok mintavételes ellenőrzése, az összeférhetetlenség megállapítására irányuló bejelentések kivizsgálása;
- a lehetséges összeférhetetlenségi helyzetek azonosítása, ennek keretében kockázatelemzés készítése;
- gondoskodik a fejlesztéspolitikai intézményrendszer szereplőinek az összeférhetetlenségi helyzetek elkerülésével kapcsolatos tudatossága növeléséről,
- anonim bejelentőrendszer működtetése;
- kapcsolattartás és együttműködés a nemzetbiztonsági szolgálatokkal és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervekkel.
Az írják, hogy az igazgatóságnak a tevékenységéről évente be kell számolnia az uniós pénzügyi támogatások végrehajtásához kapcsolódó csalás, összeférhetetlenség feltárására létrejött Integritás Hatóságnak.