Gőzerővel folyik az erőszakmentes ellenállás a mianmari katonai puccsal szemben, a tiltakozás az ország több régiójára is átterjedt, köztük a szigorúan ellenőrzött fővárosra, Nepjidára is.
A katonaság válogatott letartóztatásokkal és a Facebook blokkolásával próbálta elfojtani az ellenállást. A közösségi portál lelövésével a katonaság igyekszik megakadályozni, hogy az ellenállók újabb tüntetéseket szervezzenek. A közösségi portál a mianmariak elsődleges információszerzési forrása, ott, ahol a tradicionális médiát állami kontroll alatt tartják, vagy jogi lépésekkel fenyegetik.
Legutóbb Win Theint-t vették őrizetbe, aki a megpuccsolt Nemzeti Liga a Demokráciáért párt egyik vezető tagja. A politikust saját házában tartóztatták le, Yangonban, az ország egyik legnagyobb városában, majd a fővárosba, Nepjidába vitték, mondta el a párt szóvivője.
A hadsereg hétfői hatalomátvétele a magas rangú politikusok és tisztviselők, köztük az ország vezetőjének Aun Szan Szú Kjí letartóztatásával kezdődött. Kyi Toe, a párt szóvivője azt mondta, Szú Kjí egészséges, házi őrizetben van a hivatalos lakhelyén, Nepjidában.
A most letartóztatott 79 éves Win Thein Aun Szan Szú Kjí egyik régi bizalmasa, a hétfői puccs után polgári engedetlenségre szólított fel. A BBC-nek egy telefonos interjúban azt mondta, lázadás miatt vették őrizetbe, ami életfogytig tartó börtönbüntetést von maga után.
Orvosok, ápolók és tanárok a legaktívabbak
Yangonban hozzávetőlegesen 200 tanár és professzor táblákkal jelezte, hogy támogatják a polgári engedetlenséget, és az ellenállást jelképévé vált három ujjal tisztelegtek. Ezt a gesztust a thaiföldi kormányellenes tüntetésekből adaptálták.
„Nem fogadjuk el azt a kormányt, amely saját magát nevezte ki, és amely fegyverekkel, illegálisan ragadta magához a hatalmat egy olyan kormánytól, amit az emberek választottak meg”- mondta Dr. Nwe Thazin egyetemi tanár a katonaságról. „Azt akarjuk, hogy ez a fajta kormány minél hamarabb omoljon össze”- tette hozzá.
A közelben egy egyetemi kórház személyzete saját demonstrációt tartott. „Védd a demokráciát” és az „elutasítjuk a katonai puccsot” feliratú táblákat tartottak.
Tüntetők egy csoportja az éj leple alatt három éjszakán át hangos demonstrációt tartott, edényeket és serpenyőket ütöttek egymásnak Yangon szomszédságában.
Tüntettek a fővárosban, Nepjidában is, ahol a város legnagyobb kórházának személyzete egy, a puccsot elítélő transzparens mögött sorakozott fel. Az egészségügyi személyzet egyébként különösen aktív a polgári engedetlenségi kampányban.
Ellenőrzés alatt tartott városok
Nepjida városát a korábbi katonai kormányzat alatt Mianmar igazgatási fővárosának építették, 2005-ig viszont a legnagyobb városa Yangon volt. A főváros erősen militarizált és hiányzik a politikai tiltakozás hagyománya, amelyet Yangon csaknem egy évszázada folytatott.
A mianmari Politikai Foglyokat Segítő Egyesület adatai szerint a katonaság legalább 133 tisztviselőt, törvényhozót, valamint 14 civil aktivistát vett őrizetbe, néhányukat azóta szabadon engedték.
A Nemzeti Liga a Demokráciáért párt szerint Szú Kjí és a menesztett Win Myint elnököt kisebb, a hivatalos tisztségükkel nem összefüggő vádak miatt tartják előzetes letartóztatásban, és február közepéig maradhatnak őrizetben.
Csalást kiáltottak
A katonaság röviddel az új parlament összeülése előtt ragadta magához a hatalmat, szerintük a lépés jogos és alkotmányos volt, mert Szú Kjí kormánya nem volt hajlandó megvizsgálni az állítólagos választási csalásokat. A választási bizottság cáfolta, hogy szabálytalanság történt volna, és megerősítette, hogy Szú Kjí pártja elsöprő győzelmet aratott.
A hadsereg minden állami jogkört magához ragadott, és egy évre szükségállapotot hirdetett. A katonaság új választási bizottságot hozott létre a szavazási szabálytalanságokkal kapcsolatos állításainak kivizsgálására, és közölte, hogy a rendkívüli állapot végén új választásokat tartanak és átadja a hatalmat a győztesnek.
Mianmar fél évszázadig katonai fennhatóság alatt állt egy 1962-es puccs után. Szú Kjí elmúlt fél évtizede volt a legdemokratikusabb időszak, annak ellenére, hogy továbbra is alkalmazzák az elnyomó gyarmati törvényeket.
Készült az AP tudósítása nyomán.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!