Alina Korenjuk pontosan emlékszik arra, hol volt száz nappal ezelőtt, amikor Oroszország február 24-én megindította az ukrajnai inváziót.
„Azon a reggelen fél hatkor ébredtem, és már zajlott a totális háború – mondta a luhanszki terület Popaszna nevű városának lakója. – A munkahelyemen összehívtak minket egy megbeszélésre, és mindent elmagyaráztak. Aztán a családom úgy döntött, hogy a közép-ukrajnai Kirivij Rih városába menekül. Lövések voltak, amikor elhagytuk a várost – én vezettem az egyik autót, a férjem pedig az övével követett.”
„A gyerekek megkértek, hogy húzzam fel az ablakot, hogy ne hallják a robbanásokat – emlékezett vissza Korenjuk, aki most menekültként az Egyesült Királyságban él. – De leeresztve kellett hagynom az ablakot, hogy halljam, milyen irányból jönnek a lövések.”
Még mindig nehezen hiszi el, hogy február 23-a volt az utolsó éjszaka, amelyet az otthonában töltött.
„Soha nem gondoltam volna, hogy február 24-én összeszedjük, amit csak tudunk, és végül csak azok a dolgok lesznek nálam, amelyeket magammal tudok vinni – mondta a Jelenidőnek, a Szabad Európa és az Amerika Hangja közös, orosz nyelvű csatornának. – Az ember terveket készít (…) Voltak terveink. Most nem tudom megmondani, mi következik.”
Újabb háború az újjáépítés után
Popaszna 2014–15-ben harcok színhelye volt, amikor Oroszország elfoglalta a Krím félszigetet, és szeparatista konfliktust szított a kelet-ukrajnai Donbászban. Korenjuk édesanyjának otthona akkoriban súlyosan megrongálódott.
„De senki sem ment el – mondta Korenjuk. – Újjáépítettük, és továbbra is ott lakott.”
Az ezt követő években a város elkezdett újjáépülni, mondta. Az utcákat helyrehozták, szökőkutakat telepítettek, sz emberek elkezdtek terveket készíteni a jövőre. Most, száz nap háború után a város és a lakosság tervei is romokban hevernek.
Korenjuk és családja számára csak tetézte a sérelmet, amikor meglátták a Reuters május 26-án Popasznában készült fényképét egy orosz tankról, rajta a hírhedt Z betűvel, amely a Kreml „különleges ukrajnai katonai műveletének” jelképe lett.
Pontosabban a tank tetejére szíjazott doboz, ágynemű és egyéb tárgyak keltették fel a figyelmüket a fényképen, amelyről tudták, hogy körülbelül ötpercnyi autóútra készült az otthonuktól.
„A férjem küldött egy üzenetet a WhatsAppon: »Észrevettél valami furcsát?« – mesélte Korenjuk. – Elkezdtem alaposan nézni. Természetesen először nem vettem észre a dobozt a vízmelegítővel. Az első, amit megláttam, a gyerekek ágyneműje volt, amelyet soha nem tudtunk használni. Disney-lepedők voltak.”
Minden jel szerint a tankon lévő tárgyakat Korenjukék otthonából lopták el. A dobozban egy vízmelegítő volt, amelyet a család szilveszter környékén vásárolt, és idén akartak beszerelni, amikor felújították a konyhájukat.
„Ráadásul amikor közelebbről megnéztem a fényképet, felismertem egy régi ágytakarót, amelyet kint használtunk az udvaron, és egy zöld terítőt, amely a konyhaszekrényben volt – mondta a nő. – Valami be volt csomagolva ezekbe a dolgokba, de nem lehetett tudni, mi. Szerintem a televíziónk lehetett, és hasonló dolgok.”
„Megszokott hírré vált a fosztogatás”
Az orosz fosztogatásról már a háború kezdete óta széles körben érkeztek jelentések és bizonyítékok.
Áprilisban egy belarusz Telegram-csatorna terjedelmes videófelvételeket tett közzé, amelyeken, úgy tűnik, orosz katonák láthatók, amint csomagok tonnáit küldik vissza Oroszországba. Az újságírók úgy vélték, hogy a csomagok Ukrajnában ellopott tárgyakat tartalmaztak.
Ukrán tisztviselők azzal vádolták Oroszországot, hogy több százezer tonna ukrán gabonát vittek el a Moszkva által ellenőrzött dél- és kelet-ukrajnai területről.
A múlt hónapban egy csecsenföldi ellenzéki Telegram-csatorna, az 1ADAT közzétett egy videót, amely állítólag azt mutatja, hogy az észak-kaukázusi régió egységei lopott ukrán mezőgazdasági eszközöket küldenek vissza Oroszországba.
A háború idején elkövetett fosztogatást a nemzetközi jog tiltja, háborús bűncselekménynek minősül.
„Véletlen volt, hogy a dolgaim azon a fényképen tűntek fel” – mondta Korenjuk.
„Popasznában körülbelül tizenötezer ember élt, akik most körülbelül ugyanabban a helyzetben vannak, mint én. Nincs menedékük, nincs vagyonuk. Néhányan még rosszabbul vannak, a ruháikon kívül semmijük sincs. Mi legalább néhányat tudtunk szerezni.”
„Nem elég, hogy ennyi mindent elpusztítottak – még lopni is kell? – tette hozzá. – Mindent elloptak, amit nem pusztítottak el.”