Megsértették a betegjogait annak az öt hónapos terhes nőnek, aki meghalt a kórházban, miután nem végezték el rajta az életmentő abortuszt.
Adam Niedzielski egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy minden nőnek joga van az abortuszhoz, amennyiben terhessége miatt életveszélybe kerül.
A tárcavezető emellett bejelentette, hogy bizottságot állítanak fel a terhességmegszakítási irányelvek vizsgálatára. Külön kitért arra, hogy a testületben nők is helyet kapnak.
A 33 éves Dorota Lalik május végén halt meg a konzervatív dél-lengyelországi régióban található Nowy Targ kórházában, ahova azt követően szállították be, hogy elfolyt a magzatvize. Azt mondták neki, hogy feküdjön a lábait felpolcolva. Három nappal később meghalt szepszisben.
Bartłomiej Chmielowiec ombudsman leszögezte, hogy az egészségügyi intézmény megsértette a terhes nő jogait.
Jolanta Budzowska, az elhunyt családjának ügyvédje szerint egyértelműen orvosi műhiba történt, mivel a nőt nem tájékoztatták arról, hogy az életét kockáztatja, ha nem szakítják meg a terhességet időben.
Ehhez kapcsolódóan: „Nem hiszem el, hogy meghaltál!” – a lengyel abortusztilalomról az EP-ben
Ez már nem az első olyan eset Lengyelországban, amikor egy terhes nő azért hal meg, mert indokolt esetben sem végzik el a terhesség megszakítását a magzat szívhangjára tekintettel.
A lengyel alkotmánybíróság 2020-ben úgy döntött, alkotmányellenes a terhességmegszakítás feltételeiről szóló 1993. évi törvény. A döntés csak azokban az esetekben engedélyezi a terhesség megszakítását, amikor a születés előtti vizsgálat vagy más orvosi megfontolás súlyos és visszafordíthatatlan magzati károsodás vagy a magzat életét fenyegető gyógyíthatatlan betegség nagy valószínűségére utal. A döntés azonban gyakorlatilag teljes abortusztilalmat jelent, mivel a Lengyelországban végzett legális abortuszok túlnyomó többsége az előbb említett okból történt.
A döntést követő első tíz hónapban életet és egészséget fenyegető veszély miatt mindössze háromszáz nőn végeztek terhességmegszakítást a lengyel kórházakban.