Alekszej Navalnij kabinetfőnöke azt mondja, hogy a börtönkörülmények romlása veszélyezteti a bebörtönzött orosz ellenzéki vezető egészségét, miközben Navalnij Korrupcióellenes Alapítványa arra készül, hogy a közelgő moszkvai helyhatósági választásokat a háború elleni szavazássá változtassa.
Navalnijt tavaly januárban tartóztatták le, amikor visszatért Oroszországba Németországból, ahol azután a nyugati laboratóriumi vizsgálatok szerint csaknem végzetes mérgezési kísérlet után kezelték, amelyet Szibériában követtek el ellene egy szovjet időkből származó idegméreggel. Oroszország tagadja, hogy megpróbálta volna megölni Navalnijt.
Most 11 és fél éves börtönbüntetését tölti a feltételes szabadlábra helyezés feltételeinek megsértése, csalás és a bíróság becsmérlése miatt, amit tagad.
Egyetlen normális ember sem bírná
Egyenként több millió követővel rendelkező Twitter- és Instagram-fiókjában az ügyvédei segítségével közzétett múlt heti bejegyzéseiben arról számolt be, hogy augusztusban harmadszor is büntetőzárkába zárták bosszúból a politikai tevékenységéért. A büntetés-végrehajtási szolgálat nem reagált erre.
A kétszer három méteres, asztallal, székkel és reggel hattól este 10-ig összecsukott ággyal berendezett cella az ellenzéki vezető körülményeinek jelentős romlását jelzi – mondta a Reutersnek adott interjúban kabinetfőnöke, Leonyid Volkov.
„Hirtelen, három héttel ezelőtt elkezdtek drámaian rontani a körülményein, ami valójában óriási veszélyt jelent az egészségére, mert egyetlen normális ember sem tudna hosszú időt eltölteni abban a különleges cellában” – mondta Vilniusban, Litvániában, ahol Navalnij szervezetének nagy része működik, mióta a tevékenységét Oroszországban betiltották.
„Alekszej esetében, aki éppen csak túlélte a mérgezést, ez különösen veszélyes” – mondta Volkov, aki ügyvédeken keresztül tartja a kapcsolatot Navalnijjal, aki szerinte továbbra is „nagyon fitt lelkileg és fizikailag”.
Navalnij beperelte a börtönigazgatót
Közben Alekszej Navalnij pert indított az őt fogva tartó büntetés-végrehajtási telep igazgatója ellen. Azzal vádolja, hogy törvénytelenül helyezte büntető magánzárkába a Kreml szókimondó bírálóját.
A vlagyimiri területen található Kovrov Városi Bíróság augusztus 5-én közölte, hogy nyilvántartásba vette Navalnij keresetét, amelyet a Moszkvától mintegy 260 kilométerre keletre fekvő 6. számú büntetőtelep igazgatója, Jurij Korobov ellen indított.
Navalnij keresetében azt állítja, hogy szükségtelenül helyezték büntetőzárkába egy részben kigombolt rabruha miatt.
Az orosz büntetés-végrehajtási rendszerben a büntetőcella egy apró betonszoba, ahol nincs vécé és folyó víz.
Augusztus közepe óta Navalnijt háromszor helyezték ilyenbe – hol kigombolt rabruha miatt, hol azért, mert nem hajtotta végre az őr parancsát, és nem tette kellő időben a háta mögé a kezét, hol pedig azért, mert „tévesen azonosította magát” egy őrnek.
Navalnij ragaszkodik ahhoz, hogy politikai okok miatt helyezték magánzárkába, mégpedig azért, mert szakszervezetet hozott létre a büntetés-végrehajtási telepen.
Ha Putyin megy, szerinte kiengedik
Volkov azt mondja, a csapatnak fogalma sincs arról, mit gondol Vlagyimir Putyin elnök, és igyekeznek nem is gondolni rá. „Az a tény, hogy Putyin elveszíti a háborút, és egyre kevésbé kiszámítható, veszélyesebbé teszi a helyzetet” – közölte.
A Kreml és Putyin egyaránt azt állítja, hogy Oroszország „különleges katonai művelete” Ukrajnában a terv szerint halad, és az tette szükségessé, hogy az Egyesült Államok arra használta fel Ukrajnát, hogy Oroszországot fenyegesse a NATO-bővítéssel és az orosz ajkúak üldözésével.
Ukrajna és nyugati szövetségesei szerint ezek mondvacsinált ürügyek voltak egy indokolatlan hódító háborúhoz.
Volkov azt mondja, hogy amint Putyin lelép a színről, Navalnijt szabadon engedik. De semmi más nem biztos, mert a Nyugat Moszkvára gyakorolt befolyása, amely korábban segítette a börtönkörülmények javítását, véget ért, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Két-három év
A februári invázió óta Navalnij csapata a YouTube-on próbálja felrázni a közvéleményt Putyin háborúja ellen, és 15 millió embert ér el Oroszországban – mondja Volkov.
„Tudjuk, hogy működésünk lassan segít megváltoztatni a közvéleményt (…) Két-három évbe fog telni, hogy drámai módon megváltozzon az orosz társadalom hozzáállása, és annyira népszerűtlenné tegyük Putyin háborúját, hogy ne tudja folytatni” – mondta.
Navalnij csapata azt reméli, hogy a vasárnapi moszkvai helyhatósági választásokat tiltakozó szavazássá változtatja azzal, hogy négyszáz olyan jelöltet támogat, akik állításuk szerint ellenezték a konfliktust.
„Nagy nyomással kell szembenézniük, még erőszakkal és brutalitással is. Megverik őket – mondta. – Szóval nagyon csúnya dolgok történnek, és az emberek mégis tovább harcolnak, mi pedig támogatjuk őket.”
A Kreml eddig nem reagált arra a kérésre, hogy kommentálja Volkov állításait, amelyeket a Reuters nem tud ellenőrizni.
Volkov óva intett azoktól a javaslatoktól, amelyek kitiltanák az oroszokat az Európai Unióból, és amelyeket az Oroszországgal határos balti államok és Lengyelország támogatnak. Szerinte ez propagandaajándék volna a Kremlnek, a kulcsfigurákkal szembeni szankciók hatásosabbak lehetnek.