Gyors lefolyású, súlyos betegségben szerda hajnalban elhunyt Wittner Mária ’56-os szabadságharcos, a Fidesz volt országgyűlési képviselője – tudatta a család. 85 éves volt.
Wittner Mária 1937. június 9-én született Budapesten. Kétéves korától a karmelitáknál nevelkedett, a rend intézményeinek államosításakor, 1950-ben került vissza az anyjához, aki hamarosan állami gondozásba adta. A gimnáziumot félbehagyta, gépíróként dolgozott Szolnokon. 1955-ben gyermeke született, akit egyedülálló anyaként nem tudott nevelni, állami gondozásba kellett adnia. 1956 elején Budapestre költözött.
Az 1956-os forradalomban aktívan részt vett, a rádió ostroma közben csatlakozott a harcoló felkelőkhöz, a Corvin közben segédkezett a sebesültek ellátásában. A Vajdahunyad utcai csoporthoz csatlakozva már a fegyveres összetűzésekben is részt vett. November 4-én a harcokban aknarepeszektől megsebesült, kórházba került.
A forradalom leverése után disszidált Ausztriába, de néhány hét után visszatért Magyarországra, mert úgy tudta, mentességet kapnak, és segédmunkásként kezdett dolgozni.
Pár héttel később, 1957. július 16-án letartóztatták, 1958. július 23-án, 21 éves korában első fokon halálra ítélték fegyveres szervezkedésben való részvétel, illetve az államrend megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés, többrendbeli meg nem állapítható gyilkossági kísérlet, fegyveres rablás és disszidálás vádjával.
„Amikor kimondták a halálos ítéletet, az ember pillanatnyilag föl sem fogta. Gyerekkoromban el nem tudtam képzelni, hogyha én meghalok, akkor minden ugyanúgy megy tovább, mintha mi sem történt volna. Azt hittem, hogy én vagyok a világ közepe. Persze azóta rájöttem, hogy nem én vagyok, sőt. Aztán egy idő után eljutott a tudatomig, hogy megölnek. De nem csak gondolatban vívódott vele az ember, hiszen szinte napi tényként állt mellette a halál. Azok már nem gondolatok, képzelgések voltak, hanem ott volt a maga kézzelfogható valóságában. Mert naponta vitték az embereket akasztani, volt olyan nap, hogy hét embert akasztottak. Egyes napokon »csak« hármat, de volt olyan is, hogy ötöt. Ez attól függött, hogy hány csoportból hány embert ítéltek halálra.”
Részlet az 1956-os Intézet Oral History Archívumából, 364. számú interjú, készült 1991–1992-ben, megjelent 1994-ben a Pesti utca – 1956-ban.
Kétszáz napot töltött a börtönben halálraítéltként, majd a másodfokú bíróság 1959. február 24-én életfogytiglanra változtatta ítéletét. Tizenhárom évnyi raboskodás után, 1970. március 25-én, az utolsók között szabadult, de amnesztiát nem kapott. Szabadulása után varrónőként, majd takarítóként dolgozott, 1980-ban rokkantnyugdíjas lett.
Az ország a rendszerváltozás után ismerte meg a nevét, aktív szerepet vállalt számos 1956-os szervezet munkájában, 1989-től a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (POFOSZ) elnökhelyettese, 2002-től a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi tagja, 2006-tól 2014-ig a Fidesz országgyűlési képviselője volt. A forradalomról, börtönéveiről több visszaemlékezést írt. Életéről portréfilm készült Hóhér, vigyázz! címmel.
1991-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, valamint az 1956-os emlékérmet vehette át, 2006-ban Szent István-díjat, 2016-ban Emberi Méltóságért díjat kapott, Dunakeszi, Csepel és Józsefváros díszpolgára.
Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán emlékezett meg a haláláról. Azt írta: „Hűség mindhalálig. Isten nyugosztalja Wittner Máriát!”
„Egyike volt azoknak a bátor szabadságharcosoknak, akik életüket kockára téve szálltak szembe a szovjet elnyomással. Isten nyugosztalja! Emléke szívünkben örökké élni fog” – így emlékezett meg Varga Judit igazságügyi miniszter.
Semjén Zsolt annyit írt: „Isten veled, Mária!”
