Az Európai Uniónak a nyugat-balkáni államok felé tett megnyilvánulásait figyelni kicsit olyan, mint amikor az ember egy elakadt lemezt hallgat. Az unalomig ismert refrén szép, közös jövőt ígér, csak épp arról nem hallani, hogy ez hogyan és mikor valósul meg.
Az EU vezetői először 2003-ban, Szalonikiben adták a Nyugat-Balkán államainak tudtára – sajátos megfogalmazással –, hogy megnyílt előttük „az európai perspektíva”, azaz hétköznapi nyelven azt, hogy egyszer majd az unió tagjai lesznek.
18 évvel később, idén áprilisban az EU külügyi tanácsa ugyanerre a következtetésre jutott – a régió előtt nyitva áll az európai perspektíva. Bátorításként még azt is hozzátették, hogy „az EU-nak nagyobb erőfeszítéseket kell tennie a térség államaival való párbeszédre”.
Vannak olyanok persze, akik szerint jelentős haladás történt ama bizonyos 18 év során. Szlovénia és Horvátország tényleg EU-tag lett. Mások – például Szerbia és Montenegró – a tagság felé araszolnak, igaz csigalassúsággal.
Még egy elveszett évtized?
Viszont a szomorú tény az, hogy az elmúlt tíz év elég sok kívánnivalót hagy maga után, az EU és a Nyugat-Balkán kapcsolatainak tekintetében. Minden okunk megvan a félelemre, hogy a 2020-as évek egy újabb elvesztett évtized lesz.
Hogy miért a pesszimizmus? Azért, ami egy nappal az EU külügyi tanács után történt. Ugyan nincs közvetlen köze a Nyugat-Balkánhoz, de nagyon jól mutatja, hogyan működik valójában az európai uniós politika.
Az ominózus esemény Michel Barnier volt uniós biztos és brexit-főtárgyaló május 11-i francia tévéinterjúja volt. A volt uniós illetékes (korábban több francia miniszteri tárca gazdája) hatalmas sokkot okozott a brüsszeli kulisszák mögött.
Hithű gaullistához méltó módon felvetette, hogy Franciaország öt évre állítsa le az összes nem uniós állampolgár bevándorlását, és hogy Párizs tegyen aktív lépéseket a Schengen-övezet külső határainak megerősítésére. Emellett, szemrebbenés nélkül összekapcsolta az Európába történő bevándorlást a terrorhálózatokkal.
Hirtelen eltűnt a tapasztalt európai államférfi, aki szerette hangsúlyozni a klub erényeit, a toleranciát és a nyitottságot. Megjelent viszont a helyén egy opportunizmus-gyanús politikus, aki úgy tűnik Marine Le Pen szavazóit próbálta meg elcsábítani a jövő tavaszi elnökválasztások előtt.
Barnier az Élysée-be tart?
A 70 éves politikus egészen eddig lebegtette, hogy indulhat az elnöki posztért a jobbközép Les Républicains párt színeiben. A felmérések szerint azonban nem lenne veszélyes ellenfele sem Le Pennek, sem Emmanuel Macron jelenlegi elnöknek, mert túlságosan centristának és szürkének tartják.
Lehet, hogy ez volt az utolsó, kétségbeesett kísérlete, hogy releváns maradjon a hazájában?
Bármi volt is a motivációja, az epizód rávilágít két dologra, ami végzetes lehet a Nyugat-Balkán EU-integrációja számára.
Az első: hogy az európai politikusok még mindig nem tudnak elszakadni attól a hagyománytól, hogy egy dolgot mondjanak Brüsszelben, és aztán a hazai közönségnek tetszelegve, valami radikálisan mást otthon.
A második és még fontosabb dolog: Barnier pálfordulása jól mutatja, hogy milyen is a politikai légkör az EU egyik legfontosabb tagországában, és ez nem ad okot az optimizmusra. Azt sugallja, hogy a törekvés most az „Európa erőd” építése, amiben a franciák nincsenek egyedül.
Tovább előszobáztathatják a tagjelölteket
Ez a két tényező látványosan érzékelhető az uniónak a Nyugat-Balkánhoz való hozzáállásában. A portugál uniós elnökség látszólag teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy mandátuma lejárta – július 1. – előtt megnyissák a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával. Csakhogy Bulgária hajthatatlannak tűnik.
Szófiában javában zajlik a választási kampány, amelyen a nyelvrokonság ellenére jelen van az Észak-Macedóniával lezáratlan történelmi vita.
Koszovó – az EU Bizottság szerint – teljesíti a vízummentesség összes feltételét, de kevés olyan tagállam van, amely szeretné megadni neki a könnyítést. Valahol mindig van egy választás vagy választói csoport az unióban, amely sokkal fontosabb, minthogy zöld utat adjanak a Nyugat-Balkán országainak.
Az európai intézmények a végén az ilyen problémák során megszokott, jól ismert sémát követik majd: tanácskoznak róla. Már döntöttek is, hogy a Nyugat-Balkán ügyének gyakrabban kell szerepelnie a külügyi tanács napirendjén.
Josep Borrell, az EU külpolitikai főmegbízottja pedig a jövő héten Brüsszelbe invitálta a tagságra pályázó hat ország vezetőit. Felmerült még, hogy minden évben megrendezzék az EU–Nyugat-Balkán csúcsot.
Tavaly Horvátország volt egy ilyen találkozó házigazdája, az idén Szlovéniában tartják a következőt, 2022-re pedig Csehország jelentkezett be.
Ezeknek a rendezvényeknek a legvalószínűbb eredménye egy jól ismert nyilatkozat lehet a régió „európai perspektívájáról”. A hogyant és mikort inkább ne firtassuk.
