Szvitlana Borovkova igazgatóként 17 évet szentelt életéből az ukrajnai Liszicsanszkban található Harant iskolának. Szeptember 1-jén semmit sem szeretett volna jobban, mint újra belépni az iskola ajtaján, hogy megkezdje az új tanévet.
De az intézmény fizikailag megszűnt – május elején szinte teljesen elpusztult a lövedékek miatt, amelyek súlyosan megrongálták falait, míg belsejében tűzvész pusztított.
„A lelkem az iskolával együtt égett” – mondta Borovkova, aki augusztus közepén online beszélt egy másik ukrajnai helyszínről.
Mire a gránátok becsapódtak, ő és az iskola tantestületének és diákjainak nagy része már elhagyta a Donbászban fekvő Liszicsanszkot. Júliusra az orosz erők hosszas és pusztító harcok után elfoglalták a várost, amelynek nagy része ekkor már romokban hevert.
Liszicsanszk bevétele kulcsfontosságú része volt annak az orosz törekvésnek, hogy megszerezzék az ellenőrzést Luhanszk megye egésze felett, amely Donyeck megyével együtt alkotja a Donbászt.
Shattered City: Ukraine's Lysychansk Falls Under Russian Control
Az iskolai közösség túlnyomó többsége számára továbbra is gyakorlatilag lehetetlen visszatérni Liszicsanszkba.
„Vagy lelőnének egy téren, vagy azonnal letartóztatnának, mert a megszálló erők összes listáján rajta vagyok” – mondta a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk régióból Zoomon keresztül Oleszja Dorofijeva, a világirodalom tanára, aki egyben az iskola rendezvényeinek koordinátora is.
A tanár, aki visszament, hogy kimentse a nemzeti lobogót
Amikorra az iskolát elkezdték lőni, Ivan Sibkov franciatanár és a diákmédia-stúdió igazgatója már távozott: feleségével, lányával és két fiával nem sokkal azután ment el, hogy Oroszország február 24-én megindította az inváziót, ezzel drámaian kiszélesítve a Donbászban 2014 óta tartó háborút.
A 35 éves Sibkov Ukrajna biztonságosabb részén él, de önkéntesként többször visszatért Liszicsanszkba, segítve a távozni szándékozók evakuálását, amíg még lehetséges volt. Nem volt a városban, amikor tűz alá vették, és sokkolták a képek és videók arról, ami az iskolával történt – ezért elhatározta, hogy újra visszamegy, hogy legalább valamit megmentsen.
Az iskola bejáratánál kitűzött ukrán zászló volt az egyetlen érték, amelyet vissza tudott szerezni, mondta.
Nem ment könnyen. Ivannak ki kellett ugrania az ablakból a tornácra, kockáztatva, hogy nagyon megüti magát. De teljesítette a küldetést, és elhozta a zászlót Dnyipróba, a Donbásztól nyugatra fekvő és a kormány ellenőrzése alatt álló városba, ahol az iskola akkor ott-tartózkodó dolgozói május végén, a tanév zárásakor ünnepélyesen kibontották.
„Az iskola nemcsak falakból áll, hanem az értékekből, amelyek egyesítettek bennünket” – mondta Borovkova.
Az oktatási minisztérium adatai szerint Ukrajnában több mint 2405 oktatási intézményt ért bombatalálat, rakétatámadás vagy gránáttámadás, 270 teljesen megsemmisült. Az idei új követelmény szerint az iskoláknak teljesen felszerelt óvóhellyel kell rendelkezniük.
Szétszóródva
Miközben a Harant épülete romokban hever, diákjai, tanárai és a diákok szülei szétszóródtak Ukrajnában és azon kívül. A háború legalább tizenkétmillió embert űzött el az otthonából. Borovkova közben kezébe vette az új tanév előkészítését – amelyben az oktatás teljesen online fog zajlani.
A tanár elmondta: egy kicsit szerencsés az iskola közössége: a Covid-járvány következtében a 2021–22-es tanévben hibrid módon tanultak a diákok, online és személyesen is. Ez segített meghonosítani egy olyan elektronikus oktatásirányítási rendszert, amely biztosította mind az órák, mind az adminisztráció zökkenőmentes online bonyolítását.
Ukrajna iskoláiban az év a megszokott kerékvágásban folyt egészen a február 24-i invázióig. Nem sokkal ezután a Harant egy hónapra leállt, mivel a tanárok, diákok és családjuk először megpróbáltak elmenekülni Liszicsanszkból, majd egyik helyről a másikra költöztek, biztonságot és szabadságot keresve.
