Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ukrajna nem áll le – még nagyobb szeletet igyekszik kihasítani Oroszország területéből


Humanitárius segélyért állnak sorba a harcok miatt otthonukat elhagyó emberek az oroszországi Kurszkban 2024. augusztus 12-én
Humanitárius segélyért állnak sorba a harcok miatt otthonukat elhagyó emberek az oroszországi Kurszkban 2024. augusztus 12-én

Ukrajna drónokkal támadott két orosz területet kedden, miközben szárazföldi erői megpróbálták áttörni a védelmi vonalakat, hogy még nagyobb szeletet hasítsanak ki Oroszország területéből.

Az ukrán katonák egy hete lépték át az orosz határt Moszkvától mintegy 530 kilométerre délnyugatra. A háború kezdete óta legnagyobb, orosz terület elleni meglepetésszerű támadásuk célja az orosz elnök szerint egyrészt Kijev tárgyalási pozíciójának javítása a lehetséges béketárgyalások előtt, másrészt az orosz erők lelassítása a többi fronton.

Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy légvédelmi egységei tizenkét drónt semmisítettek meg a Kurszki, egyet pedig a Belgorodi terület felett, egy továbbit pedig Voronyezsnél lőttek le. Az orosz tisztviselők Kurszkban és Belgorodban rakétatámadások veszélye miatt adtak ki figyelmeztetést.

Az oroszországi Belgorodi terület Krasznaja Jaruga-i járásának csaknem teljes civil lakosságát evakuálták – jelentette a helyi kormányzó, miközben az ukrán erők tovább haladtak előre a szomszédos Kurszki területen.

„Több mint 11 ezer ember hagyta el az otthonát – írta Vjacseszlav Gladkov kormányzó a Telegramon augusztus 13-án. – Jelenleg körülbelül ezren vannak ideiglenes szálláshelyeken.”

A járást a háború előtt körülbelül 14 ezren lakták.

A kormányzó augusztus 12-én jelentette be a járás kiürítését, és le is zárta a területre bevezető utakat. A járás vezetője, Andrej Miskov szerint az ott maradt ötszáz ember többsége tisztviselő, a sürgősségi szolgálatok munkatársa vagy kulcsfontosságú szakember.

A járás nyugaton Ukrajnával, északon pedig a Kurszki terület megtámadott Belovi járásával határos.

Oroszország és Ukrajna merőben eltérő becsléseket közölt az ukrán ellenőrzés alatt álló orosz területek nagyságáról. Kijev ezer négyzetkilométerről beszél, de orosz tisztviselők szerint a valós szám kevesebb mint ennek fele.

A Kurszki terület kormányzója, Alekszej Szmirnov augusztus 12-én azt jelentette Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy 28 település áll „az ellenség ellenőrzése alatt”.

„A behatolás mélysége a Kurszki területre tizenkét kilométer, az arcvonal szélessége negyven kilométer” – mondta.

Orosz háborús bloggerek heves harcokról számoltak be a kurszki fronton, ahol az ukrán erők megpróbálják kiterjeszteni az ellenőrzésüket Lgov, Bolsoj Szoldatszkoje és Korenyevo közelében. Ugyanakkor közölték, hogy Oroszország katonákat és nehézfegyvereket szállít oda, és visszavert több ukrán támadást.

Szudzsa sorsa, amelyen keresztül Oroszország Nyugat-Szibériából Ukrajnán át Szlovákiába és az Európai Unió többi országába szállítja a gázt, nem egyértelmű. A Gazprom hétfőn azt közölte, hogy még működik a vezeték.

Egyes orosz háborús bloggerek és ukrán Telegram-csatornák szerint a város ukrán ellenőrzés alatt áll, de a Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni a harctéri beszámolókat, Oroszország pedig egyelőre nem közölt részleteket a szudzsai helyzetről.

Mintegy 14,65 milliárd köbméter gázt szállítottak Szudzsán keresztül 2023-ban – ez az Európába irányuló orosz földgázexport durván felét, vagyis az EU-fogyasztás körülbelül öt százalékát jelenti.

Az ukrán támadás rávilágított arra, hogy a kicsi, ám nagy mobilitású egységek mennyire hatékonyak lehetnek a hatalmas létszámfölényben lévő orosz hadsereggel szemben, jóllehet ha erejét Kurszkra fordítja, Ukrajna önmagát gyengítheti a front más részein.

Oroszország hétfőn arról számolt be, hogy új területeket foglalt el a front más részein, bár kénytelen volt utánpótlást átcsoportosítani az ukrán előrenyomulás megállítása érdekében.

Volodimir Zelenszkij elnök éjszakai beszédében azt mondta az ukránoknak, hogy a művelet Ukrajna biztonságát szolgálja, a Kurszki területről Oroszország sok légicsapást indított az ország ellen.

„Oroszországot rá kell kényszeríteni a békére, ha már Putyin olyan nagyon harcolni akar” – jelentette ki.

Oroszország 2022 februárjában támadta meg Ukrajnát, és jelenleg az ország területének 18 százalékát tartja ellenőrzése alatt. Az Oroszország elleni meglepetésszerű támadásig Ukrajna újabb és újabb területeket veszített az orosz erőkkel szemben az orosz előrenyomulás megállításához, sőt visszafordításához biztosított több száz milliárd dolláros amerikai és európai támogatás ellenére.

Kurszkot eddig 121 ezer ember hagyta el önként vagy evakuálás keretében, további 59 ezer embert pedig most visznek el – közölték helyi tisztviselők. A Kurszkival határos Belgorodi területen szintén evakuáltak tizenegyezer civilt – közölte az ottani kormányzó.

Az ukrán légierő kedden arról számolt be, hogy Oroszország az éjszaka folyamán 38 támadó drónt és két ballisztikus rakétát lőtt ki Ukrajnára. Kedd hajnalban az egész országban rövid időre légiriadókat rendeltek el, de azóta lefújták.

Készült a Reuters összefoglalójának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG