Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Zelenszkij: Kijev már tesztelte az első, Ukrajnában gyártott ballisztikus rakétát


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy Kijev végrehajtotta első kísérletét egy hazai gyártású ballisztikus rakétával. Közben Oroszország már második napja indít gyilkos légitámadásokat Ukrajna-szerte.

Zelenszkij egy augusztus 27-i kijevi fórumot követő sajtótájékoztatón tette a bejelentést, de részleteket nem közölt.

Ezzel egy időben Ukrajna azt kérte nyugati szövetségeseitől, hogy oldják fel azt a tilalmat, amelynek értelmében Kijev nem használhat a Nyugat által szállított fegyvereket oroszországi katonai célpontok elleni támadáshoz polgári és energetikai infrastruktúrája tönkretételének megakadályozására.

Ukrajna azt is közölte, hogy dolgozik a Hrim–2 rövid hatótávolságú ballisztikus rakétarendszer kifejlesztésén. Ez a taktikai rakétarendszer tulajdonságait ötvözi a rakéta-sorozatvetőével.

Múlt hétvégén Zelenszkij megerősítette a hazai gyártású Paljanyicja rakétadrón létezését, amelyet „új ukrán fegyverosztálynak” nevezett.

Zelenszkij néhány órával azután beszélt, hogy legkevesebb öt ember meghalt és többen megsebesültek Ukrajnában a két napon belül második hatalmas orosz drón- és rakétatámadásban.

Az oroszországi Kurszkban, ahol harcok dúlnak augusztus 6. óta, amikor az ukrán erők váratlanul betörtek orosz területre, Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője felkereste a Kurcsatov atomerőművet, miután aggodalmak merültek fel a biztonságával kapcsolatban.

Grossi látogatása után azt mondta, hogy valós egy „nukleáris incidens” veszélye az erőműben, ahol súlyos a helyzet.

Arra is figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy atomerőműveket „soha nem szabad támadni”.

A Kurcsatov erőmű az ukrán határtól mintegy hatvan kilométerre található a Szejm folyó partján, ahol az elmúlt három hétben heves harcok dúltak.

Grossi Kurszkból Kijevbe utazik, ahol találkozik Zelenszkijjel, akivel arról tárgyal, hogyan szavatolhatnák a nukleáris biztonságot a háborúban.

Az ukrán zaporizzsjai atomerőmű, Európa legnagyobb nukleáris erőműve orosz megszállás alatt áll a 2022. februári, provokálatlan ukrajnai invázió első napjai óta.

Közben az ukrán hadsereg főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij tábornok arról számolt be, hogy az ukrán erők jelenleg 1294 négyzetkilométert és száz települést ellenőriznek a Kurszki területen. Azt is elmondta, hogy az ukrán csapatok összesen 594 orosz foglyot ejtettek a kurszki hadműveletben.

„Egész idő alatt erről álmodtam a fogságban”: a függetlenség napján térhettek haza Mariupol védői
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:36 0:00
XS
SM
MD
LG