Feloszlatta magát a horvát parlament, hogy kikövezze az utat az idei választásokhoz. Előzőleg azonban elfogadta azt a vitatott törvényt, amely büntetheti azokat, akik nyomozás alatt lévő ügyekben információt szivárogtatnak ki újságíróknak.
Zágrábi médiajelentések szerint a nyomozati vagy bizonyítási cselekmények tartalmának kiszivárogtatói ellen irányuló törvénytervezetet hónapokig tartó vita előzte meg Horvátországban, és bírálta az Európa Tanács, Európa legfőbb emberi jogi felügyelete is.
Újságíró-szervezetek és ellenzéki támogatók tiltakozására az eredeti törvénytervezetből kivették azt a passzust, amely lehetővé tette volna, hogy vádat emeljenek azok ellen az újságírók ellen is, akik olyan információt közölnek, amelyeket visszaélések jogosulatlan bejelentőitől kaptak.
A tervezet bírálói szerint azonban az újságírói munkát továbbra is hátráltathatja a bejelentők büntethetősége. Az új jogszabály lex AP néven ismert, Andrej Plenković miniszterelnök nevének kezdőbetűi után.
Az ellenzék azzal vádolja Plenkovićot, hogy korrupciós ügyletek eltussolására akarta ösztönözni párttársait. A közelmúltban egyre több bírálat érte a miniszterelnököt kormánya és az igazságszolgáltatás viszonyát illetően. Február elején a parlament Plenković kezdeményezésére egy vitatott megítélésű jogászt választott meg a legfőbb ügyészi posztra Ivan Turudić személyében.
Turudićot, aki addig a legfelsőbb büntetőbíróság bírája volt, azzal vádolják, hogy baráti kapcsolatban állt több, korrupcióval gyanúsított személlyel – derül ki a nyomozati aktákból kiszivárgott információkból. Tiltakozásul Horvátország összes alkotmánybírója távol maradt Turudić szerdai parlamenti eskütételétől.
Plenković azt is többször világossá tette, hogy nem kíván korlátozások nélkül együttműködni az Európai Ügyészséggel (EPPO).
Az EPPO 2021 júniusa óta működik, az a feladata, hogy határokon átnyúlóan nyomozzon az uniós forrásokat érintő korrupciós ügyekben. Hivatalosan 23 EU-tagállam működik együtt az EPPO-val, köztük van Horvátország is.
Ehhez kapcsolódóan: A rákos megbetegedéshez hasonlítják Brüsszelben a korrupciót – de elkészítették az ellenszert
A törvénytervezet elfogadása után, csütörtökön feloszlatta magát a horvát parlament, hogy kikövezze az utat a még idén esedékes parlamenti választások előtt.
Az ülésen jelen lévő 151 képviselőből 143 szavazott a lépés mellett.
A választás időpontját még nem tűzték ki. Andrej Plenković miniszterelnök azt javasolta, hogy a június 6–9-i európai parlamenti választás előtt tartsák meg.
A közelgő horvátországi választáson a kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösség a közép- és baloldali pártok egy csoportjával mérkőzik meg, amelyek bejelentették, hogy koalícióra lépnek, úgy indulnak.
Plenkovićot és pártját, a HDZ-t magas szintű korrupcióval vádolja az ellenzék. A kormányfő a vádakat visszautasította.
Horvátországban az év végéig elnökválasztást is tartanak.
Zágrábban nagyrészt a HDZ van hatalmon azóta, hogy Horvátország 1991-ben elnyerte függetlenségét a volt Jugoszláviától.
Az adriai ország 2013-ban lett az Európai Unió tagja, és tavaly csatlakozott a schengeni, illetve az euróövezethez is.