Kaja Kallas észt miniszterelnök az EU külpolitikai főmegbízotti posztjára készül az uniós csúcstisztségekről heteken át folytatott heves politikai manőverezés után. A liberális demokrácia olyan védelmezője jut így kulcsszerephez az unió biztonsági és védelmi céljainak formálásában és előmozdításában, akinek meghatározó személyes tapasztalatai vannak a szovjet megszállásról.
Az EU külpolitikai főképviselőjének kinevezéséhez minősített többség kell a tagállamok állam- vagy kormányfőiből álló Európai Tanácsban. A szavazás az EU-vezetők június 27–28-i brüsszeli csúcstalálkozóján várható. Ahhoz, hogy öt évre kinevezzék, Kallasnak az őszre tervezett meghallgatásokat követően az Európai Parlament jóváhagyására is szüksége lesz.
Az EU vezető állásairól folyó tárgyalásokat ismerő brüsszeli források arról beszéltek a Szabad Európának, hogy a közösség 27 tagja egyetért Kallas személyében.
Kallas a veterán spanyol szocialista politikust, Josep Borrellt váltaná a poszton, akinek hivatali ideje alatt része volt egy világjárványban, háborúkban az EU perifériáján fekvő Hegyi-Karabahban és Ukrajnában, határválságban Belarusszal, valamint jelentős megosztottságban azt illetően, ahogy Izrael háborút vív a Gázai övezetben az EU és az Egyesült Államok által terroristacsoportnak minősített Hamász ellen.
Nacionalista populizmus, ukrajnai háború
Megerősítésére várva Kallas úgy kezdi meg a munkát a 27 tagú Európai Unióban, hogy a közösségen belül a növekvő nemzeti populizmus és a tagállamok elkötelezettsége birkózik olyan alapvető értékekkel, mint a jogok és a demokrácia, miközben kívülről Oroszország és az ukrajnai háború, valamint a nemzetközi rend más kihívásai teszik próbára.
Mandátumának kezdete nagyjából egybeesik majd a megosztó amerikai választásokkal és a NATO-n belüli vezetőváltással – ezek mindegyike komoly következményekkel jár a transzatlanti kapcsolatok fejlődésére.
Kallas lesz az unió ötödik külügyi főképviselője a poszt 1999-es bevezetése óta, de az első olyan, aki a posztkommunista Európából érkezik, egyben az első baltikumi politikus, aki eljut az EU legfelső politikai döntéshozatali szintjére.
Az övé volt az egyik legelszántabb hang Oroszországgal szemben. Kallas nehezményezte, hogy „a világ figyelmen kívül hagyta” az évtizedes Ukrajna elleni orosz agressziót, amely a Krím 2014-es megszállásával kezdődött. Szerinte a Nyugatnak még Oroszország 2022-es teljes körű inváziója előtt katonai segítséget kellett volna nyújtania Kijevnek, ahogy Tallinn tette, amikor az amerikai hírszerzés egy közelgő támadásra figyelmeztetett, miután orosz katonák tízezrei gyűltek össze az ukrán határnál.
Oroszország gyarmathatalom „volt, és az is maradt”, amit az észtek testközelből ismernek – írta Kallas a hónap elején. Moszkva „gyarmatosító földszerző politikája a mai Ukrajnában szívszorító emlékeztető arra, hogyan ismételheti magát a történelem”.
A hivatalosan az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjeként ismert poszt jelentős platformot biztosít az EU közös biztonság- és védelmi politikájának alakításához. A főképviselő leglátványosabb szerepe az EU védelmi együttműködésének előmozdítása, beleértve az együttműködést a NATO-val, valamint a védelmi és biztonsági stratégiák és politikák összehangolása.
Kallas következetesen elutasítja egy olyan békemegállapodás gondolatát, amely orosz kézen hagyna nemzetközileg elismert ukrán területeket – a Krímtől a Moszkva állítása szerint tavaly annektált négy területig. Azt mondta a Szabad Európának, hogy „a háborúnak akkor lesz vége, amikor Oroszország visszatér Oroszországba”.
