A kormányzati kommunikáció szerint kisebbfajta gazdasági csoda történt az elmúlt bő tíz évben Magyarországon, amióta a Fidesz van hatalmon. Régiós versenytársaink sem ültek a babérjaikon, ma már sokkal előrébb járnak, mint mi. A magyar gazdaságnak nem sikerült utolérnie a cseh, a lengyel és a szlovák gazdaságot, pedig egyik ország sem hajtott végre mélyreható reformokat, lényegében évtizedek óta ugyanazt csinálják: a külföldi cégek befektetéseire hajtanak, hogy még jobban növekedjen az export.
2010 óta van hatalmon az Orbán-kormány, és a gazdasággal kapcsolatban vissza-visszatérő gondolat, hogy az elmúlt tizenkét év abszolút sikertörténet. Orbán Viktor február 19-én, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján beszélt arról, hogy a választás tétje, hogy az új gazdaságban maradunk, vagy visszatérünk a régihez. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Magyarország hogyan sáfárkodott az uniós támogatásokkal, hogy az elmúlt tizenkét évben valóban sikeres volt-e a gazdaságpolitika.
Ezt úgy lehet a legobjektívebben megvizsgálni, ha nem egy korábbi kormány teljesítményével, hanem versenytársainkkal, a visegrádi országokkal (Lengyelország, Szlovákia és Csehország) hasonlítjuk össze a gazdasági mutatóinkat. Nehéz a 2010 előtti kormányok teljesítményét összehasonlítani, hiszen döntően 2010 után érkeztek meg az uniós támogatások, amelyet versenytársaink is megkaptak. Olyan országok, ahol nem volt a kabinetnek kétharmados, stabil felhatalmazása a kormányzásra.
Csak magunkhoz képest fejlődtünk
„Az elmúlt évtizedben nem következett be nagyon drasztikus változás a relatív fejlettségünkben. Ez azt jelenti, hogy önmagunkhoz képest fejlődtünk, viszont a versenytársainkhoz képest, vagyis a csehekhez, a szlovákokhoz és a lengyelekhez képest nem állunk jobban” – mondta a Szabad Európának Virovácz Péter, az ING vezető elemzője. A szakember szerint a régióban mindenki ugyanazt az ívet futotta be, vagyis nincs kiugró fejlődés. Magyarország sem kivétel, jobban élünk, mint korábban, de nem zárkóztunk fel sem a nyugati, sem a régiós országokhoz.
A kormányzati kommunikációban gyakran hallható, hogy Magyarország elképesztő növekedést produkál évek óta. A bruttó hazai termék (GDP) lendületesen emelkedik. Az alábbi grafikonon az látszik, hogy mekkora az egy főre jutó GDP. Magyarország 2000-ben még Lengyelországot és Szlovákiát is megelőzte. 2010-ben már csak a harmadik helyen voltunk, 2020-ra viszont mindenki megelőzött a visegrádi országok közül.
Érdemes vásárlóerő-paritáson is megnézni a GDP-adatokat, mert ez valóságosabb képet ad a helyi életszínvonalról. Az alábbi grafikonon az látszik, hogy 2000-hez képest a második helyről nem az utolsóra, „csak” a harmadik helyre csúsztunk vissza, sikerült Szlovákiát megelőzni.
Egy sikersztorink azért van
Virovácz Péter szerint Magyarország egy dologban lépett előre, pontosabban dolgozta le a hátrányát a visegrádi országokkal szemben, méghozzá a munkaerőpiaci aktivitásban. Az Orbán-kormány a munkanélküli-segély folyósításának kilencről három hónapra csökkentésével, a közmunkaprogram bevezetésével sikeresen érte el, hogy nőtt a munkaerőpiaci aktivitás. „Lehet arról vitatkozni, hogy mennyibe került ez a reform, mennyire volt hatékony a közpénzek felhasználását tekintve, tény ugyanakkor, hogy pozitív változás indult el. Nőtt az aktivitási ráta és emelkedett a foglalkoztatottság” – mondta az elemző.
Virovácz szerint ennek is volt hátránya, hiszen a magyar gazdaság nem technológiával és tőkével fejlődött, hanem az olcsó munkaerőnek köszönhetően. Az aktivitási ráta emelkedése ugyanis azt jelenti, hogy olyanok is visszakerültek a munkaerőpiacra, akik korábban passzívak voltak, nem volt állandó munkahelyük. A hazai gazdaság termelékenysége csökkenni kezdett, mert az olcsó munkaerőn alapult a fejlődés. A teljes foglalkoztatottság (háromszázalékos munkanélküliségi ráta) elérését követően nem volt már hová nyúlni, „elfogyott a munkaerő-tartalék”.
Virovácz Péter szerint ez 2017-re következett be, és a kormány ekkor kezdett csak el a tőkealapú technológiai fejlődésbe invesztálni. A termelékenység ezt követően ismét meglódult. Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt a gazdasági évnyitón, hogy „Magyarországnak erősödnie kell, erősödnie a tőkén keresztül kell”.
Az elemző szerint le kellett dolgoznia a kormánynak ezt a munkaerőpiaci hátrányunkat, még akkor is, ha az volt az ára, hogy termelékenységben lemaradtunk a régiós versenyben.
Az alábbi grafikonon mind a visszaesés, mind a növekedés is nyomon követhető. De jól látszik, hogy termelékenységben is sereghajtók vagyunk. Mindhárom versenytárunk előkelőbb helyezést ért el 2020-ig, amíg az összehasonlító adatok elérhetők az uniós statisztika hivatalnál, az Eurostatnál.
A hetvenes évek óta ugyanazt csináljuk
Virovácz Péter szerint egyedül a munkaerőpiaci reform különböztette meg Magyarországot a versenytársaitól a felzárkózási pályán. Ha viszont tágabb értelemben vizsgáljuk a trendet, nem sok különbség van az erős politikai felhatalmazás birtokában, sok esetben kétharmados parlamenti többséggel rendelkező magyar gazdaságpolitika és a régiós országok pályája között.
A feszes munkaerőpiacnak volt ugyanakkor egy olyan pozitív hatása, hogy elkezdtek a bérek emelkedni. A cégeknek egyre nehezebb volt új alkalmazottat találni és a régit megtartani. Nem volt mit tenni, emelni kellett a fizetéseket. Ez persze nemcsak Magyarországon zajlott így, hanem a régiós országokban is. Az átlagbéreket tekintve egyáltalán nem állunk olyan jól, mint ahogy a kormányzati politikusok állítják. A versenytársaink közül nálunk a legalacsonyabbak a fizetések, még a családtámogatási rendszer sem hozott áttörést.
„Sokszor téma a hazai közéletben, hogy mikor érjük utol Ausztriát. A jelenlegi trend szerint soha, de ez nemcsak Magyarországot érinti, hanem a régiós államokat is” – mondta. Az elemző szerint ehhez drasztikus változásra lenne szükség, például a termelésalapúról az innovációra alapozó növekedésre kellene átállni, ami nem történt meg.
„A hetvenes évek óta ugyanazt csináljuk, az exportból élünk. Mindegy, hogy melyik tömbnek vagyunk a tagja, mindegy, hogy merre nyitunk, Keletre vagy Nyugatra, ugyanaz a struktúra, hasonló a gazdasági stratégia. Igyekszünk minél több működő tőkét bevonzani és az exportot növelni” – tette hozzá Virovácz, aki szerint ebben semmi újdonság nincs.
Uniós pénzeső, elmaradó reformok
Az elemző szerint ugyanez igaz a versenytársainkra is, senki sem tudott érdemben kitörni, sehol sem zajlott le olyan forradalmi változás, amely drasztikusan eltérítette volna a növekedési pályát. „A térségben gazdasági evolúció, nem revolúció zajlott” – mondta. Ez azt jelenti, hogy egyik régiós ország sem hajtott végre olyan mélyreható reformokat, mint például Dél-Korea, Szingapúr, Hongkong vagy Tajvan, akik sikeresen törtek ki korábbi fejlődési pályájukról.
„Ott feje tetejére állították a teljes oktatási, egészségügyi és nyugdíjendszert, de így is tíz év kellett ahhoz, hogy kitörjenek a közepes fejlettség csapdájából” – mondta az elemző. Ezek az ázsiai országok technológia- és innovációvezérelt iparosodásra álltak át, tehát nem összeszerelő üzemeket létesítettek. Emellett specializálódtak a termelésben, és pénzügyi központokat, illetve alacsony adókörnyezetet hoztak létre.
„Óriási különbség, hogy ott nincs olyan szociális háló, mint Európában. Az ázsiai kistigrisek az alacsony adókörnyezet miatt visszavágták az állami kiadásokat, miközben Magyarországon csökkentették a társasági és a munkát terhelő adókat, de nem csökkentették az állami kiadásokat és a bürokráciát” – mondta. Virovácz szerint Magyarország ezért görgeti maga előtt ezeket az adósságnövelő tényezőket, ezért sem tud kitörni.
Jó volt a rajt
Bod Péter Ákos közgazdász és a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint a gazdaságpolitika elmúlt tizenkét évének megértésében nem mehetünk el a 2008–2009-es pénzügyi válság és az azt megelőző gazdasági pálya mellett. „A kilencvenes években, vagyis a rendszerváltást követő évtizedben sikeresebb volt a rajt, mint régiós vetélytársainknál, legalábbis ami a gazdaság szerkezetének átalakítását érinti” – mondta.