Bár a tanítás elmaradt, az iskolai közösség összetartott.
„Volt egy Viber-chatünk, ahol mi, tanárok mindig azt írtuk: Segítségre van szükséged? Jól vagy egyedül? Írj nekünk arról, hova költöztél. Egész hónapban tartottuk a kapcsolatot, hogy fel tudjuk újítani a távoktatást, hogy ne veszítsük el a diákjainkat” – emlékezett vissza Dorofijeva.
A kényszerszünet utáni első online beszélgetések inkább a támogatásról, mint az oktatásról szóltak.
„Amikor az első órák elkezdődtek, sírtunk. Örültünk, hogy mindenki életben van” – mondta Borovkova.
Érzelmi hullámvasút
Dorofijeva az iskolai közösség érzelmi hullámvasútjaként írja le ezt az időszakot. A diákok számára nehéz volt lépést tartani a gyakran bizonytalan körülmények miatt.
„A szülők ilyeneket mondtak: Sajnálom, a gyermekünk nem fog most kapcsolatba lépni, megpróbálunk tenni valamit, de lassan; vagy költözünk; most költöztünk; nincs internetünk; valami történt a telefonunkkal.”
Amíg a mobilszolgáltatás működött Liszicsanszkban, addig az iskolai adminisztrátorok is tartották a kapcsolatot azokkal a diákokkal, akik a városban maradtak.
Natalja Konyuh nem tartozott közéjük.
A 17 éves lány édesanyjával, egyik nagymamájával, keresztanyjával és keresztanyja lányával együtt március 6-án menekült el a városbók egy túlzsúfolt, menekülőket szállító vonaton, amelyre az orosz erők lőttek. Ez volt az utolsó vonat.
A februári invázió Konyuh utolsó középiskolai évében történt, de ő már a háború gyermeke volt. 2014-ben, amikor a harcok kitörtek Liszicsanszkban, és az Oroszország által támogatott erők május végétől július végéig uralták a várost, nyolcéves volt. Abban a két hónapban, mielőtt a megszálló erők visszavonultak, ő és családja a városban maradt, pincében bujkált.
„Akkoriban még nem volt ilyen katonai felszerelés, mint amivel a februári invázió óta lőnek” – emlékezett vissza, és elmondta, hogy az Oroszország által támogatott erők használta legerősebb fegyverek a Grad rakétavetők voltak.
Gyorsan felnőtt
Konyuh elmondta, hogy gyorsan felnőtt abban a nehéz időszakban, és már nem úgy gondolkodik, mint egy gyerek. Az ezt követő években keményen tanult és sokat kezdeményezett, számos projektet javasolt és vezetett az iskolában és Liszicsanszkban.
„A mi iskolánk olyan hely volt, ahol nem voltak határok a diákok, az adminisztráció és a tanárok között” – mondta.
Tavaly télen, amikor Oroszország több tízezer katonát vonultatott fel Ukrajna határai közelében, Konyuh és társai a katonaságban szolgáló nőknek szánt előadást terveztek. Az előadásra február végén került volna sor – de az invázió összezúzta a terveiket, és a lány két héten belül elmenekült Liszicsanszkból.
Egy nyugat-ukrajnai városban talált menedéket, és azonnal csatlakozott az ottani önkéntesmozgalomhoz, élelmiszert csomagolt a környék kitelepített emberei számára és gyógyszert keresett a háborús övezetben élő civileknek.
Amikor az online tanítás újraindult, Konyuh visszatért a tanulmányaihoz. Két hónappal később 17 másik diákkal együtt ünnepélyes keretek között online diplomázott.
Most a tervei között szerepel, hogy egy nyugat-ukrajnai egyetemen tanuljon. Tolmács szeretne lenni. Nem kívánja elhagyni az országot, mondta, de kétli, hogy valaha is visszatérhet Liszicsanszkba, ahol a családja lakását megrongálták a harcok.
Másik nagyanyja, aki a városban maradt, már soha nem fog elmenni: júniusban, mondta Konyuh, „egy rakéta csapódott be a szobába, ahol aludt”, és meghalt.
„Visszamennék segíteni és megnézni a nagymamám sírját, amit még nem láttam, de nem tudnék ott élni annak tudatában, hogy mi történt” – mondta, utalva az orosz erők által a városban okozott halálra és pusztításra.
