Denisz Smihal ukrán miniszterelnök arról tájékoztatta szlovák kollégáját, Robert Ficót, hogy országa nem fogja meghosszabbítani az orosz földgáz tranzitjáról szóló, év végén lejáró megállapodást.
„Ukrajna ismét megerősíti, hogy nem folytatja a tranzitegyezményt Oroszországgal a lejárta után – szögezte le az ukrán kormányfő a szlovák hivatali partnerével közös ungvári sajtótájékoztatón. – Ukrajna stratégiai célja, hogy megfossza a Kremlt a szénhidrogének eladásából származó nyereségtől, amelyből az agresszor a háborút finanszírozza.” Arra is kitért, hogy megérti, hogy egyes államok, köztük Szlovákia „akut függőségben” vannak az orosz földgáztól, azonban a beszerzések diverzifikálása megoldást jelenthet a problémákra. Bejelentette, hogy Ukrajna és Szlovákia megegyezett egy kelet-európai energiaközpont létrehozásáról hazája jelentős földgáztározói kapacitásának felhasználásával.
Fico üdvözölte, hogy Kijev az orosz gázszállítási szerződés lejárta után is elkötelezett tranzitrendszerei használata mellett mind a kőolaj, mind a földgáz terén. Az oroszbarát kormány vezette Szlovákia konfliktusba került Ukrajnával az orosz olaj- és gázszállítások ügyében, amelyek a fő bevételi forrást jelentik Moszkva számára.
Az ukrajnai invázió két és fél évvel ezelőtti megindításakor az Európai Unió még erősen függött az orosz energiahordozóktól, azonban azóta a legtöbb tagállam más beszerzési forrásokra állt át. Kivételt jelent ez alól Magyarország és Szlovákia.
Friss jelentések szerint már megállapodás született a felek között az orosz kőolaj ukrajnai tranzitjának folytatásáról, de a gázszállítások drámaian vissza fognak esni, ha Kijev valóban beváltja az ígéretét ennek felszámolására jövő év elejétől. Európába mára csupán két útvonalon keresztül érkezik csővezetékes orosz földgáz: a Török Áramlaton és Ukrajnán keresztül. Év végén jár le az orosz–ukrán gáztranzit-megállapodás.
A szlovák miniszterelnök továbbra is határozottan ellenzi Ukrajna esetleges NATO-csatlakozását, noha elvileg az EU-tagságát támogatná.
Robert Fico és a sokak által szintén oroszbarátnak tartott Orbán Viktor ellenzi Ukrajna nyugati katonai támogatását, és a mielőbbi békekötés mellett érvel, akár Kijev számára elfogadhatatlan feltételekkel is.
„Szlovákia érdekelt Ukrajna helyreállításában, illetve a jószomszédi kapcsolatokban. Megértjük, hogy ennek a békének fenntarthatónak kell lennie. Biztonsági garanciákra van szükségük, megértjük. Támogatni fogunk minden olyan kezdeményezést, amely ennek elérésére irányul – mondta. – Nem fogunk akadályt gördíteni Ukrajna EU-tagságának útjába (…) Lesznek olyan országok, amelyek az ellen lesznek, hogy Ukrajna gyorsan az EU tagjává váljon. Ezt nyíltan és világosan kimondom” – húzta alá.
A találkozó előtt a szlovák kormányfő azt mondta az esetleges ukrán NATO-tagságról, hogy az csak a harmadik világháború alapját teremtené meg. „Tudják, mi történhet: ha Ukrajna egyszer NATO-tag lesz, és kitör egy, a mostanihoz hasonló konfliktus, akkor az egy NATO-tag elleni támadásnak fog számítani, és rendkívül veszélyes mechanizmusok léphetnek működésbe – fogalmazott. Közölte, hogy Szlovákia új pénzügyi segítségnyújtási csomagot készít elő Ukrajnának. – A szlovák kormány készen áll arra is, hogy katonai támogatási csomagot nyújtson, de ez nem fog halált okozó fegyvereket tartalmazni.”