A közgazdász szerint ennek az volt az oka, hogy Magyarország már a rendszerváltás kezdetétől a többieknél eredményesebb volt a közvetlen külföldi tőke (FDI) bevonásában, ezzel gyorsabb lett a régi struktúrák lebomlása, de az új, hatékony iparok megjelenése is.
„Olyannyira megmaradt ez, hogy a legfrissebb elérhető, 2017-es adatok szerint a hazai GDP felét az itt működő külföldi társaságok termelik, ami sokkal magasabb érték, mint Szlovákiában, illetve Cseh- és Lengyelországban” – mondta Bod Péter Ákos. Ez részben siker, mert azt jelenti, hogy jelentős külföldi működő tőkét vonzott be Magyarország, de a markánsan duálissá vált gazdaság mögött a hazai tőke elégtelen dinamikája is fellelhető.
A közgazdász szerint nincs átlagos magyar termelékenység, mert a hazánkban működő multinacionális cégek termelékenysége magas, miközben a magyar kis- és közepes vállalatok (kkv) még mindig sokkal alacsonyabb hatásfokkal működnek. „Az elmúlt tizenkét év gazdaságpolitikája ilyen értelemben kudarc, mert a gyakori fogadkozások ellenére nem sikerült a hazai kkv-szektort megerősíteni” – mondta Bod Péter Ákos.
A szakember szerint a 2008–2009-es gazdasági válság Magyarországot a térség átlagánál súlyosabban érintette, nagyrészt az odáig elvezető években elkövetett gazdaságpolitikai hibák miatt. Ám további gond, hogy a következő csapat nemcsak helyes, hanem rossz következtetéseket is levont a történésekből. Az Orbán-kormány látta, hogy túl nagy az adósság, alacsony a foglalkoztatottság, sérülékeny a gazdaság szerkezete, de a pénzügyi válságra 2010 után a gazdaságpolitika az újraiparosítás nem túl korszerű válaszát adta.
„Ezzel sajnálatos módon továbbra is a külföldi ipari tőkétől való függést erősítette meg, holott rengetegen elmondták, hogy az összeszerelő üzemek helyett a nagyobb hozzáadott értéket képviselő termelést és a szolgáltató szektort kellett volna fejleszteni” – mondta.
Orbán nem hisz a piaci versenyben
Bod Péter Ákos szerint az uniós támogatások és a magyar költségvetési pénzek jelentős része ment el nagyszabású beruházásokra, presztízsrendezvényekre, ahol a kisebb cégek alig rúghattak labdába. „Úgy látom, a miniszterelnök és a vezető kör nem hisz a versenyben, a piacban. Inkább abban látják a növekedés titkát, hogy be kell hozni néhány nagy céget, és ezzel, ahogy Matolcsy György jegybankelnök szokta mondani, berúgjuk a gazdaság motorját” – mondta.
A közgazdász szerint amíg a gazdaságpolitika irányítói mindig valami új, nagy projektben látják a sikert, addig nincs is esély a hazai kis- és közepes vállalatok helyzetbe hozására. „Pedig vannak jó észt, lett példák, és a közeli Lengyelországban is sikeres kkv-k nőttek ki, az elmúlt húsz év alatt szinte az összes szektorban komoly hozzáadott értéket hoztak létre, és kezdenek kilépni a regionális piacra” – mondta.
A 2010 után megérkező uniós pénzekkel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy „az irdatlan sok pénzből új országot lehetett volna építeni”. A hazai infrastruktúra jól járt ezekkel a támogatásokkal, de az egészségügy és az oktatás reformja, a területi fejlesztés elmaradt.
„Az uniós pénzekkel kapcsolatos kormányzati álláspont tizenkét éve – csekély túlzással – így jellemezhető: költsük el gyorsan nagy projektekre, a maradékot pedig szórjuk ki politikai alapon. A vissza nem térítendő támogatásban részesülő cégek hatékonysága és versenyképessége nem nőtt kielégítő módon, talán mert hozzászoktak az ingyenpénzhez” – tette hozzá.
A közgazdász szerint a visegrádi országok egyik újabb előnye Magyarországgal szemben, hogy mára a mienknél kisebb lett a korrupciós kitettségük. Gyakran mondják az elemzők, hogy legalább nálunk megvan a politikai stabilitás.
„Nem így látom. Az erős politikai felhatalmazás, a kétharmados parlamenti többség akkor fontos, ha népszerűtlen intézkedéseket kell végigvinni egy szükséges reform érdekében. Ilyenekre bőven szükség lett volna az elmúlt tizenkét évben, de a jelenlegi kormányzat többségüket elmulasztotta” – mondta. Bod Péter Ákos szerint az ellensúly nélküli politikai túlhatalom birtokában viszont egy hétvégén átírhatnak egy egész iparágat érintő törvényt, ez azonban inkább társadalmi és gazdasági hátrányunkra van: „A politikai stabilitás értelme az, hogy a törvények stabilak, nem a politikusok karosszékei.”