Borovkova szerint sok diák és a szüleik azt mondják, hogy gyorsan szeretnék újjáépíteni Harant, amint Ukrajna visszanyeri az ellenőrzést Liszicsanszk felett. Ő és mások is úgy beszélnek, hogy ez mikor fog megtörténni, nem pedig ha, annak ellenére hogy a háború kimenetele nem világos, és Vlagyimir Putyin orosz elnök elsődleges céljává tette a Donbász feletti ellenőrzést.
Egyelőre mindenesetre az új tanévre összpontosítanak.
A Harantnak 634 diákja van az év elején, mondta az igazgató, mindössze 38-cal kevesebb, mint 2021–22-ben. Néhány új diák más régióból érkezett. Van olyan, aki elhagyta Ukrajnát, és két iskolába fog járni – a Harantba és a neki menedéket adó országban egy helyi iskolába. Ami a tanárokat illeti, túlnyomó többségük Harantban maradt.
Dorofijeva is köztük van. A 46 éves nő számára nem újdonság az otthon elvesztése és a nulláról való újrakezdés élménye. A tartományi fővárosban, Luhanszkban élt, amikor az Oroszország által támogatott erők 2014-ben elfoglalták. Elmenekült, és szülővárosában, Liszicsanszkban talált menedéket.
2014 őszi félévében kezdett tanítani a Harantban, öt hónappal a donbászi háború kitörése után.
„Az volt az érzésem, hogy mindent sárgára és kékre akarok festeni” – mondta, utalva az ukrán zászló színeire, és „mindent meg akarok tenni azért, hogy azt mondjam: Ez itt Ukrajna!”
Az ukrán nemzettudat központja
A Harant kezdeményezte, hogy közvetlenül a 2014-es megszállás után tartsanak békemenetet a városban. Később, az Oroszország által támogatott erők visszavonulása utáni években a Harant más iskolák élén számos, az ukrán identitást hangsúlyozó rendezvényt szervezett.
„Mi lettünk az ukránság központja Liszicsanszkban” – mondta.
Liszicsanszkban kiemelkedő szerepet játszott ebben iskolája.
Borovkova azt mondja, hogy jóval a donbászi háború kezdete előtt kezdte meg a városban a harcot az orosz befolyás ellen, amely akkor kezdett erősödni, amikor Oroszország a 2013–14-es Európa-barát és korrupcióellenes Majdan-tüntetéseket követően Kijev-ellenes hangulatot szított Kelet- és Dél-Ukrajnában.
Azt mondja, már évekkel korábban rájött, hogy Oroszország befolyást gyakorol a Donbászra, és olyan narratívákat népszerűsít, amelyek elválasztják Ukrajna többi részétől.
Borovkova szerint a Harant már 2010-ben reagált, amikor médiaműveltségi projekteket indított és diákmédiát hozott létre. Ez azt jelentette, hogy 2014-re, amikor a megszállási erőfeszítések megindultak, az iskola tanárai és diákjai nem voltak kitéve olyan szintű propagandának, mint a város többi része.
Felidézte, hogy 2014 májusában idősebb diákok jöttek hozzá, és elmondták, hogy a helyi tévétornyot elfoglalták, és propagandát sugároz. „A gyerekek megértették, hogy a propaganda nagyon erőszakossá vált, és aggódtak, hogy a helyi újságot és a televíziót is elfoglalták a megszállók” – mondta.
Liszicsanszk két hónapos megszállása és az azt követő évek harcai ellenére a Donbászban kirobbant háború meglepetésként érte őket. Az iskola felkészült a biztonság és a védelem szempontjából, mondta, de ő – mint több millió ember Ukrajnában és máshol – mentálisan felkészületlen volt.
„Az utolsó pillanatig nem tudtam elhinni, hogy olyan emberek élnek a közelben, akik ilyen katasztrófát okozhatnak az országunknak” – mondta.
Visszaemlékezve egy 2021. november 30-i, világűrtémájú, születésnapi ünnepségre, elgondolkodott azon, hogy mennyi minden változott azóta.
„Mindannyian űrlénynek öltöztünk, és arról álmodoztunk, hogy az űrbe repülünk és jobbá tesszük a Földünket (…) Hulladékválogatást végeztünk, projekteket fejlesztettünk, létrehoztuk a diákönkormányzatot, egy demokráciafejlesztési programot a város számára, részt vettünk a helyi közösségek országos kezdeményezéseiben, és reméltük, hogy továbbra is ilyen boldog életet élhetünk” – mondta Borovkova.
Február 24-e után megváltoztak a prioritások.
„A nagy kihívás az, hogy megtartsuk az összes gyereket és tanárt – mondta. – Hogy mindenki életben maradjon.”