Szovjet múlt
Kallas 14 éves koráig szovjet megszállás alatt élt, olyan édesapa mellett, aki már jóval Észtország függetlenségének 1991-es visszaszerzése előtt támogatta a gazdasági autonómiát. Apja, Siim Kallas rövid ideig Észtország miniszterelnöke volt, és három különálló tárcát vitt az Európai Bizottságban.
„Ez az ördög még mindig ott él Oroszországban” – idézte Kallast a Reuters egy évvel ezelőtt, annak az évfordulóján, hogy édesanyját és a nagyszüleit 1941-ben erőszakkal Szibériába deportálták, amikor a szovjet hatóságok szét akarták zúzni Észtország hazafias érzelmű elitjét.
Azonnali kihívásai között szerepel majd a bokszmeccs egy magas rangú magyarországi edzőpartnerrel, hiszen Brüsszel régi bírálójának, Orbán Viktor miniszterelnöknek az országa tölti be az idei év második felében az EU soros elnöki posztját.
A jobboldali Orbán egy kicsi, de makacs kórust vezet, amely szkeptikusan viszonyul az ukrajnai háborúból következő olyan kulcsfontosságú kérdésekhez az EU külpolitikájában, mint az oroszellenes szankciók, a fegyver- és egyéb katonai segélyek szállítása Kijevnek, illetve az Oroszországtól való energiafüggőség felszámolása. Budapest ellenáll annak is, hogy Ukrajna, Georgia és Moldova tagsági garanciákat kapjon, miközben jelentősebb előrelépést szorgalmaz a balkáni tagjelöltek, például Szerbia felvétele érdekében az EU-ba.
Kallas már 2023 derekán arra panaszkodott a Szabad Európának: az a fő aggodalma, hogy „talán nem minden szövetséges ismerte fel azt a biztonsági helyzetet, amelyben vagyunk”.
Kallas régóta szorgalmazza, hogy találjanak utat Ukrajna NATO-tagságához; ne a ha legyen a kérdés, hanem a mikor. Elismerte ugyanakkor, hogy „ez nem történhet meg, amíg a háború tart”.
A Balkánon szorosabb kapcsolatokat ápol, de emlékeztette az ottani kormányokat a reformok és a korrupcióellenes erőfeszítések szükségességére, valamint az elismerésről folyó viták megoldására, különösen Koszovó esetében.
Kallas az orosz propaganda elleni küzdelem hatékony eszközeként beszélt a jobb élet erejéről az orosz határ európai oldalán.
Emlékeztetett Észtország végül kudarcba fulladt semlegességére a negyvenes években az Oroszországgal szomszédos országokkal, például Grúziával és Moldovával kapcsolatban, de hangsúlyozta, hogy NATO- vagy EU-tagsági törekvéseik „a saját döntéshozóikon múlnak”.
Kallas korábban jogász volt, 2010-ben csatlakozott a liberális Észt Reformpárthoz. Tagja volt az észt és az Európai Parlamentnek, elsősorban digitális és innovációs kérdésekkel foglalkozott.
Brüsszelből visszatért a nemzeti politikához és a 2019-es választások megnyeréséhez, végül 2021-ben ő lett Észtország első női miniszterelnöke.
Ami a külpolitikát illeti, következetesen kiállt amellett, hogy véget kell vetni Európa orosz energiafüggőségének.
Egyik vezetője volt a szovjet korszakból maradt emlékművek lerombolásának a posztkommunista országokban, amivel magára haragította Moszkvát. Februárban Oroszország felvette Kallast és más balti tisztviselőket egy olyan körözési listára, amelynek A történelmi emlékezet megszentségtelenítése címet adta.
Kallas 2023-ban durva belpolitikai botrányt élt át egy olyan cég oroszországi üzleti tevékenysége miatt, amelynek negyedrészben a férje, Arvo Hallik a tulajdonosa, miközben ő maga folyamatosan arra szólította fel az észt vállalatokat, hogy hagyjanak fel oroszországi működésükkel.
